Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. november 13. 12:19 Vállalat, Világ

A német Tesla-gyárban 2700-3500 euró lesz a kezdő fizetés

A szakképzettség nélküli betanított munkások kezdő fizetése a Berlin mellett épülő európai Tesla-üzemben bruttó 2700 euró (jelenlegi árfolyamon 960 ezer forint) lesz – mondta a Handelsblattnak a helyi munkaerő-toborzó ügynökség vezetője. A szakirányú végzettséggel rendelkezők bére várhatóan bruttó 3500 euró (1,24 millió forint) körül alakul majd.

Ez a fizetési szint még német viszonyok között – és azon belül Berlin környékén – is elég magasnak számít. Ráadásul a Tesla a hírek szerint nem olyan válogatós a munkaerő-felvételnél, mint a környék más munkaadói, és nem okoz számára problémát, ha tartós munkanélküliség után vagy szakképzettség nélkül jelentkezik valaki az állásokra.

Az üzem indulásához jövő nyárra körülbelül 7 ezer alkalmazottra lesz szükség, jelenleg még csak néhány menedzser szervezi a kezdést, de például már januárra szeretnének 200 raktári munkást felvenni. A kezdő létszám után további 5 ezer alkalmazottal terveznek, és a munkások toborzása 2022-ig folyamatos lesz.

A magas fizetés részben annak köszönhető, hogy kollektív szerződés alapján szerződik a cég a dolgozókkal. A munka állítólag kemény lesz a gyárban, és az eddigi visszajelzések alapján az is valószínű, hogy a magas fizetéshez nem járulnak majd máshol általánosnak mondható „extrák”, mint például bejárási támogatás vagy teljesítményarányos prémium.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMég mindig 70 százalékkal olcsóbban dolgozunk, mint a németekEurópai összevetésben is elég alacsony a magyar munkaerő költsége, miközben a német magas, és attól tartanak, hogy ha átállnak a négynapos munkahétre, még magasabb lesz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ Berlin fizetés tesla üzem Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2025. április 16. 14:17 Közélet, Vállalat

Az UEFA-n kívül senki nem hiszi el Mészáros Lőrincnek, hogy eladta a focicsapatát

Ha az Európai Labdarúgó-szövetség komolyan venné a saját szabályait, akkor nem csak az Eszék, de a Felcsút is bajba kerülhetne. De úgy tűnik, nem veszi.

Jandó Zoltán
2025. április 15. 08:17 Vállalat

Hétszázmilliót követel a NAV a Mészáros Lőrinc esküvőjét és akadémiáját védő cégtől

Tucatnyi Mészáros-cégnek dolgozott az Eurovéd Security Zrt., amelytől 700 millió forintot vár az adóhatóság.

Vámosi Ágoston
2025. április 13. 13:21 Vállalat

„Általános az elkeseredettség” – legalább 800 ember maradhat munka nélkül Dunaújvárosban

Több mint 70 milliárdot költött az állam a megmentésére, mégis kétséges a Dunai Vasmű jövője. A cseh és román testvércégek helyzete sem biztatóbb.

Fontos

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.

Váczi István
2025. április 15. 12:55 Világ

Trump megértő Oroszországgal, mégis ő a legnagyobb veszély az orosz gazdaságra

Ha a vámháborús káosz miatt tovább esik az olajár, az nehezen megoldható feladat elé állítja az utóbbi években jól vizsgázó orosz gazdasági vezetést.