Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2019. december 18. 16:40 Vállalat

Új autóipari óriás születik – mi lesz a magyar gyárral?

Megállapodott tegnap az egyesülésről a Fiat-Chrysler és a PSA csoport, aminek következtében a létrejövő amerikai-francia-olasz vállalat a világ egyik legjelentősebb autógyártójává válik. A két cég összeolvadásával egy kézbe kerül többek között az Alfa Romeo, a Citroën, a Chrysler, a Dodge, a Fiat, a Jeep, a Lancia, a Maserati, a Peugeot és az Opel márkájú gépkocsik gyártása, amelyeket közös erővel egyszerűbb lesz az elektromos technológia felé mozdítani, és általában véve a hajdani versenytársaknak együtt könnyebb lesz megfelelniük az iparág többi kihívásának, a várakozások szerint legalábbis.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkDrámai átalakulásokkal jöhet ki most kezdődő válságából az autóiparNem sok értelme lesz különbséget tenni az olasz és a francia autók között, a Toyotát pedig nem megvenni fogjuk, hanem előfizetni rá, ha bejönnek az autóipari szereplők mostani számításai.

Az egyesülésben 50-50 százalékos súllyal vesz részt a két vállalat – nem felvásárlásról van tehát szó, hanem a két cég részvényesei válnak majd az új, 50 milliárd dollár körüli értékű konszern tulajdonosaivá. Közleményük szerint a közös cég igazgatóságába 5-5 tagot jelöl a Fiat-Chrysler és a PSA. A vezetőket illetően is megszületett már a döntés, a PSA-t idáig irányító Carlos Tavares veheti kézbe a transzatlanti gigaautógyár ügyvezetését, az elnöki székben pedig John Elkann foglalhat helyet, aki idáig ugyanezt a pozíciót a Fiat-Chryslernél töltötte be. 

A létrejövő vállalatóriás a jelenlegi éves értékesítési adatokat alapul véve a negyedik legnagyobb gyártó lehet, nagyjából az amerikai General Motorsszal egy ligába kerülve.

 

 

Ami pedig különösen fontos az autóipar jelenlegi helyzetében, hogy a Volkswagen és a Toyota után a most létrejövő konglomerátum fogja a legtöbb pénzt – évi 15 milliárd eurót – az új technológiák kifejlesztésébe és alkalmazásába fektetni a saját becslése szerint. Az autógyáraknak ugyanis nemcsak a tisztább, elektromos hajtásláncokra való átállással kell megbirkózniuk, hanem az önvezető rendszerek iránti növekvő igényeket is ki kell szolgálniuk, és közben az értékesítés szempontjából is innovatívnak kell lenniük, mivel várhatóan egyre kevesebben akarnak majd autót vásárolni és birtokolni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAutógyárból közlekedési szolgáltatóvá válik a Toyota, de nincs ezzel egyedülEltelik még néhány év, és már nem autót veszünk a Toyotától, hanem taxit vagy pizzát rendelünk tőle, és lezárulhat a BMW vs. Mercedes vita is.

A PSA és a Fiat-Chrysler várakozásai szerint a francia fél a modernebb padlólemezeivel és hajtásláncaival járulhat hozzá az együttműködés sikeréhez. Az amerikai-olasz gyártó pedig leginkább az amerikai piacok meghódításában segítheti majd a Citroënt és a Peugeot-t, ráadásul jelen van a luxusautók piacán is, ami a PSA-ról nem mondható el.

Egyelőre sok dolog tisztázatlan, például a létrejövő vállalatóriás nevéről sem döntöttek még az érintettek. Magyarország és a régió szempontjából pedig különösen fontos az a kérdés, hogy mi lesz annak az összesen mintegy 400 ezer munkavállalónak a sorsa, aki jelenleg a két cég alkalmazásában áll.

 

Amint az a fenti térképen is látszik – a piros jelölők a PSA, a kékek pedig a Fiat-Chrysler üzemeit mutatják –, a hazai autógyárak közül a szentgotthárdi Opel-gyár érintett közvetlenül a változásban, ahol 1992 óta szerelnek össze motorokat. Az üzem utóbbi néhány éve nem volt túl fényes, először az árbevétel és az eredmény, majd a létszám csökkenése jellemezte a 2015 utáni időszakot, amikor a termelés jócskán visszaesett.

 

 

A lejtmenet azonban a várakozások szerint jövőre véget ér, 2020-ban ugyanis megkezdődik a PSA által fejlesztett háromhengeres benzines turbómotorok gyártása a nyugat-magyarországi városban –

tehát a szentgotthárdi gyár akár jól is járhat az összeolvadással, mivel a most létrejövő cégcsoporton belül a francia tervezésű motorok bizonyulnak a hatékonyabbnak.

Kevésbé lehetnek bizakodók azonban a lengyelországi Bielsko-Bialában (és még két további, olaszországi üzemben), ahol a Fiat-Chrysler gyártja a belső égésű motorjait.

A Fiat-Chrysler európai motorgyárai közül egy vagy kettő valószínűleg hosszú távon szükségtelenné válik.

– mondta el a Reutersnek egy autóipari szakértő az összeolvadás lehetséges következményeivel kapcsolatban. Az LMC Automotive számításai szerint a gyártósorok kapacitáskihasználtsága az egyesülést követően akár 60 százalék alá is csökkenhet, ami főleg Európában éreztetheti majd a hatását. Ugyanakkor november elején az összeolvadás előtt álló két cég ígéretet tett a gyárbezárások elkerülésére, és valamelyest biztató jel az is, hogy a beszámolójuk szerint a megállapodásukat a szakszervezetek és az üzemi tanácsok is elfogadták.

A várakozások szerint még 12-15 hónapnak kell eltelnie, mire az összeolvadás folyamata valóban lezáródhat. Az egyezség nyélbe ütése a Fiat-Chrysler számára igazán égető, ugyanis a nem kellően környezetbarát motorjai következtében súlyos bírságokra számíthat 2021-től, miközben Európában veszteséggel működik. Az amerikai-olasz vállalat az év első felében még a Renault-Nissan-Mitsubishi csoporttal tárgyalt az egyesülésről, ami azonban kudarcba fulladt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkGyorsan véget ért a Fiat-Renault románcAmilyen váratlanul kezdődött, olyan viharosan véget is ért a Fiat-Chrysler és a Renault egyesítését célzó tárgyalás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat autóipar fiat-chrysler Opel PSA szentgotthárd Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2023. december 7. 12:41 Közélet, Vállalat

Olyan magasra került a léc idén, hogy jövőre már nehezen jut a húzóágazatok közé a magyar agrárium

25 százalékkal nőtt idén a magyar mezőgazdaság termelése, a növénytermesztésé pedig ezen belül csaknem 50 százalékkal.

Váczi István
2023. december 5. 04:34 Adat, Vállalat

Szapulták az autógumi-üzemeket, de az akkugyárak sokkal rosszabbak lehetnek

Olyan ágazatra fekszik rá az ország hatalmas erővel, amelynek nagyon alacsony a hozzáadott értéke. Ennél a korábbi mumus abroncsgyárak is többet tesznek hozzá a magyar gazdasághoz.

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Fontos

Hajdu Miklós
2023. december 8. 16:12 Világ

Egyre több osztrák karácsonyi vásárban üti fel a fejét sztrájk, mert a dolgozók bére nem követi az inflációt

Ausztriában éles ellentét bontakozott ki a kiskereskedelmi dolgozók és munkaadók béremeléssel kapcsolatos elképzeléseit illetően.

Hajdu Miklós
2023. december 8. 12:18 Élet

2050-re véget vetne a gázfűtésnek az Európai Unió

Gázkazánok és -bojlerek helyett megújuló energiaforrásokból előállított elektromosságot használó fűtőberendezésekre kell átállniuk a háztartásoknak.

Bucsky Péter
2023. december 8. 10:04 Támogatói tartalom

Budapesti tudásközpont segíti a multikat a karbonlábnyom csökkentésében

A bizonyíthatóan fenntartható beszállítók az új európai uniós szabályozás miatt előnybe kerülhetnek az ökológiai lábnyommal kevésbé törődő versenytásaikhoz képest.