Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2019. október 30. 12:16 Vállalat

Drámai átalakulásokkal jöhet ki most kezdődő válságából az autóipar

Az utóbbi néhány napban több újabb jel mutatta az autóipar egyre nagyobb bizonytalanságát, kialakulóban lévő válságát. A Volkswagen például ma jelentette be, hogy idén a korábban várt enyhe növekedés helyett inkább stagnálásra számít az eladásokat illetően, vagyis várhatóan véget ér egy évtizedes növekvő trend, amit még a vállalatra 2015-ben lesújtó dízelbotrány sem tudott megtörni. A világ jelenlegi legnagyobb autógyártója pesszimizmusát többek között a gazdaság globális lassulásával és az iparágban egyre inkább élesedő versennyel magyarázta.

Szintén az autógyárakra nehezedő egyre nagyobb nyomást jelzi, hogy a Fiat-Chrysler a PSA csoporttal*A jórészt a francia állam tulajdonában lévő cégcsoport gyártja a Citroen, a Peugeot és újabban az Opel márkájú gépkocsikat. kezdett tárgyalni az együttműködésről, miután a nyáron a Renault-val kudarcba fulladt egy hasonló megállapodás terve. Az olasz-amerikai és a francia vállalatok összefogását a kedvezőtlen gazdasági körülmények mellett az elektromos hajtású autók gyártására való átállás minél hatékonyabb megvalósítása ösztönzi a leginkább. A szigorodó károsanyag-kibocsátási szabályoknak ugyanis egyre kevésbé lehet megfelelni villanyautók értékesítése nélkül, azonban a Fiat-Chrysler jócskán lemaradt a versenytársakhoz képest az elektromos járművek fejlesztésében, amit a PSA-val közösen könnyebb lehet ledolgoznia.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkGyorsan véget ért a Fiat-Renault románcAmilyen váratlanul kezdődött, olyan viharosan véget is ért a Fiat-Chrysler és a Renault egyesítését célzó tárgyalás.

A megállapodás persze a PSA-nak is javára válhat, már csak azért is, mert a cégnél éppen mostanában került napirendre a Peugeot márka újbóli bevezetése az amerikai piacra, ahol 1991 óta nem kaphatók a francia autók. A Wall Street Journal értesülései szerint az egyeztetések egyelőre nagyobb konfliktusok nélkül zajlanak, és bár garancia még semmire sincs, már körvonalazódik, hogy a PSA-t jelenleg irányító Carlos Tavares venné kézbe a transzatlanti gigaautógyár ügyvezetését, az elnöki székben pedig John Elkann foglalna helyet, aki most ezt a pozíciót a Fiat-Chrysler-nél tölti be. Ha létrejön a megállapodás, a Volkswagen jókora vetélytársat kaphat hirtelen a nyakába, ami főleg az európai piacokon szorongatná meg a német autógyártót, méghozzá két, egymással hagyományosan versengő autóipari dinasztia, az olasz Agnelli és a francia Peugeot családok összefogásának jóvoltából.

Ugyancsak egyértelmű jele az autógyártók előtt álló kihívásoknak, hogy a japán autóipar újdonságait bemutató Tokyo Motor Show-n a Toyota egyáltalán nem állított ki olyan autókat, amelyeket eladásra fejlesztett volna ki. Hiába beszélünk az értékesítési adatok alapján a második legnagyobb autógyártóról a világon, a japán cég inkább a szolgáltatásokban látja a jövőt. Mindezt annyira komolyan gondolja a vállalat, hogy a tokiói kiállításon a közlekedéssel kapcsolatban tervezett szolgáltatásaihoz fejlesztett járművek mellett például az egészségügy és a kommunikáció terén is bemutatott néhány újdonságot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAutógyárból közlekedési szolgáltatóvá válik a Toyota, de nincs ezzel egyedülEltelik még néhány év, és már nem autót veszünk a Toyotától, hanem taxit vagy pizzát rendelünk tőle, és lezárulhat a BMW vs. Mercedes vita is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat autóipar fiat-chrysler PSA Toyota Volkswagen Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Miklós László
2025. május 11. 06:01 Közélet, Vállalat

A politikai haszon mellett a multik kiszorításában is segíthet az árrésstop

Az intézkedés valós gondokon enyhít, a veszteségbe taszított külföldi kiskereskedelmi láncok pedig magyar tőkések felvásárlási célpontjává válhatnak.

Bucsky Péter
2025. május 7. 12:34 Vállalat, Világ

Négyszázmilliárdos magyar ágazatot fenyeget Trump legújabb vámötlete

A magyar adókedvezmény iskolapéldája az elnököt feldühítő, amerikai filmeseket vonzó támogatásoknak, bár hazánk nemzetközileg így sem nagy szereplő.

Jandó Zoltán
2025. május 7. 06:01 Közélet, Vállalat

Már állami jelentés is van arról, hogyan működik a járadékvadász NER-es építőipar

Az Állami Számvevőszéknek az MNB működéséről szóló jelentése nagyon részletesen mutat be olyan visszásságokat, amelyek a NER-gazdaság alapját adják.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. május 10. 06:04 Közélet

Ígéretekre épül a védekezés a száj- és körömfájás járvány ellen, nem nyugodtak a gazdák

Az állattartók most kénytelenek úgy üzletelni, hogy a járvány kapcsán tett kormányzati ígéretek mögött még nincsenek jogi garanciák.

Hajdu Miklós
2025. május 9. 17:39 Adat, Közélet

Európa aljáról kellene felemelni jövőre a magyar egészségügy finanszírozását

A magyar egészségügyre a kilencvenes évek óta egyre kevesebb pénz jut a GDP arányában, miközben az igény az ellátásra egyre magasabb.

Pecze Kristóf
2025. május 9. 15:47 Pénz

Annyira nő az amerikai államadósság, hogy egyre kínosabb lehetőségek közül kell választani

A bődületes államadósság egyre nagyobb súlyként nehezedik Amerikára, és ha nem kezelik, a mélybe taszíthatja a világ legnagyobb gazdaságát.