Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. szeptember 10. 10:02 Vállalat

Kellemetlen csörtéje lehetett a Príma Péknek az adóhivatallal

Ma reggel újra kinyitott a Príma Pék Múzeum körúti, Astoriához közeli üzlete. Azért újra, mert 12 munkanapig kényszerűen lakat alatt kellett tartani a pékáruboltot. Addig a bejáraton csak az adóhatóság tájékoztatója függött, amely szerint az adótörvényekkel kapcsolatos jogszabály megsértése miatt rótták ki a büntetést.

Fotó: G7.hu

Bár cikkünk írásáig sem a Príma Pék, sem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem adott konkrét tájékoztatást az ügyről, ezt a hatósági fogalmazási formulát tipikusan akkor szokták használni, amikor az üzletben elfelejtenek nyugtát adni.

A Príma Pék Kft. azonban nem egy szatócsbolt, a társaság a budapesti pékárupiac egyik legrégebbi és még ma is meghatározó szereplője. A cégbírósági adatok szerint jelenleg 35 fővárosi telephelye (praktikusan: boltja) van, és tavalyi nettó árbevétele már 2,15 milliárd forint volt. Üzemi szinten is szép eredményt tud felmutatni, ez majdnem 70 millió forint volt tavaly, de még az adózás után is maradt 58 milliós profitja.

Néhány vidéki városban franchise rendszerben is működtet üzleteket, de a NAV intézkedése egy olyan boltot érintett, amely az egyik saját telephelyén üzemel.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat bezárás jogszabálysértés NAV pékség Príma Pék Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2025. február 17. 13:32 Pénz, Vállalat

Féláron eladó a milliárdos állami támogatás után bedőlt kisvárdai csigafeldolgozó

Az üzemet 2019-ben adták át, de egy percig sem működött nyereségesen, két évvel később bedőlt, és azóta is eladhatatlan.

Vámosi Ágoston
2025. február 14. 10:33 Élet, Vállalat

Lázár és Trump hadat üzent neki, a dolgozókért folyó harc fegyvere lett a home office

Az amerikai kormány, a legnagyobb bank és a MÁV is megtiltotta az otthoni munkavégzést, pedig ezzel hátrányba hozzák magukat a munkaerőpiacon.

Torontáli Zoltán
2025. február 14. 06:09 Közélet, Vállalat

A szétadóztatott magyar webáruházak nem bírják a nemzetközi versenyt

Miért tud egy cseh, román vagy lengyel kereskedő jobb feltételekkel Magyarországra szállítani, mint egy magyar? Miért nem fordítva következett ez be?

Fontos

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.

Kiss Péter
2025. február 15. 06:00 Pénz

A német gazdaság válságban van, mitől szárnyal mégis a tőzsde?

A német gazdaság tavaly és tavalyelőtt is visszaesett, a tőzsde mégis emelkedett 50 százalékot. Az okok a magyar befektetőknek is ismerősek lehetnek.

Vámosi Ágoston Váczi István
2025. február 14. 17:21 Világ

Nem biztos, hogy közelebb vagyunk a békéhez, mint az év elején

Trump mielőbb lezárná a háborút, az orosz követelések azonban elfogadhatatlanok Ukrajna számára, így a békével kapcsolatos remények túlzottnak tűnnek.