Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. május 22. 15:57 Vállalat, Világ

Izland sokkot kapott a Malév-szindróma miatt

A Bloomberg azt írja, hogy a Wow Air légitársaság csődje nagyon súlyos csapást mért az izlandi gazdaságra. A helyi légi piacot két szereplő, az Icelandair és a Wow uralta, tavaly a 12,1 milliós összesített kapacitásból ez a két társaság 9,5 millió széket kínált az utazóknak, a Wow ezen belül 3,8 milliót.

Az izlandi turizmus évek óta gyors ütemben fejlődik, és a két nagy helyi légitársaság közül éppen a Wow tudta meglovagolni ezt a bővülést. Az Icelandair tavaly csak 4 százalékkal növelte a kapacitását, a Wow viszont 28 százalékkal nőtt – aztán márciusban váratlanul becsődölt. Kicsit hasonlít a helyzet a Malév bedőléséhez, amikor Budapesten is egyik napról a másikra eltűnt a forgalom jelentős része. Lényeges különbségnek látszik azonban, hogy a magyar légitársaság csődjére számítani lehetett, a Wow eltűnése pedig derült égből villámcsapásként érte a piacot.

A növekedés egyik motorjának hirtelen kiesése miatt az izlandi jegybank fél százalékponttal, 4 százalékra csökkentette az alapkamatot, és durván módosította a gazdasági előrejelzését: eddig 1,8 százalékos növekedésre számított, most 0,4 százalékos recessziót vár.

A munkanélküliségi ráta 3,1 százalék helyett 3,9 százalékra ugorhat, az infláció pedig 3,4 százalékon érheti el a csúcsát idén. A hírekre az izlandi korona árfolyama 0,6 százalékot esett az euróval szemben, és így idén összességében már 3,7 százalékos mínuszban van.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÓvatosan a jegyvásárlással, több légitársaság is a bedőlés ellen harcolTavaly hat európai légitársaság ment csődbe, és bár nem volt köztük fajsúlyos szereplő, érdemes meggondolni, hol veszünk jegyet.

Vállalat Világ csőd Izland légitársaság recesszió Wow Air Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2020. január 27. 14:57 Vállalat, Világ

A felmelegedésre fogad, földet vett az egyik legnagyobb spanyol borászat a most még hűvős Patagóniában

Becslések szerint 50 év alatt 1,6 fokkal nő majd Dél-Chilében az átlaghőmérséklet, ami ideális állapotokat jelent majd szőlőtermesztéshez.

Váczi István
2020. január 24. 06:55 Vállalat

Külföldön hasít egy magyar cég, közben itthon azért kell küzdenie, hogy az állam kifizesse

Végre be tudta indítani orosz gyárát a Sanatmetal-csoport, amely saját szakterületein Egert tenné meg Közép-Kelet-Európa orvosi centrumává.

Jandó Zoltán
2020. január 23. 10:54 Vállalat

Az MNB szerint is volt, aki korábban tudott a nagy T-Systems üzlet bukásáról

Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért éppen a problémás időszakban kávézgattak.

Fontos

Fabók Bálint
2020. január 25. 07:29 Élet, Világ

Európát ellepték a hulladékhegyek, miután már nem tolhat át minden ganét Kínába

Kína megelégelte, hogy a nyugat évtizedeken át hulladéklerakóként használta. Világszintű válságban van az újrahasznosítás, Magyarország is érintett.

Avatar
2020. január 24. 16:21 Élet

Megőrülsz a Facebooktól? A viselkedési gazdaságtan segíthet

Csökkenteni lehet a közösségi média káros hatásain, ha bevetjük a viselkedési gazdaságtan trükkjeit.

Jandó Zoltán
2020. január 24. 10:03 Közélet

Már modellezik a felcsúti kisvasút meghosszabbítását Bicskéig, csak éppen nem kisvasút lesz

A felcsúti stadiontól nem a kisvasút menne tovább Bicske irányába, helyette egy villamosított, normál nyomtávú pályát építenének ki.