Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. március 21. 14:06 Tech

A kamionsofőrök 90 százalékát kiválthatja az önvezetés a hosszú távú utakon

Ahogy már többször írtunk róla, a sofőrhiány a közúti fuvarozás legnagyobb problémája Európában és az Egyesült Államokban is, és bár az önvezető technológiák rohamosan fejlődnek, egyelőre inkább csak az olyan egyszerűbb feladatokkal képesek megbirkózni, mint az autópályán haladás.

Ez azonban olyan nagy részét teszi ki a sofőrök munkájának, hogy önmagában is megéri foglalkozni a robotizálásával, különösen az Egyesült Államokban. Igaz, ha ezt a feladatot tökéletesen sikerülne is ellátni, akkor felmerül a kérdés, hogyan oldják meg ennek a logisztikáját a sofőrök szempontjából. A Michigani Egyetem tanulmányában egy olyan helyzetet modelleztek, ahol a gyárkapuktól az autópálya-felhajtókig emberek vezetik a teherautókat, ott kiszállnak, átveszi az algoritmus az irányítást, ember pedig csak akkor ül be ismét a sofőrfülkébe, amikor a kamion elhagyta a sztrádát.

Persze ennek a megszervezése sem feltétlenül olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre hangzik, hiszen valószínűleg nem érné meg minden le- és felhajtóhoz „sofőrdepókat” telepíteni, azaz elég komplex szervezést igényelne egy ilyen rendszer kiszolgálása vezetőkkel. Ezzel együtt is érdekesek a tanulmány megállapításai, amelyek szerint, ha csak a délebbi amerikai szövetségi államokban alkalmaznának egy ilyen rendszert – ahol az év nagy részében kedvezőek az időjárási és látási viszonyok -, akkor a hosszú távú utakon alkalmazott sofőrök 10 százalékát lehetne kiváltani. Ha országszerte megtennék ezt, de északabbra csak a melegebb hónapokban, akkor a felét. Ha viszont a technológia elég megbízható lesz, hogy akár hóesésben is navigálja a kamionokat, akkor

az ilyen állások 90 százalék kiváltó, ami félmillió pozíció csak az Egyesült Államokban.

Érdemes hangsúlyozni, hogy ez nem okozna tömeges munkanélküliséget, hiszen az Egyesült Államokban ezek a hosszú távú utak a fuvarozási szakma egyik legrosszabbul fizetett részét alkotják, és mivel az ilyen sofőrök egy évben átlagosan 300 napon át úton vannak, hatalmas a fluktuáció. Egyetlen év alatt az ilyen fuvarokat vivő munkaerő átlagosan teljesen kicserélődik, vagyis az éves fluktuáció 100 százalék. Ráadásul az aktuális adatok szerint 61 ezer teherautó-sofőr hiányzik az amerikai gazdaságból, a helyzetet a szakmai lobbisták egyebek mellett az életkori előírások enyhítésével javasolják kezelni.

Noha még nem minden amerikai államban engedélyezték önvezető kamionok közlekedését, jó pár startup foglalkozik a technológia fejlesztésével. Ahogy a Bloomberg emlékeztet rá, ezek egyike, a TuSimple például december óta teljesen autonóm vezetéssel járatja teherautóit az egymástól nagyjából 120 kilométerre lévő arizonai Phoenix és Tucson között.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKész a félig magyar önvezető kamion, már csak a világot kell hozzáigazítaniA technológia ma már nem kérdés, sokkal izgalmasabb, hogy megéri-e az embert leváltani egy gépre. A válasz ugyanis korántsem egyértelmű.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNe lepődj meg, ha szembe jön egy kamion vezetőfülke nélkülMár idén elindulhat a világ első olyan fuvarozó eszközének tesztelése, amelynek tényleg nem lesz vezetője, mert nem is lehet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMégis kinek kellene elvinni az árut, ha nincs elég kamionos?A sofőrhiány miatt kialakult áruhiány mögött sokkal mélyebb okok húzódnak meg, ezért a megoldás sem olyan egyszerű, mint elsőre látszik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech egyesült államok kamion kamionos kamionsofőr önvezetés sofőr sofőrhiány startup teherautó Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Vermes Nikolett
2025. április 20. 06:48 Élet, Tech

Az online csalók kedvencei a férfiak lettek

Egy friss magyar kutatás szerint másfél év alatt megduplázódott a károsult férfiak aránya, akik a hamis biztonságérzetük miatt sebezhetőbbek, mint a nők. 

Torontáli Zoltán
2025. április 1. 14:51 Tech, Vállalat

Jöhetnek a pénztárgépek, amelyek már csak kérésre adnak papíros nyugtát

Az online pénztárgépet 2028 közepéig minden kereskedőnek e-pénztárgépre kell majd cserélnie, ezek már csak külön kérésre fogják kinyomtatni a nyugtát és az áfás számlát.

Torontáli Zoltán
2025. március 3. 06:01 Tech, Vállalat

Világító kutyanyakörvektől jutott milliárdos regionális webshopig három magyar testvér

A pendrive, a longboard és a rovartelep nem jött be, a kutyatáp viszont nagyon, ez a Vargyas testvérek tanulságos útja a nullától az egymilliárdig.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.