Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. október 13. 17:38 Világ

Az angolok már havi 2 millió forintot is megadnak egy kamionsofőrnek, a magyar átlag még kelet-európai szinten is alacsony

A kamionsofőröket tömörítő francia szakszervezetek sürgősen béremelést és mindenkinek 13. havi fizetést követelnek, kilátásba helyezve, hogy ha az nem lesz meg, akkor a kormánynak „számolnia kell minden következménnyel”. Sejthetjük, hogy egy francia szakszervezetnél ez körülbelül mit jelent: ha a sofőrök sztrájkba lépnek, nem lesz bagett a boltokban.

A francia feszültség régóta húzódott a felszín alatt (és Olaszországban is akcióznak a sofőröket tömörítő szervezetek), de az utolsó csepp a pohárban valószínűleg az angolok lépése volt. Ahogy arról már többször is írtunk, a brexit és a járvány miatt megroggyant angol logisztika kétségbeesetten próbálja legalább részben pótolni az ottani, 100 ezer fősre becsült sofőrhiányt. Ennek részeként a bérek emelkednek, illetve a kontinensről próbálnak több ezer sofőrt elszívni, ezzel viszont más országokat hoznak nehezebb helyzetbe, hiszen mindenhol munkaerőhiány van. Franciaországban például jelenleg 43 ezer sofőrállás betöltetlen.

A legújabb hírek szerint a Waitrose brit szupermarketlánc a legkeményebb beosztásban dolgozó kamionsofőröknek már évi bruttó 53,7 ezer fontot fizet. Ez jelenlegi árfolyamon átszámolva évi majdnem 23 millió, azaz havi majdnem kétmillió forint. Ugyanennél a cégnél a pénzügyi elemzők évi bruttó 46,7 ezer fontot visznek haza (havi 1,65 millió forintot).

Ez a fizetési szint már magasabb, mint ami a sokkal megbecsültebb diplomás állásokban elérhető.

Igaz, ahogy jeleztük, a havi kétmilliós sofőrbérhez kemény feltételek tartoznak: heti 47,5 órát kell vezetni, főként éjszaka, heti öt napon, változó műszakbeosztással. Ugyanakkor a Waitrose-nak heti 43 órában dolgozó sofőrök sem keresnek rosszul, az ő fizetésük már évi 40-47 ezer font között mozog. Emellett 20 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak a Waitrose üzletekben, kötnek rájuk életbiztosítást, az éves szabadságkeretük pedig 22 napról indulva öt év alatt 25 napra emelkedik. Az újonnan belépők egyszeri 1000 fontot, azaz 425 ezer forintot is kapnak.

A helyi hírek szerint a Tesco és a Marks & Spencer is közelíti a juttatásokat a Waitrose szintjéhez.

Eközben pont megjelent egy német felmérés arról, hogy egyes európai városokban mennyi a kamionsofőrök bére. Ezek szerint ma a svájci Bázelben adják a legnagyobb fizetéseket, az évi bruttó 63,1 ezer euró körülbelül megfelel a fent említett angol havi maximumnak. A lista első öt helyén csak svájci városok vannak (Bázel után sorrendben Lausanne, Genf, Zürich és Bern következik, legutóbbi 53,9 ezer eurós értékkel), majd Amszterdam a hatodik.

A skandináv fővárosokban évi bruttó 40-43 ezer euró (14,4 – 15,5 millió forint) a jellemző sofőrbér, utána pedig a német városok jönnek, ahol elég nagy a szórás. Londonban „csak” évi 30 ezer euró az átlag, vagyis innen tényleg van tere a fejlődésnek, az első kelet-európai város azonban csak a 41. ezen a listán: Pozsonyban 17,8 ezer euróra (6,4 millió forintra) teszik az éves átlagfizetést.

Budapest ebben a felmérésben a sor végén kullog, Pozsony után Prága (6,3 millió forint), Varsó (4,9 millió forint), de még Riga (4,3 millió forint) is megelőzi a magyar fővárost.

A Budapesten elérhető átlagos sofőrbért évi 3,9 millió forintra teszi a felmérés, ez majdnem hatszor kevesebb, mint a svájci vagy most már az angol csúcs, de még a pozsonyinak is csak a 60 százaléka.

Az eltérő árszínvonallal számolva természetesen már nem ennyire drasztikusak az eltérések, de még mindig elég nagyok ahhoz, hogy az elvándorlás továbbra is jellemző legyen a szektor kelet-európai munkavállalóira.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzívhez szóló levélben szinte már könyörögnek az angolok, hogy heti 400 ezer forintért menjenek vissza a kamionosokTalán soha nem kaptak még olyan hangvételű hivatalos levelet a kamionsofőrök, mint amit most írt nekik a Logistics UK nevű szakmai szervezet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAnglia után egyszer idehaza is előfordulhat, hogy nem lesz, aki elvigye a benzint a kutakraHosszú évek óta nincs érdemi megoldása a sofőrhiánynak sehol Európában, így Magyarországon sem.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMégis kinek kellene elvinni az árut, ha nincs elég kamionos?A sofőrhiány miatt kialakult áruhiány mögött sokkal mélyebb okok húzódnak meg, ezért a megoldás sem olyan egyszerű, mint elsőre látszik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Anglia bér kamionos sofőr Svájc Waitrose Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Kolozsi Ádám
2023. június 9. 16:29 Közélet, Világ

Újabb feszültségforrás lehet, hogy Ukrajna háta mögött adtak át hadifoglyokat Magyarországnak

A nemzetközi jogba valószínűleg belefér, de minimum szokatlan a lépés.

Hajdu Miklós
2023. június 9. 11:59 Világ

Áradás elől menekülők haltak meg a gátszakadás utáni támadásokban

Az elárasztott herszoni régióban az evakuálás mellett lövöldözések is zajlanak, az ukránok szerint az oroszok, az oroszok szerint az ukránok zavarják a mentést az ágyúkkal.

Stubnya Bence
2023. június 8. 18:15 Vállalat, Világ

Magyarország bejelentkezett a Közel-Kelet legújabb gigaprojektjébe

17 milliárd dollárból fejlesztenék az iraki közlekedési infrastruktúrát, a magyar nagykövet felajánlotta a magyar cégek közreműködését.

Fontos

Habár nem úgy tűnik, de végül mindenkinek jobb lesz a szigorú költségvetés

Matolcsy György fél éve még kritizálta a kormány gazdaságpolitikáját. Aztán belenézett a jövő évi költségvetési tervezetbe, és pozitív hangot ütött meg.

Debreczeni Anna
2023. június 9. 09:47 Élet, Tech

Bécs szeretné, hogy megnyissuk azt a rég tervezett cukrászdát

Az osztrák főváros részletes adatokkal segíti azokat, akik vállalkozni szeretnének. Mert egy okos városnak ez is a része.

Pálos Máté
2023. június 9. 04:34 Adat, Közélet

Nehezen lesz ebből felzárkózás, ha így mennek tovább a dolgok az oktatásban

Magyarország ezen a téren leszakadóban, és a kormány intézkedései inkább csak gerjesztik a folyamatot.