Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. május 3. 13:24 Tech

Olyan gépet építettek, amely forradalmasíthatja a repülést

A repülés hajnala óta elmaradhatatlan kellékei a repülőgépeknek a mozgatható kormányfelületek, mivel nevüknek megfelelően ezek teszik lehetővé az irányítást. Éppen ezért számít szenzációnak, hogy brit fejlesztők olyan megoldással álltak elő, amely szükségtelenné teszi ezek használatát.

A BAE Systems hadiipari óriásvállalat és a Manchesteri Egyetem szakemberei egy pilóta nélküli eszközt fejlesztettek, amelyen az oldalirányú elfordulást az hozza létre, hogy a motorból távozó levegőt hangsebességnél gyorsabban keskeny réseken áramoltatják keresztül. Ezek a fejlesztők által közreadott vázlat szerint ott – a szárnyak kilépőélein – helyezkednek el, ahol a hagyományos repülőgépek csűrőlapjai. Ez utóbbiak mellett pedig az oldalkormánylapot*Ez hagyományosan a függőleges vezérsík kilépőélén van. is helyettesítik. (Ebben a Wikipedia-cikkben a kormányfelületek résznél található egy remek szemléltetés a hagyományos felületek működéséről.)

Forrás: BAE Systems

A függőleges irányú manőverezést*Ezért a – gépek hátsó részén, a függőleges vezérsíkhoz csatlakozó – stabilizátorokra elhelyezett magassági kormánylapok felelnek a hagyományos megoldás szerint. az teszi lehetővé, hogy a géptest hátsó részén egy olyan ívelt felszínt alakítottak ki, amelynél a hajtóműből nagy sebességgel távozó gázok irányát jól irányzott levegőbefújásokkal el tudják téríteni. Ha nincs befúvás, akkor a felület kialakítása miatt a gép orra lefelé néz, vagyis a jármű ereszkedik. Közepes befúvásnál semleges helyzet alakul ki, maximálisnál pedig a gép orra felfelé mutat, így a drón emelkedik.

A kétkedők meggyőzése érdekében a fejlesztők egy videót is közreadtak (a második képre kattintva indul), amelyen látszik, hogy a repülés közbeni manőverezéshez valóban nem használ hagyományos aerodinamikai megoldásokat a Magma névre keresztelt gép. A fel- és leszállásnál ugyanakkor használ féklapokat, illetve fékszárnyakat.

A felvételek egy észak-walesi repülőtéren és közelében készültek, ahol gyakran tesztelnek drónokat. A BAE Systems azt hangsúlyozta, hogy a hagyományos kormányfelületek nélkül egy gép könnyebb, olcsóbb és megbízhatóbban üzemeltethető lehet, ráadásul növekszik a lopakodási képessége, mert nincs szükség a radarok számára jól látható résekre és éles felületekre.

A hadiipari vállalat technológiai vezetője arról beszélt, hogy a projekt megvalósíthatósági tanulmányként indult, de mindössze pár hónap alatt eljutottak a most publikált eredményekig. A Manchesteri Egyetem részéről a projektet vezető akadémikus felidézte, hogy közel 20 évvel ezelőtt 

összeragasztott műanyagdarabok és egy hajszárító segítségével kezdtek el kísérletezni azzal a technológiával, amely a drónon a függőleges manőverezést teszi lehetővé.

Csak éppen a Magmán a kritikus alkatrészek már titánból vannak, és 3D nyomtatással állította elő a BAE Systems.

A fejlesztésnek a harcászati drónok esetében azonnali haszna lehet, részeként az Egyesült Királyság jövőbeli légi harcászati fejlesztési programjának – jegyzi meg a Bloomberg cikke. De ha sikerül nagyobb méretben és tökéletes megbízhatósággal alkalmazni a technológiát, akkor idővel akár az utasszállító gépek tervezését is forradalmasíthatja.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÉrkeznek az eddigi leggyorsabb drónok, méghozzá életet menteniRuandában már több száz életet mentettek meg, most pedig már közel 130-cal repeszthetnek a gyógydrónok.

Tech bae systems drón kormányfelületek repülés Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Straub Ádám
2019. július 14. 15:02 Tech

Megéri lemondani a kábeltévé-előfizetést?

Az amerikaiak 35 százalékának már nincs kábeltévé-előfizetése, itthon azonban még nem olyan egyértelmű, hogy jó döntés csak a streamingszolgáltatókra hagyatkozni.

Avatar
2019. július 8. 06:18 Tech, Vállalat

Olyan jól megy a magyar programozósuliknak, hogy már a régióban terjeszkednek

A veszteséges működés tavaly már inkább kivétel volt mint alapszabály, a piacon beindult a konszolidáció, páran kiszálltak. A Green Fox és a Codecool azonban elindult meghódítani a régiót.

Avatar
2019. július 7. 07:04 Tech

A társadalomnak kell eldöntenie, mit kezd a hamis pornóval

A képfelismerési és képmódosítási technológia gyorsan fejlődik és beépült a mindennapjainkba, de lehet, hogy valahogy határt kell szabni a használatának.

Fontos

Jandó Zoltán Kasnyik Márton
2019. július 17. 06:51 Közélet

Andy Vajna örököse Vajna Tímea a hivatalos iratok szerint

Egy dokumentumból kiderül, hogy Vajnáné a januárban meghalt filmproducer és kaszinómogul egyszemélyes örököse, vagyonának haszonélvezője. Már csak az a kérdés, hogy kiürítették-e a vagyonkezelőt alóla.

Jandó Zoltán
2019. július 16. 15:24 Vállalat

Káosz a TV2-nél: hivatalosan is eladták a csatornát, valószínűleg többször is

Egészen döbbenetes kavarás zajlik a TV2-nél, az azonban most már biztos, hogy hivatalosan is új tulajdonosa van a kereskedelmi tévének.

Bucsky Péter
2019. július 16. 06:59 Közélet

Évek óta Ausztriába gurulnak a Hungaroring állami milliárdjai

Magyarországon nagyon régóta úgy gondolják, hogy adófizetői milliárdokkal kell teletömni az autósportot. Pedig a pénz jelentős része egyszerűen eltűnik anélkül, hogy bármi haszon lenne belőle.