Hírlevél feliratkozás

Vissza a címlapra

vállalat

2021. március 3. 17:41 Stubnya Bence Élet, Vállalat

A nyomasztó járvány leginkább felemelő része, hogy az emberek újfajta együttműködésekbe kezdtek

A járvány tapasztalatai lendületet adhatnak a civil kezdeményezéseknek. A Harvard professzora, James E. Austin a G7-nek arról beszélt, hogy a céges-civil együttműködések fellendülésére számít Magyarországon is.

2021. február 24. 13:45 Stubnya Bence Támogatói tartalom

Egyre többet tudunk arról, hogy milyen cégek lehetnek a nyitás nyertesei

A fény mellett kicsit több az árnyék az alagút végén, de éppen emiatt látjuk jobban, hogy milyen iparágak és mely cégek jöhetnek ki jól a járványból az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója szerint.

2021. január 2. 08:06 Stubnya Bence Podcast

Magyarország felzárkózásához 20-25 tőzsdén jegyzett magyar nagyvállalatra lenne szükség

A McKinsey tanulmánya szerint a 2015 és 2019 közötti növekedési tempóval a magyar egy főre eső GDP 2030-ra utolérhetné az eurózóna jelenlegi szintjét. A G7 Podcast vendége Havas András.

2020. május 18. 14:43 Bucsky Péter Közélet

Kilencszer több dolgozót bocsátottak el a magyar cégek, mint a multik

A foglalkoztatottak számával arányosítva egy hazai tulajdonú vállalkozásnál 3,5-szer nagyobb az esély arra, hogy valaki beleesett az eddig 62 ezres leépítésbe.

2020. április 30. 09:54 Hajdu Miklós Vállalat

A koronavírus nyerteseinek tartott nagyvállalatok csak jól rejtegetik a veszteségeiket

Azokban az ágazatokban sem túl fényesek a kilátások, amelyek felfutottak a járvány miatt.

2019. július 9. 16:00 Reszegi László Vállalat

Szegény rokon marad Magyarország Európában, ha ilyen munkát támogat az állam

A magyar átlagnál jobb, de európai összevetésben olcsó és egyszerű munkát hoznak Magyarországra az államilag támogatott külföldi cégek.

2019. május 7. 16:37 Reszegi László Vállalat

Három példa, amiből kiderül, hogy miért nem könnyű a magyar vállalatok helyzete

Nem elég jól dolgozni és okosnak lenni, ennél is többre van szükség, ha a magyar vállalatok tényleg ki akarnak emelkedni a középszerűségből. Fel van adva a lecke.

2019. április 17. 17:03 Katona Hajnalka Közélet, Vállalat

A multik és a járadékszedők árnyékában élnek a magyar vállalkozások, de van remény

Egy kisebb válság közeledik, ami az államtól függő cégek és a multik meggyengítésével még jót is tehet a saját teljesítményükre alapozó magyar vállalkozásoknak.

2019. január 11. 06:40 Kasnyik Márton Vállalat

Ebből az ábrából kiderül, miért nem kapsz olyan könnyen béremelést, ha magyar cégnél dolgozol

Ég és föld a magyar és a külföldi tulajdonú ipari cégek termelékenysége. Nagyon kevés magyar cég lehet képes arra, hogy kitörjön a bércsapdából.

2017. december 22. 06:52 Muraközy Balázs Közélet, Vállalat

Mennyi adót fizetnek a magyar vállalatok egy munkahely után?

Elképzelhető, hogy kevesebb adót fizetnek a magyar cégek, mint a külföldiek?