A Krím megszállása után kivetett nyugati szankciókra Oroszország ellenszankciókkal reagált, ami növelte az élelmiszerárakat, és csökkentette a jólétet.
Májusban közel kétszer annyi orosz olajat vittek ciprusi, görög és máltai hajók, mint februárban, és egy részénél tengeri áttöltéssel rejtették el a származást.
A raktárak szinte teljesen kiürültek, az árak elszálltak, sok beszámoló szerint a piacot elárasztották a lopott és hamisított alkatrészek.
Az orosz elitnek egyszerűbb lenne Putyin nélkül, mint Putyinnal, a legközelebbi alkalommal, amikor legitim módon esély lesz a leváltására, meg fogják lépni azt – mondja Rácz András Oroszország-szakértő.
A gazdasági fegyverek minden korábbinál komolyabb szerepet kaptak az ukrajnai háborúban, és a harctéri helyzetre is közvetlen hatással van a pénzügyi hadviselés.
Moszkva évekig készült a szankciók kivédésére, de Amerika és az EU meglepően súlyos pénzügyi korlátozásokat jelentett be Ukrajna lerohanása után. Ez azonban nem feltétlenül hoz békét, sőt akár súlyosbíthatja is az orosz agressziót.
Gazdasági értelemben eljött a most vagy soha pillanat Putyin számára a bátor külpolitikai akcióra – véli Szőcs Gábor, a HOLD Alapkezelő senior portfóliókezelője.
Már most is 410 forint felett lehet csak tankolni a hazai töltőállomásokon, de hamarosan tovább drágulhatnak az üzemanyagok. A benzin és gázolaj árát a világpiaci trendek befolyásolják leginkább, de a forint árfolyama is nagyban meghatározza, hogy itthon mennyit kell az üzemanyagért fizetni.
Az iráni gazdaság már régóta elég gyengén teljesít, a nyugati szankciók feloldása után azonban az országban mindenki abban reménykedett, hogy jobb időszak jön. Ennek tett keresztbe, hogy Donald Trump amerikai elnök fokozatosan ismét életbe lépteti a büntető intézkedéseket, ami máris az az iráni riál leértékelődéséhez vezetett.
Az USA fél évig dolgozott azon, hogy Forbes gazdaglistája és a Kreml honlapja alapján azonosítsa az orosz oligarchákat.