Az ukrajnai konfliktus megmutatta, hogy a háborút nem csak harckocsikkal vívják

A nemzetközi politika elemzésének egy hagyományos, konzervatív beidegződése, hogy az állam első és legfontosabb célja túlélésének biztosítása és biztonságának szavatolása, amelynek legfőbb változója a katonai erő. Emiatt a biztonsági és katonai kérdések mindennél fontosabbak az állam számára, ezek jelentik a „magas politika” (high politics) terepét, amelyhez képest a túlélés szempontjából kevésbé fontos területek, például a gazdasági kapcsolatok alacsonyabb rangot képviselnek a politikai hierarchiában (low politics).

Ez az éles felosztás természetesen már évtizedek óta erősen vitatott, és Oroszország ukrajnai háborúja jó példája annak, hogy a gazdasági kapcsolatok mennyire erős hatással vannak a modern hadviselésre, beleértve a katonai erőhöz kapcsolódó klasszikus biztonságpolitikai területeket is.

Az ukrajnai háborúban a gazdaság és a biztonság közötti alapvető kapcsolat féltucatnyi területen is megmutatkozik:

maga a gazdasági háború, amelyet az Oroszországra kivetett szankciók jelentenek;
a háború finanszírozásának kérdése;
a háborús utánpótlás és a konfliktus anyagi terheinek eloszlása;
az oroszországi makrogazdasági hatások;
a globális hatások és a nyersanyagpiac felborulása

mind olyan gazdasági jelenségek, amelyek hatással vannak a harctéri folyamatokra, valamint az orosz, az ukrán és számos más állam biztonságára is. E tekintetben pedig a konvencionális fegyverekéhez fogható erőt képvisel a pénzügyi hatalom.

Példátlan szankciókra példátlan ellenlépések

Mint a múlt héten részletesen is írtunk róla, a gazdasági háború az orosz támadást követően meglepően erős és sok tekintetben példátlan szankciókkal indult. Ezek fő célja az orosz pénzügyi rendszer leválasztása volt a globális és különösen a nemzetközi elszámolásokban központi szerepet játszó amerikai pénzügyi rendszerről.

Az orosz bankrendszer legnagyobb szereplőit, a Sberbankot és a VTB bankot, valamint több közepes és kisebb orosz bankot kizárták az amerikai és európai pénzügyi rendszerből, és egyeseket a legfontosabb globális bankközi kommunikációs rendszerből, a Nemzetközi Bankközi Pénzügyi Telekommunikációs Társaságból (SWIFT) is kitiltottak.

Ennél is súlyosabb volt, hogy az Egyesült Államok, az Európai Unió, Japán, az Egyesült Királyság és Kanada megtiltotta az orosz jegybanki vagyonra vonatkozó tranzakciókat, és zárolta az orosz tartalékvagyon valamivel több mint felét. Emiatt az orosz jegybank nem tud hozzáférni azon 630 milliárd dollárnyi (a GDP 43 százalékára rúgó) tartalékának egy jelentős részéhez, amelyet az utóbbi években pont a potenciális szankciók kivédése céljából halmozott fel.

A helyzetet nehezíti, hogy az orosz jegybanknak hiába van jelentős, kétezer tonnás aranytartaléka, a szankciók miatt az aranyból nem tud dollárt, eurót vagy jent venni, hogy aztán ezek felhasználásával megtámassza a rubelt. Az aranypiac alacsony likviditása és az eladási hullám másodlagos hatásai (a kínálat jelentős emelkedése letöri az árakat) miatt sem reális, hogy az arannyal majd megmenekült az orosz pénzvilág.

A jegybank ebben a helyzetben drasztikus lépésekhez folyamodott.

A tőkemeneküléstől tartva az alapkamatot 9,5 százalékról 20 százalékra emelte.
A rubel védelme érdekében minden exportáló vállalat számára kötelező tette, hogy az exportértékesítésből befolyó deviza 80 százalékát azonnal rubelre váltsák.
Harminc százalékos illetéket vetett ki a devizaváltásra, és havi ötezer dollárban korlátozta a beváltható és az országból kivihető devizamennyiséget.
Megtiltotta a külföldi vállalatoknak, hogy értékesítsék az orosz érdekeltségeiket.
Lehetővé tette az orosz bankoknak, hogy egyelőre ne értékeljék át eszközállományukat, azaz a hivatalos könyveikben a háború előtti értéken szerepeltethetik azóta sokat csökkent vagyonukat.
Gyakorlatilag ellehetetlenítette a külföldi kötvénytulajdonosok számára való kamatfizetést, így a múlt héten a rubelben kibocsátott orosz államadósság külföldi birtokosai sem jutottak hozzá a hozamhoz.
Emellett a hétvége óta csak rubelben engedélyezik a keményvalutában denominált kötvények rendezését, beleértve a vállalati kötvényeket is (ezt az orosz kötvények egy jelentős része esetében lehetővé teszik a kondíciók).

Az orosz törvényhozás szintén példátlan ellenintézkedéseket hozott, például

a korábbi, eleve mérsékelt korlátokat is figyelmen kívül hagyva lehet az állam finanszírozására használni az orosz szuverén vagyonalapot, amelyet annak idején pont azért hoztak létre, hogy az olaj- és gázbevételeket ne költsék azonnal el, hanem egy részük az ország hosszabb távú fejlődését és pénzügyi hátterét biztosítsa;
amnesztiát hirdettek a hazatérő tőkére nézve (azaz ha egy orosz cég vagy személy haza akarja vinni külföldi vagyonát, akkor adójogi és egyéb problémák, például a vagyon forrásának bolygatása nélkül haza tudja);
a kormánynak szabad kezet adtak a költségvetési törvény alakítgatására;
és a pénzügyi–gazdasági ellenőrzéseket is lefújták.

1998-as áthallások

Ennek nem sok hatásra lett. Február 21-én, a háborúzást megelőzően 77 rubelt ért egy dollár; két héttel később, március 7-én már járt 150 felett is. Az orosz tőzsde az invázió kezdete óta nem nyitott ki, miután a jegybank attól tart, hogy a piac gyorsan összeomlana (bár nőnapon Moszkvában amúgy is szünetelne a kereskedés). Az orosz adósság kockázatát jelző hitel-nemteljesítési csereügyletek árai legutóbb a 2008-as világválság és az 1998-as orosz pénzügyi válság idején jártak a mostanihoz hasonló magasságokban, a másodpiacon az orosz dollárkötvények a névérték ötödéért forognak. Az orosz államnak legközelebb március 16-án kell fizetnie dollárkötvényei után, és vannak, akik a technikai csőd esélyét sem zárják ki.

A JPMorgan elemzői is az 1998-as válsághoz hasonlították a mostani helyzetet, ők 7 százalékos recessziót várnak az idén Oroszországban; a Goldman Sachs szintén 7 százalékos, az Oxford Economics 6 százalékos, a Bloomberg 9 százalékos, az International Institute of Finance nevű iparági agytröszt 15 százalékos visszaesést prognosztizál, miután a szankciók kirúgták az orosz stabilitás mindkét pillérét: a jegybanki tartalékot és a folyó fizetési mérleg többletét is veszélybe sodorták.

A nyugati szankciók egyéb járulékos károkat is okoztak. A pénzügyi helyzet megingása az orosz rendszer jellegzetességeinek fényében közvetetten érinti majd a lakosság nagy részét. Az ING egy tavaly októberi elemzése szerint az orosz állam közvetlen támogatása a lakosság 42 százalékát, a háztartási jövedelmek 34 százalékát érinti, azaz az orosz társadalom egy nagyon jelentős része függ az állam pénzügyi helyzetétől.

Közhely tehát, de az orosz esetben hatványozottan igaz, hogy a szankciók a lakosságon csattannak: a recesszió és a növekvő infláció párosa jelentette, amúgy is súlyos közvetett hatások mellett a közvetlen transzferek is elapadhatnak. Eközben az oligarchák vélhetően könnyebben kimozogják néhány jacht lefoglalását.

Járulékos károk

Az utóbbi napokban számos nyugati cég hagyta ott az orosz piacot és/vagy korlátozta szolgáltatásait, részben a szankciók hatása, részben a háborúhoz köthető politikai és/vagy fogyasztói nyomás miatt. Az olajszektorban a British Petrol, az ExxonMobil, a Shell és a norvég Equinor is közölte, hogy kiszáll orosz cégekkel közös vállalataiból. A pénzügyi szektorban még azok a szereplők is nehezen férnek külföldi tőkéhez és levelezőbanki szolgáltatásokhoz, amelyeket nem érintettek a szankciók – azaz a célzott lépések a célpontokon túl is szednek áldozatokat.

A Boeing és az Airbus felhagyott az orosz piac repülőkkel, alkatrészekkel és azokhoz köthető szolgáltatásokkal való kiszolgálásával, a Daimler nem szállít teherautó-alkatrészeket a Kamaznak, a Renault, a Toyota és a Volkswagen-csoport az ellátási láncok megakadása miatt leállította egyes oroszországi üzemeit. Első fecskeként kilépett az orosz piacról a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló is, a pontos és botránymentes könyvelésre nagyban ügyelő négy nagy nemzetközi könyvvizsgáló egyike. Lényegében rögtön követte a négyes egy másik tagja, a KPMG is.

Ami még fontosabb, hogy a világ három legnagyobb konténerszállítója, a dán Maersk, a svájci MSC és a francia CMA sem fogad új foglalásokat oroszországi szállításra, kivéve az élelmiszereket, orvosi eszközöket és humanitárius szállítmányokat. Emiatt az orosz ellátási láncban sokkal súlyosabb fennakadások jöhetnek a következő napokban és hetekben. A Lada gyártását például már le kellett állítani a csiphiány miatt, de ez csak a jéghegy csúcsa, és idővel az ellátási gondok vélhetően megérkeznek majd a védelmi iparba is.

Kismillió kiskereskedelmi, technológiai és szolgáltatási szektorbeli márka – Ikea, H&M, Airbnb, Nike, Netflix, Apple, Dell, Google – hagyta ott az orosz piacot vagy jelentett be korlátozásokat. Bár utóbbiak hatása vélhetően mérsékelt lesz a háborúra nézve, a kereskedelmi forgalom megakadása, az ipari kapcsolatok felszabdalása és a pénzügyi szektor megdöntése hosszú távú károkat okoz, kiváltképp, hogy Oroszország ipari és technológiai téren hagyományosan importfüggő, és a beruházások és befektetések tekintetében is a külvilágra van utalva.

A múlt héten Kanada elsőként az Oroszországgal szembeni vámtarifákhoz is hozzányúlt, és megvonta az orosz importra vonatkozóan a legnagyobb kedvezmény elvét. Utóbbi a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) egyik legalapvetőbb elve, és röviden azt jelenti, hogy a szervezet tagállamainak azonos feltételeket kell biztosítaniuk minden importőr számára (kivéve a külön kereskedelmi egyezményekben foglalt kedvezményeket). Kanada „alapvető biztonsági érdekei” védelmére hivatkozva ugyanakkor megvonta az egyenlő elbánást Oroszországtól és Belarusztól, ami az orosz import 35 százalékára nézve vámtarifa-emelést jelent. Sajtóhírek szerint az Európai Unió és az Egyesült Államok is fontolgatja, hogy hasonlóképpen járjon el.

Az utóbbi napokban pedig már az is felmerült, hogy az Egyesült Államok és az EU felfüggessze az orosz olajimportot. Az eddigi szankciók direkt nem érintették az energiaexportot, mert az EU orosz gázfüggősége miatt ez súlyos költségekkel járna Európában is; ám a jelek szerint a döntéshozókat kezdi zavarni, hogy ezzel indirekt módon mégis pénzelik az orosz háborút. A gázcsap elzárása ettől függetlenül nincs terítéken, de a szankciók miatt egyes nyugati cégek már elkezdtek elfordulni az orosz olajtól, és az amerikai kormány nyíltan is belengette az orosz olajimport tilalmát.

Ez háború a hagyományos háború nélkül. Lehet, hogy többé nem is kell bevetni a haditengerészetet

– kommentálta a dolgot egy német kockázati tőkealap stratégája a Financial Timesnak.

Henry Farrell, a Johns Hopkins Egyetem tanára és a gazdasági hálózatok politikai célokra való felhasználásának egyik teoretikusa szerint az ukrajnai konfliktus – különösen a pénzügyi szankciók szerepe – jól példázza, hogy a globális hálózatok hogyan tudják felerősíteni egyes államok hatalmát és befolyását, a jelen esetben a reálgazdaságilag stagnáló erejű, de a pénzvilágban továbbra is messze központi szereplőnek számító Egyesült Államokét. Másfelől Farrell elméleti kerete szerint a gazdasági hálózatok növekvő összetettsége és az államközi konfliktusok gazdasági síkon való lejátszása az instabilitást is növeli a nemzetközi rendszerben: nehéz a kiszámíthatóság biztosítása egy olyan helyzetben, ahol a gazdasági kapcsolatokat relatíve könnyű politikai fegyverként használni.

Pénz, fegyver

Az Egyesült Államok, az Európai Unió és a NATO igyekszik kerülni a nyílt katonai konfrontációt Oroszországgal, de a gazdasági erő a hadszíntéren is megmutatkozik.

Bár a konfliktus előtt az ukrán haderő nyugati támogatása visszafogott volt, az utóbbi hetekben jelentős pénzügyi és materiális támogatást, valamint további ígéreteket kapott Ukrajna. Az Egyesült Államoktól az Egyesült Királyságon át az Európai Unióig a nyugati világ fegyverekkel is segíti az ukrán erőket, az Egyesült Államok csak februárban 350 millió, az elmúlt évben több mint egymillió dollár, az Európai Unió 450 millió euró értékben adott át katonai eszközöket. Sőt, az aktuális tervek szerint Lengyelország még régi MiG-29-eseket is hajlandó átadni az ukránoknak.

Az amerikai kormány összesen tízmilliárd dollárnyi segélyt kért a kongresszustól Ukrajna számára, az Európai Unió februárban 1,2 milliárd dollárt szavazott meg, Németország kétszer 150 milliós kölcsönt nyújtott az elmúlt hetekben. Bár ezek a háború potenciális károkozásához képest elhanyagolható összegek, az orosz invázió feltartóztatásához elengedhetetlen a nyugati gazdasági és materiális segítség.

A közvetlen európai és amerikai pénzügyi segély és fegyverszállítmányok mellett a megtámadott ország profin vetette be az információs háború minden eszközét, és a publicitásnak köszönhetően közvetlen magánadakozásoktól kezdve az Airbnb-n keresztül az NFT-kig (hogy ezek mik, arról itt írtunk) változatos módokon gyűjt pénzt.

Azaz míg Oroszország háborús finanszírozási opcióit próbálják szűkíteni, az ukrán hadsereg pénzügyi és materiális hátterét próbálják javítani. Ez nem különösebben új jelenség, a hidegháború alatt és azóta is jellemző, hogy nagyhatalmak tevékenyen pénzelik és támogatják egy konfliktus résztvevőit, ám az nagyjából példátlan, hogy egy Oroszországhoz hasonlóan súlyos gazdasági és katonai erővel bíró ország ellen ilyen jelentős gazdasági arzenált vessenek be.

A gazdasági képességek máshol is megmutatkoznak a harctéren. Mint egy 2021. novemberi elemzés rámutatott, az orosz gazdaság és az orosz haderő nem rendelkezik megfelelő logisztikai kapacitásokkal ahhoz, hogy képes legyen ellátni Ukrajna gyors elfoglalását. Azaz a fő orosz gyengeséget nem a tűzerő jelenti, hanem az utánpótlási vonalak, itt lehet hatékonyabban megfogni az oroszokat. („Az amatőrök a stratégiáról beszélnek. A profik a logisztikáról”, tartja a mondás.) Ez az elmúlt szűk két hét alatt be is jött, a logisztika egyelőre nem az oroszok erőssége.

Az ukrajnai háború azt is jelzi, hogy Moszkva hiába készült 2014 óta egy a mostanihoz hasonló helyzetre, alulértékelte az Egyesült Államok és az Európai Unió reakcióját. Mint ennek kapcsán Paul Poast, a Chicagói Egyetem tanára kiemelte,

összességében tehát ahhoz, hogy megértsük a háborút, mind a harcokat, mind azok kimenetelét, érteni kell a gazdasági hátterét. Ez soha nem volt világosabb, mint ebben a háborúban.

Költségek vannak

Ugyanakkor mint minden háború, a gazdasági háború sem csak az egyik félnek okoz áldozatokat. A Oroszországból kivonuló cégeket súlyos veszteségek érik. Az Európai Unió 300 milliárd eurós befektetésállománnyal és 56 milliárdos banki követelésállománnyal bír Oroszországban, ennek jó része veszélybe kerül a mostani lépésekkel.

Hasonlóan súlyosak lehetnek a közvetett károk. Az olaj világpiaci ára 2008 óta nem volt ilyen magas, és az olajjal együtt a földgáz, valamint a búza és számos más nyersanyag ára is sokéves csúcson jár, tovább súlyosbítva az amúgy is elszaladó inflációt. Az ukrajnai háború és az orosz szankciók az ellátási láncok problémáit is súlyosbíthatják, miután a két ország fontos szereplő egyes ipari nyersanyagok termelésében és finomításában.

Magyarországot és a közép-európai térséget a valutaleértékelődésen keresztül is elérte a konfliktus: mint minden válság esetén, a tőke most is menekül a kockázatosabb, kisebb, nyitottabb és a jelen esetben a konfliktushoz közeli államokból, ami a forint árfolyamát történelmi mélységekbe lökte az euróval és más kulcsvalutákkal szemben.

Ezzel párhuzamosan a dollár, a svájci frank és a jen szárnyal, ahogy az ilyenkor lenni szokott – ennek pedig az Egyesült Államokban, Svájcban és Japán sem feltétlenül örülnek.

Bár a pontos számok még nem világosak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) gyorsértékelése szerint a háború és a szankciók súlyos hatással lesznek az egész világgazdaságra, a Világbank pedig „gazdasági katasztrófának” nevezte a konfliktust. Amerikai elemzők március elején 3,2 százalékos növekedést vártak az idén az Egyesült Államokban, ami 0,3 százalékponttal alacsonyabb a februári előrejelzésnél. Az európai növekedést februárban 4,1 százalékra taksálta a Barclays, márciusra már csak 3,5 százalékra.

Sikerek nem biztos, hogy lesznek

Másfelől a gazdasági károk önmagában nem jelentik a politikai célok elérését. A szankciók lényege nem a gazdasági károkozás, hanem hogy a gazdasági károkozáson keresztül a szankciókat kivető országok/szövetségek elérjék a politikai céljaikat, jelen esetben az orosz visszavonulást Ukrajnából.

Daniel Drezner, a Tufts Egyetem híresen szankciószkeptikus szankciószakértője például azt írta, a nyugati intézkedések célja a jelek szerint elsősorban Oroszország megbüntetése, ez azonban önmagában még nem értelmezhető cél.

Ha a cél Vlagyimir Putyin orosz elnök megbuktatása, akkor nem ártana jelezni a Putyint potenciálisan megbuktató oligarchák vagy a nép felé, hogy milyen követelmények teljesülése esetén veszik le a nyakukról a kötelet. Az oligarchák puccsa ösztökélésének potenciális sikerét mások szerint nemcsak a szankciók, hanem a rezsim jellege is csökkenti: az orosz elit nagyrészt az államból él, tehát a gazdasági hatalmasságok Putyintól függnek, és nem fordítva.

Ha a cél pusztán az orosz háborús potenciál csökkentése, akkor is számolni kell vele, hogy Putyin és rezsimje képes lesz az Oroszország ellen ármánykodó külső erőkre kenni a gazdasági gondokat, ahogy azt a venezuelai vagy az iráni rezsim szokta tenni, azaz a gazdasági gondokat a háború berekesztése helyett a néppel viteti el – az orosz médiában megteremtett párhuzamos valóságról szóló anekdoták alapján ennek valós a veszélye.

Emiatt az is kérdéses, hogy meddig lehet feltartóztatni az orosz haderőt a gazdasági ellenlépésekkel. A Washington Post értesülései szerint az amerikai kormány és szövetségesei a háttérben már egy emigráns ukrán kormány felállására és hosszú gerillaharcokra készülnek az orosz megszállók ellen. Azaz gazdasági költségek ide vagy oda, a kijevi kormány támogatói sem bíznak benne, hogy hosszabb távon képes lesz kitartani az ukrán haderő az orosz invázióval szemben.

Azaz míg a háborúskodással a jelek szerint Vlagyimir Putyin sem éri el egyhamar stratégiai céljait, a gazdasági háborúskodás sem feltétlenül hoz sikert a nyugati világ számára.