Sosem várhattuk, hogy a szankcióktól összeomlik az orosz gazdaság, de akkor miért kellettek?

Történelmi előzmények nélküli volt azoknak a szankcióknak a mennyisége és komolysága, amelyeket az Európai Unió és az Egyesült Államok, illetve szövetségeseik Ukrajna invázióját követő hónapokban Oroszországgal szemben elfogadtak. És bár a kezdetben voltak olyan hangok, amelyek az orosz gazdaság gyors összeomlását várták, mindez nem valósult meg, ahogy az európai gazdaság sem omlott össze az orosz gázfegyver élesítése után. Magyarországon viszont a szankciókról szinte lehetetlen egyszerűen csak külpolitikai és külgazdasági kontextusban beszélni, hiszen a kormánypárti kampány miatt ez már a háború kitörését követő hónapokban kapott egy belpolitikai keretezést.

A G7 új podcastsorozatában, a Függő Változóban arra vállalkozunk, hogy havonta egy alkalommal megpróbáljunk egy fontos és aktuális témát több oldalról, több vendéggel beszélgetve, de a tanulságokat leszűrve bemutatni. A sorozat első adásában a szankciók belpolitikai keretezéséről és megítéléséről beszélgetünk uniós kontextusban, a szankciókról pedig a külpolitikai és gazdasági várakozások és történések európai és oroszországi vonatkozásait összegezve próbálunk mérleget vonni.

A műsort a fenti lejátszás gombra kattintva is meg lehet hallgatni, de jobb feliratkozni ránk valamelyik okostelefonos podcast appban, és a Spotify-on is be lehet követni minket.

A vendégek, és néhány érdekesebb részlet tőlük a műsorból (az olvashatóság érdekében az eredetileg elhangzottakhoz képest szerkesztett változatban):

Bojár Ábel, a 21 Kutatóközpont kutatási igazgatója: “amikor az európai választók azt látják, hogy a háború immár másfél éve folytatódik, joggal gondolhatják, hogy akkor minek ez az egész, ha nem tudta megelőzni a háborút vagy végetvetni neki. Ezt a fajta népszerűségi eróziót természetesnek gondolom. Erre jön rá a különböző politikai narratívák hatása (…). Mindenhol történt a politikai elit részéről szankcióellenes kommunikáció, de amivel Magyarország nagyjából egyedül van az EU 27 tagállamában, hogy a tömeges támogatottsággal rendelkező kormány részéről direktben érkezik a szankciók elleni kritika.”
Marton Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem globális tanulmányok intézetének docense: “én úgy gondolom, hogy mérvadó hangok egy pillanatig nem állították, hogy ezeknek a szanckióknak önmagukban kéne megfékeznie, más megfontolásokra kényszeríteni Oroszországot. Ezek csak jelzésértékkel bírnak, illetve megdrágítják Oroszország eltervezett lépéseinek a megvalósítását.”
Deák András, energiapolitikai szakértő, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézet főmunkatársa: “az én szempontomból inkább az volt a meglepő, hogy milyen kevés eszközzel sikerült ezt kezelni. Ebben nyilván szerepet játszott a meleg (európai) tél, ebből következett a megtakarításaink több mint fele, de a rendkívül magas gázár is hozzájárult ahhoz, hogy az ipari és lakossági fogyasztók is visszavágták a fogyasztásukat. Én erre mind számítottam, és azt gondoltam, hogy nem lesz elég. De elég volt.”
Mészáros R. Tamás, akit a G7-re írt cikkéről kérdeztük: “amíg Irán, Venezueala vagy Kuba esetében egy nagy világgazdasági és pénzügyi hatalmat képviselő nyugati világ állt szemben apró, a világgazdaságba gyengén integrált szereplőkkel, addig Oroszország egy számos nyersanyagból önnellátásra képes, az olaj területén fontos világgazdasági szereppel bíró ország, melynek elzárása súlyos érdekellentéteket szül, és ez gátja volt a szankciók sikerességének.”

Kövesd a G7 podcastot bármelyik podcast-appon, és iratkozz fel a hírlevelünkre!