(A szerző a Cambridge Econometrics fenntartható befektetések vezetője. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A klímaváltozás okozta fizikai, társadalmi és gazdasági változások sokrétűek, és az elkerülését célzó technológiai, ipari és fogyasztási változásokkal együtt a hatások pedig már annyira szerteágazók, hogy nehéz jól felmérni és beárazni őket. Nem várhatjuk tehát, hogy a kevésbé drámai időszakokban megszokott módon a piac és a hatékony tőkeallokáció majd jó irányba terelje a szereplőket ilyen kritikus és veszélyes időszakban, mint amilyen a mostani. Ráadásul egyre fogy a változásra és felkészülésre fordítható idő, emiatt pedig elkerülhetetlennek tűnik, hogy szabályozói eszközökkel kényszerítsük hosszútávú gondolkodásra a piaci szereplőket, akik jellemzően a rövid távú szempontokat helyeznék inkább előtérbe.

Miközben minden fórumon és csatornán a klímaváltozás veszélyeiről és az azonnali lépések szükségességéről hallani, Európa és a világ bankjai a legutóbbi adatok szerint jelenleg is igen nagy szerepet vállalnak a fosszilis iparágak és a magas szén-dioxid-intenzitású vállalatok finanszírozásában. Ezzel nem csak az a baj, hogy a fosszilis ipar további hitelezésével hozzájárulnak a szén-dioxid-kibocsátás növeléséhez – a megcélzott csökkentéssel szemben – és ezzel tovább erősítik a klímaváltozásból eredő fizikai kockázatokat. A másik, nehezebben átlátható, de annál közvetlenebb veszélyt hordozó probléma ugyanis az, hogy a magas szén-dioxid-intenzitású iparágak vállalatainak esetleges leértékelődése vagy csődje miatt növekvő pénzügyi kockázatot vállalnak az ebben résztvevő bankok.

Rajtuk keresztül azonban a kockázat mindannyiunké is,

hiszen a pénzügyi közvetítő rendszer működési zavarai pénzügyi válságot okozhatnak, ami az egész gazdaságot és a mindennapjainkat is érinthetik. És ezzel pont az a baj, hogy egy pénzügyi válság esetén pillanatok alatt elfüstölnek azok a források, amelyek elengedhetetlenek az emberiség karbonsemleges működésére történő gazdasági és technológiai átállás finanszírozásához.

A közgazdasági tankönyvek szerint békeidőben rábízhatjuk magunkat a piac működésére, hiszen a tőkepiacok kikényszerítik a hatékony tőkeallokációt és kockázatkezelést. Csakhogy a múltban többször bebizonyosodott, hogy a piacok működése és szabályozó hatása könnyen instabillá válhat válsághelyzetekben, és arra is láthattunk már jeleket, hogy a piac nem képes jól kezelni a hosszú távon jelentkező kockázatokat, különösen, ha a befektetett eszközök ára nem tükrözi megfelelően a valóságot. Nagyfokú fizikai, technológiai, politikai, szabályozási és piaci bizonytalanság jellemzi a következő évtizedeket, és a pénzügyi közvetítő rendszerek nem biztos, hogy külső segítség nélkül is hatékonyan kezelni tudják majd ezeket.

Annak érdekében, hogy elkerüljük a pénzügyi és klímaválságot, a szabályozásban is érdemes lenne előre készülni. Az Európai Központi Bank (EKB) előbb hivatkozott tanulmányában megállapította, hogy az EU bankrendszere jelentős klímakockázatot vállal, ugyanis a bankok hitelportfóliójában a magas szén-dioxid-kibocsátású gazdasági szektorok aránya háromnegyedével magasabb, mint ezeknek szektoroknak a jelenlegi gazdasági súlya, különösen a szállítással, energiával és mezőgazdasággal foglalkozó vállalatoknak nyújtott hitelek miatt.

Ilyen mértékű pénzügyi kitettség jelentős rendszerszintű kockázatokat hordoz, ezért fontos, hogy a jegybankok, pénzügyi felügyeletek odafigyeljenek ezekre. A 2008-as pénzügyi válság máig ható tapasztalata, hogy a globális tőkepiac méretéhez képest kicsi, ám félreárazott értékpapírállomány is elhúzódó recesszióba tudja rántani a teljes világgazdaságot.

Az EKB azt is kimutatta, hogy a nagy bankok kamatjövedelmének több mint kétharmada származik a legnagyobb karbonintenzitású szektorokban működő vállalatoktól, és ezekben a szektorokban a leginkább kitettek a vállalatok a klímakockázatok iránt. Továbbá a jelzálog-hitelezésben is jelentős részt tesznek ki a magas kibocsátású ingatlanok, amelyek leértékelődése jelentős lehet a dráguló energia miatt, vagy az új, alacsony vagy zéró kibocsátású ingatlanok megjelenésével. Részben ez a jelentős karbonfinanszírozás is indokolhatja, hogy miért olyan lassú az átállás a pénzügyi szektorban: a rövid távú érdekek felülírják a hosszú távú megfontolásokat.

Ahogy a klímaváltozással összefüggésben az árvíz, aszály és erdőtüzek gyakoribbak lesznek, és ahogy a szabályozási, technológiai változások felgyorsulnak, úgy a pénzügyi közvetítő rendszer – és különösen a bankok – sérülékenységének is tovagyűrűző, káros következményei lehetnek a gazdaság és a társadalom számára. Ha ezek a pénzügyi kockázatok néhány szereplőnél koncentrálódnak, azok egy csőd esetén a teljes gazdaságot megrengethetik.

Ennek elkerülése érdekében fontos, hogy a pénzügyi rendszer a klímakockázatokkal szemben is védett legyen, amit elősegíthetnek a megfelelő klímaszcenáriók alapján elvégzett stressztesztek. A tesztek eredményeinek tükrében felülvizsgálhatók a tőkemegfelelési elvárások, különösen azoknál a szereplőknél, ahol a klímakockázatok koncentráltan jelennek meg. (Például egy karbonár-sokknak a hazai bankok csődvalószínűségére mért hatását az MNB is vizsgálta rövidtávon, valamint készült az MNB-nél hosszú távú klímastresszteszt is. Arra jutottak, hogy itthon egyelőre nincs ok az aggodalomra.)

A kockázati gócpontok azonosításában és a piaci árazás pontosításában nagy segítség lesz, ha a vállalatok és a bankok közzéteszik a karbonlábnyomukkal és klímakitettségükkel kapcsolatos adatokat. Transzparens piaci működés mellett jobban kezelhetők a kockázatok, és elkerülhetők a hirtelen átárazódások. (Ahogy a 2008-as válság kirobbanásához is az átláthatatlan, téves kockázati besorolású, értékpapírosított jelzáloghitelek vezettek.)

Szükség lehet a hagyományos, tőkemegfelelési előírásokon túllépő szabályozási eszközökre is, mert a klímakockázatok akár egész piacokat is villámgyorsan megszüntethetnek. Elrettentő példa erre a floridai lakásbiztosítási piac válsága. A hurrikánok és erdőtüzek miatt – különösen Floridában és Kaliforniában – megugrottak a biztosítási díjak, egyes biztosítók csődbe mentek vagy kivonultak Floridából. Ebben a hurrikánok által egyre gyakrabban sújtott államban a lakásbiztosítások ára három-négyszeresére nőtt, amit sokan nem tudnak vagy nem hajlandók megfizetni. Ilyenkor vagy az adófizetők vállalják át a kockázatot az állami biztosítón keresztül, vagy egyre nagyobb lesz a nem biztosított károk aránya, ami tovább növeli a katasztrófák össztársadalmi költségeit. A biztosítások a háttérben láthatatlanul segítik a gazdaság működését és működőképességét.

Ha a klímakockázatok miatt a biztosítók egyre több piacról kivonulnak, annak beláthatatlan következményei lehetnek a világgazdaságra.

(A biztosítók kiemelt szerepét jól megmutatta, amikor az ukrajnai háború miatt 2023 januárjától felfüggesztették a tengeri szállításokra vonatkozó kockázatvállalásukat az érintett országokban.)

Üdvözlendő, hogy az EKB és más szabályozó hatóságok is behatóan foglalkoznak a problémával, hiszen a változás üteme egyre gyorsabb, és érdemes előre felkészülni, mert ha kitör a pénzügyi klímapánik, késő lesz kiszállni. A Világgazdasági Fórum friss globális kockázatjelentése is azt állapítja meg, hogy tízéves időtávon a klímakockázatok jelentik a legnagyobb kihívást a pénzügyi szektor számára.

Miközben az olaj- és gázkitermelés globális mennyisége változatlanul növekszik, az ezeket kiváltó helyettesítő technológiák gyors fejlődése jelent némi reményt arra, hogy a klímakatasztrófa elkerülhető lesz. A villanyautók vagy a napelemek gyors elterjedése miatt értéküket veszthetik egyes fosszilis eszközök, ami globálisan 1400 milliárd dolláros értékcsökkenést jelenthet, ami a pénzügyi közvetítő rendszeren keresztül mindannyiunkat érinthet. Ezt a gyorsuló technológiai váltást – és az ezzel járó leértékelődést és felértékelődést – kellene a piacoknak előre látni és jól beárazni, ez pedig nem egyszerű feladat.

A jelenlegi pénzügyi intézményeink a maguk rövid távú szemléletével egyáltalán nem biztos, hogy alkalmasak arra, hogy ezeket a kockázatokat jól kezeljék. A változás gyorsaságát jól szemlélteti, hogy míg 2014-ben a The Economist gazdasági folyóirat cikke még azt írta, hogy a napelemekkel történő áramtermelés a legdrágább karbonmentes alternatíva, mindössze hat évvel később, 2020-ban a Nemzetközi Energia Ügynökség már úgy számolt, hogy a napenergia a történelem legolcsóbb áramtermelő technológiája.

A piaci árazást, előre látást különösen megnehezíti az a nagyfokú bizonytalanság, ami a gyors technológiai, szabályozási változást mostanában és a közeljövőben várhatóan jellemzi. Ilyen körülmények között a pénzügyi eszközök jelenlegi árazása nem biztos, hogy kellően hasznos indikátor a befektetések allokációja során. A politikai kockázatokkal kapcsolatban például elég, ha arra gondolunk, hogy idén több mint 50 országban lesz választás világszerte, és attól függően, hogy ki kerül hatalomra, erősödhetnek vagy gyengülhetnek is a globális dekarbonizációs erőfeszítések.

Úgy tűnik, Kínában már felismerték ezt, és nem várják meg, amíg a tőkepiacok beárazzák és kezelni tudják ezeket a hosszú távú kockázatokat, ott ugyanis a közeljövőben több napelemet terveznek telepíteni, mint a világ többi részén együttvéve. A kínai irányított gazdaság persze nem példaképe a nyitott piacgazdaságoknak, azonban a demokratikus országokban meg kell találni a szabályozási ösztönzőket, amelyekkel a szabadpiaci működés keretei között is el lehet érni, hogy kellő mértékű tőkebefektetés és hitelfinanszírozás történjen a kibocsátáscsökkentés érdekében.

Kár lenne évekkel később azon sopánkodni, hogy azért szenvedünk a klímaváltozás hatásaitól, mert egykor nem volt elég pénz az átállásra, vagy mert Európa és a világ bankjai alulárazták a klímakockázataikat az értékelési modelljeikben. Remélhetőleg az EKB és a többi szabályozó hatóság időben fog lépni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA 2008-as válságot kiváltó értékvesztés többszörösét hozhatja a mostani átrendeződés az energiapiacon, de ez elkerülhetőElkerülhető a válság, de ehhez a magán és kormányzati szektorok közös munkájára lenne szükség.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarországon öt éven belül le kellene bontani a legpazarlóbb középületeket, de még rendes nyilvántartás sincsAz épületállomány elöregedett, az irodaépületek bő harmada például 1945 előtt épült. Különösen sok az öreg iskolaépület: a középületállomány energiafogyasztásának a 60 százaléka oktatási épületekhez köthető.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMennyit fog érni egy nyugdíjmegtakarítás 2050-ben - ez a klímaátmenet kérdése, és a válasz a bankoknál vanMennyit hoz addig egy Mol, OTP vagy Telekom részvény? Ha ezt kérdezzük, akkor máris mindenki érti, miről beszélünk - a Cambridge Econometrics szakértőjének elemzése.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegéri Magyarország számára a klímaváltozás elleni küzdelem, és pénz is van ráA gazdaság gyors zöldítéséből eredő haszon majdnem háromszorosa annak, mint amennyit el kell költeni a klímavédelmet szolgáló célok elérése érdekében.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA klímasemlegesség megfizethető, nem csak kifizetődőAz energiarendszerek karbonsemlegesítése, az energiahatékonyság javítása sokba kerül – a jegybankok tudnak abban segíteni, hogy a finanszírozási költség alacsonyabb legyen, és megérje ezeket a beruházásokat elindítani.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz bankok klímacélok klímafinanszírozás klímagazdaságtan klímaváltozás klímavédelem pénzügyi rendszer Olvasson tovább a kategóriában