(Hidi János a Cambridge Econometrics fenntartható befektetések vezetője, az Ekonomi a G7 véleményrovata.)
Miután augusztus elején az ENSZ legújabb jelentése is már kétségbevonhatatlanná tette a klímaváltozás tényét, ideje, hogy a gazdasági szereplők is felmérjék a következményeket. A sokszor emlegetett nagy szennyezők – ipar, energiatermelés, közlekedés – mellett azonban a pénzügyi szektornak is idejében fel kell készülnie a várható változásokra:. A pénzügyi szervezeteknek pontosan kellene látniuk, hogy a befektetési portfóliójuk mennyire kitett a klímaváltozás – és a kezelésére hozott intézkedések – okozta változásoknak. Emellett szintén rendelkezniük kell valamilyen elképzeléssel („klímaszcenáriókkal”) arról, hogy az átmenet különböző forgatókönyvei milyen számszerű gazdasági hatásokkal járnak. Ha a változások e két aspektusát megvizsgáljuk, akkor kapjuk meg, adott portfólióktól milyen pénzügyi teljesítmény várható egy-egy klímaforgatókönyv mellett: ez a klímastresszteszt.
A szakmai megközelítés helyett sokkal egyszerűbben, az átlagos egyéni befektető nézőpontjából gyakorlatilag ugyanez a kérdés úgy hangzik: „Mennyit fog érni a nyugdíjmegtakarításom 2050-ben? Mennyit hoz addig egy Mol, OTP vagy Telekom részvény?” Így máris mindenki érti, miről beszélünk, éppen ezért megdöbbentő látni, hogy a nemzetközi pénzügyi szektor még mindig csak azon vitatkozik, hogy a klímaátmenet – maga a klímaváltozás és az azt követő, vagy éppen azt elkerülni szándékozó lépések együttese – kulcskérdés-e a pénzügyi szektor számára, avagy sem.
Míg a Bank of England, az Európai Központi Bank vagy akár a Magyar Nemzeti Bank egyaránt azon dolgozik, hogy felmérjék az előttük álló hosszú távú klímakockázatokat és klímastressztesztekre bírják az alájuk tartozó pénzügyi szereplőket, cseh kollégáik azt bizonygatják, hogy a pénzügyi szektornak nincs dolga a klímaváltozással.
Pedig a klímaváltozás eredményeképpen nem csak a környezeti, hanem a gazdasági változás is jelentős lesz a következő évtizedekben.
Ahhoz, hogy a párizsi klímaegyezményben foglaltak szerint az átlagos globális felmelegedés mértékét 1,5 Celsius fok alatt lehessen tartani az évszázad végéig, az úgynevezett dekarbonizációs folyamat során az egyes országoknak az éves GDP-jük legalább három-négy százalékát kitevő beruházásokat kell megvalósítaniuk harminc éven keresztül. Ez a nagyságrend egész iparágak gazdasági hozzájárulásával összemérhető, ráadásul három évtizedre vetítve!
Az új beruházások ugyan megoszlanak a meglévő szektorok között, de át is rendezik az energiaipart, a közlekedést, a feldolgozóipart, hatásuk lesz az építőiparra és a szolgáltatási szektorra, a pénzügyi szektorra, lesznek geopolitikai következményei, és a háztartások szintjén is változásokkal fogunk szembesülni.
2050-re az egyes fosszilis tüzelő- és alapanyagok exportjára erősen építő országok GDP-je mintegy tíz százalékkal lehet kisebb akkor, ha nem tesznek semmit, ahhoz képest, ha követnék a 1,5°C-os pályát. Ez a hatás a klímaátmenettel járó gazdasági változások miatt várható, és ebben még nincsenek benne az egyre gyakoribb természeti katasztrófák következményei. Más országok viszont a csökkenő fosszilis import, az alacsony kibocsátású technológiák kifejlesztése és a támogató infrastruktúra kiépítésével járó beruházások következtében növekedési és foglalkoztatási többlettel számolhatnak.
Ilyen volumenű átalakulásnak mindenképpen hatása lesz a befektetési és hitelportfoliókra. A jegybankoktól a kereskedelmi bankokig, a befektetési és nyugdíjalapokig sok pénzügyi szereplőnek lesz érdemes átgondolni – és kiszámolni – hogy ez a hatás pontosan mekkora.
A jegybankok az élen
Ahogy az előbb is felsoroltuk, egyes jegybankok már látják, hogy van teendőjük, hiszen a klímaátmenet hatással van az inflációra, a makropénzügyi stabilitásra, a hitelpiacokra és az általános gazdasági teljesítményre. Emellett megjelennek az alacsony károsanyag-kibocsátást alkalmazó technológiák, ezek finanszírozása pedig újabb feladatot jelenthet számukra lehet. Az átalakulással együtt járó gazdasági folyamatok a monetáris politikát és a jegybankok szabályozó hatósági feladatait is érintik, ahogy az a hazai monetáris politika tervezésében is megjelenik.
Szükség van továbbá a fiskális politikával és az egyes iparági szabályozásokkal összehangolt, átfogó együttműködésre nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt. Az eszköztár sokrétű, részét képezik többek között:
- a karbonadók vagy -vámok kivetése,
- a karbonkvótakereskedelmi rendszerek kiterjesztése több régióra és szektorra,
- a megújuló technológiák fiskális támogatása, vagy minimális részarányuk kötelezővé tétele,
- a szénerőművek fokozatos bezárására vonatkozó kötelezettség,
- a járművek károsanyagkibocsátási normáinak meghatározása,
- a dekarbonizációval kapcsolatos kutatás, innováció támogatása,
- a pénzügyi szervezetek számára dekarbonizációval kapcsolatos közzétételi kötelezettség előírása,
- a pénzügyi portfóliók karbonintenzitásának maximalizálása (vagyis annak meghatározása, hogy mennyi lehet maximálisan egy befektetési portfólióban lévő részvények vállalatainak széndioxidkibocsátása egy egységnyi megtermelt értékre vetítve).
A klímaátmenet forgatókönyveiben ilyen és más intézkedések valamilyen kombinációját feltételezve makrogazdasági modellezés segítségével ma már előrejelzéseket lehet adni az egyes tervezett szabályozások gazdasági következményeire.
Késleltetett átmenet
A szükséges intézkedések és azok időzítése kapcsán a szakmai vélemények azonban erősen eltérnek. Előremutató, hogy léteznek ajánlások, melyek alapján a jegybankok és pénzügyi szervezetek már egységes módszertani alapokon dolgozhatják ki a klímaátmenettel kapcsolatos forgatókönyveiket, de két vezető nemzetközi szereplő legfrissebb forgatókönyvei is csalódásra adtak okot.
Mind a Bank of England, mind a Network of Central Banks and Supervisors for Greening the Financial System (NGFS, egy jegybankokat és pénzügyi szabályozó hatóságokat tömörítő nemzetközi szervezet) legutóbbi előrejelzéseiben megjelenik az úgynevezett „késleltetett átmenet” forgatókönyve, amely azt a hamis érzetet kelti, hogy amennyiben a párizsi klímaegyezmény céljai eléréséhez szükséges szabályozói beavatkozások elindítását 2030-ig halasztjuk, a célok elérhetők maradnak. Ezzel szemben a makrogazdasági modellezési eredmények azt mutatják, hogy ésszerű technológiai lehetőségeink és szabályozási eszköztárunk ismeretében erősen kérdéses, hogy elérhetjük-e a párizsi klímacélokat, ha a cselekvést 2030 utánra halasztjuk. Hiszen addig is számos olyan pénzügyi vagy szakpolitikai döntést kell meghozni, amelyek a következő évtizedek változásait befolyásolják.
Miénk itt a tét
A tét jelentős, és mindannyiunkat érinthet, hogy a pénzügyi szereplők mennyire reálisan mérik fel a klímaátmenet hatásait és kockázatait. Ugyanis nem csak az energiavállalatok, autógyárak vagy ipari szereplők túlélése függ attól, hogy milyen döntéseket hoznak. A nyugdíjalapkezelők befektetési döntésein keresztül a saját zsebünkön is érezzük majd, hogy megtakarításaink hozama eléri-e majd az elvárt szintet. Jóllehet az alapkezelők döntéshozói elsősorban a következő néhány év pénzügyi teljesítményét tartják szem előtt, a nyugdíjmegtakarítók számára az évtizedes távlat az igazán érdekes.
Jó lenne tudni tehát, hogy mire számíthatunk hosszú távon. Vajon azok a részvények, amelyekbe ma befektetnek, mennyit fognak érni 2050-ben, és mennyi osztalékot fognak fizetni az egyes vállalatok? Mely iparágaktól várhatjuk a nyugdíjmegtakarításaink értékállóságát a klímaátmenet során? Ezekre a kérdésekre természetesen ma még nincs biztos válaszunk, de a klímaszcenáriókra alapozott stressztesztek alkalmasak arra, hogy a várható kockázatokat számszerűsítsék és ezek alapján a pénzügyi szereplők klímaálló befektetési stratégiákat dolgozhassanak ki. A klímakitettség ugyanis olyan átfogó, hogy valószínűleg nem kezelhető pusztán azzal, hogy minden értékpapírból tartunk valamennyit (egy sikertelen klímaátmenet akár egy teljes gazdaságot is magával ránthat). És az sem valószínű, hogy a 2008-09-es válságban látott bankmentésekhez hasonlóan elegendő forrás állna rendelkezésre a pénzügyi szektor kormányzati kimentéséhez.
Vannak viszont már olyan megoldások, amelyek technológiai, szabályozási, finanszírozási és fogyasztói magatartásbeli változások elindításával sikeres klímaátmeneti pályára állíthatják a gazdaságot. Ehhez – megalapozott számításokra épülő döntéselőkészítést követően – időben kell cselekedni. A pénzügyi klímastressztesztek elvégzése csak az első lépés.
