Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. július 7. 14:34 Pénz

Miért lökték már megint lejtőre a forintot?

Ma is gyengül a forint az euróval szemben, ha zárásig így marad, ez már zsinórban a kilencedik ilyen nap lesz. De nyolcnapos szériára is rég volt példa, ilyesmi utoljára a koronavírus-járvány első évében, 2020-ban történt.

Háttér: a forint tavaly október közepén 434-nél érte el történelmi mélypontját az euróval szemben, ehhez képest a mostani 388 körüli szint nem vészes. Ugyanakkor egy hete még 370-nél állt a kurzus, ilyen időtávon ez jelentős gyengülés.

  • Októberben a forintot a nemzeti bank 18 százalékra emelt irányadó kamata mentette meg, ez a 11. legmagasabb volt a világon, bevonzva a rövidtávú profitot keresőket. Ennek azonban nagy gazdasági ára van, például az MNB várhatóan ezermilliárdos idei vesztesége.
  • Az MNB májusban kezdte el csökkenteni a kamatot, egyelőre 16 százalékra. Bár ez még mindig sokkal magasabb, mint például a cseh és a lengyel szint, a dollárhoz és az euróhoz képest csökkent az előny, mert azoknál vagy maradt a korábbi kamatszint, vagy tovább nőtt.

Okok: ezek részben külföldiek. Szerdán és főleg csütörtökön kedvezőtlenné vált a nemzetközi pénzpiaci környezet, a befektetők szabadultak a kockázatos eszközöktől, a vezető részvényindexek mindegyike jelentősen esett.

  • A cseh korona és a lengyel zloty ugyanakkor jóval kisebb, fél százalék körüli eséssel úszta meg az elmúlt egy hetet, ami hazai gondokra utal. Akárcsak az, hogy a mai, kedvezőbb környezetben is folytatódik a forint esése.
  • A hazai okok közé tartozik az idei költségvetés ingatag helyzete, amire a szerda este megjelent spórolási tervek ráirányították a befektetők figyelmét. Hasonló mondható el a ma megszavazott 2024-es büdzséről is.
  • A befektetők azt sem vették jó néven, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter felvetette a 3 százalékos inflációs cél megemelését. Az ilyesmiben ugyanis a jegybanki függetlenség veszélyeztetését és az intézmény hitelességének aláásását látják. Törökország példájából tudjuk, ez hova vezet: a 80 százalékos infláció felé.

Igen, de: a török példa alapján az is levezethető, hogy az utóbbi fél évben (a sokkal gyorsabb magyar infláció és a forint hét százalékos erősödése miatt) a forint túlértékeltté vált az euróval szemben. Így a mostani gyengülés ennek korrekciójaként is felfogható.

Elemzői vélemények: most került helyére a forint – mondták devizapiaci szakemberek a Portfoliónak, hozzátéve, előbb lesz 400 forint az euró, mint újra 370.

  • Kuti Ákos, az MBH Bank elemzési centrum vezetője viszont idén év végére 378-as árfolyamot vár, 2024 és 2025 végére pedig 370-eset. Ha lesz uniós megállapodás, az adhat egy nagy löketet a forintnak – tette hozzá szerdán.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSosem láttunk még Fidesz-kormányt ilyen elszántan spórolási lehetőségeket keresniAnnyira nincs pénz, hogy már a kormányzati kiadások legalább 20 százalékán próbálnak fogni valamit.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElkezdték a vágást Matolcsyék, így a magyar kamatszint már csak a 14. legmagasabb a világonAz infláció azonban továbbra is közellenség, fogalmazott a jegybankelnök.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSokan rosszul spekuláltak a forint ellenSzerdán és csütörtökön egy ideig olyan erős volt a forint az euróhoz képest, amire tartósan csak a háború előtt volt példa.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz euró forint forintárfolyam forintgyengülés költségvetés mnb Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Karsai Gábor
2023. december 5. 16:24 Közélet, Pénz

Korai még az infláció feletti győzelmet ünnepelni

Nem érdemes előre inni a medve bőrére, ugyanis nem mindegy, mitől csökken az infláció - egy korai lazítás csak elhúzódó problémákat generál.

Debreczeni Anna
2023. december 1. 14:29 Pénz, Támogatói tartalom

Eljött az üzemi szintű kibertámadások korszaka, bárki célpontja lehet az üzleti tervvel készülő csalóknak

Soha nem történt annyi banki csalás Magyarországon, mint az idei első félévben.

Debreczeni Anna
2023. november 30. 14:41 Pénz, Támogatói tartalom

Az átlagosan 17 éves futamidőre kötött lakáshiteleknél gondolkodnak el sokan az életbiztosításon is

Az elmúlt években a csok és a babaváró hitel segítségével is sokan jutottak saját otthonhoz, amihez akár több tízmillió forintos, jellemzően több évtizedes lejáratú hitelt is felvettek.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 6. 08:48 Támogatói tartalom

A sokkon túlestünk, de a balegyenesekhez is hozzászoktunk – így változtak egy év alatt a munkavállalói preferenciák

Az elmúlt évek egymást követő válságai a munkavállalói preferenciákra is hatással voltak, ahogy az idei reálbércsökkenés is. Reguly Mártával, a PwC Magyarország HR tanácsadási csoportjának vezetőjével ezekről a változásokról beszélgettünk.

Pálos Máté
2023. december 5. 12:42 Közélet

Sosem teljesítettek ilyen rosszul a magyar diákok matekból a PISA-teszten

A friss adatok szerint a magyar oktatási rendszer a nemzetközi átlagnál lényegesen kevésbé képes kiegyenlíteni a társadalmi különbségeket.

Pálos Máté
2023. december 5. 11:43 Közélet

A TikTokot nem tudja betiltani a kormány, úgyhogy a telefonokat tiltaná ki az osztálytermekből

Legutóbb Nagy-Britanniában léptek az egységes tiltás irányában, de Németországban például az iskolák saját hatásköre a kérdés. Most talán fordulat készül a magyar szabályozásban.