Költségvetési és jegybanki lazaság mellett 430 fölé mehet az euró-forint árfolyam, míg egyensúlyőrző gazdaságpolitika esetén maradhat 400-420 között.
A vártnál rosszabb decemberi adatok szerkezete elemzők szerint nem sok jót vetít előre, idén még tartósan a jegybanki cél fölött lehet az infláció.
Mozgalmas időszak van a forint mögött, ezért a Concorde elemzője megkérdezte tőle, hogy érzi magát, és számíthatunk-e idén a gyengélkedésére.
Egy hete még 370 volt az euró, most 390 felé tart az árfolyam. A gyengülés hazai okai erősebbnek tűnnek, mint a nemzetköziek.
Bár az árstopokról esik a legtöbb szó, a megemelt kiskereskedelmi adónak sokkal nagyobb szerepe van a kiemelkedő magyar élelmiszer- és üzemanyagárakban.
Ha nem a pénztárcánkra menne, még szórakoztató is lehetne, ahogy a jegybank és a gazdasági minisztérium egymásra mutogat a magas élelmiszerárak miatt.