„A világgazdaság klímabaráttá válása életünk legjobb befektetési lehetőségét hozza el” – írta néhány hete publikus levelében Larry Fink, a világ egyik legnagyobb vagyonkezelőjének vezérigazgatója. „Drága mulatság a klímasemlegesség” – fogalmazott szintén nemrégiben egy konferencián egy hazai nagyvállalat vezetője, és hasonló, nem túl lelkes megfogalmazás gyakran megjelenik a közbeszédünkben, félreértésekre okot adva. Még ha a „mulatság” szó retorikai fordulat is, az ilyen költői képek nem segítik érzékeltetni a lakossággal vagy akár az üzleti élet szereplőivel,

mennyire nem mulatságos jövőképpel jár a klímavédelmi törekvések meghiúsulása.

A karbonsemlegesség ugyanis nem egy olyan beruházási dilemma, mint amikor a család a beruházás költsége és a finanszírozási lehetőségek fényében eldönti, megéri-e a házat felújítani. Példánkban ez a bizonyos ház lakhatatlanná válik, mire gyermekeink felnőnek (lásd a melegház-Föld forgatókönyvet), vagy legalábbis veszélyessé, egészségtelenné (lásd a „közepesen sikeres” klímaszcenáriókat), miközben a családnak nincs alternatívája az elköltözésre (azaz a „B bolygóra”).

A klímasemlegesség esetében a „nem” tehát olyan döntés, ami a természettudomány legtöbb képviselője szerint észszerűen egyszerűen nem választható opció. Foglalkozzunk ezért inkább a közbeszédben szintén gyakran felbukkanó „drágasággal”.

Mennyi az annyi?

A karbonsemlegesség kapcsán valóban óriási összegek forognak a közbeszédben, noha gyakran kissé félreérthető kontextusban. Globálisan valóban több ezer milliárd dollár körülire rúgnak a klímasemlegességhez szükséges beruházások éves volumenére vonatkozó becslések. (Például a McKinsey friss tanulmánya átlagosan éves 9200 milliárd dollárnyi igényt prognosztizál.) Az Európai Bizottság az Európai Unió egészére a 2030-as klíma- és energiacélok eléréshez átlagosan évi 260 milliárd euró többletberuházást tart szükségesnek, ami az EU 2018-as GDP-jének 1,5 százaléka. És hogy tovább közelítsünk hazánkra, a kormány által tavaly elfogadott Nemzeti tiszta fejlődési stratégia „Korai cselekvés” forgatókönyvében a beruházási költségek közel 25 ezer milliárd forinttal lennének magasabbak az alappálya („Ölbe tett kéz”) forgatókönyvéhez képest, azaz évente az addicionális beruházásigény a GDP 4,8 százalékát teszi ki.

Ezek a magasnak tűnő számok önmagukban azonban félrevezetőek. Egyrészt az átállás számos makrogazdasági előnnyel jár azon túl is, hogy elkerülhetjük a klímaváltozás legdrasztikusabb negatív következményeit és annak költségeit. Az átálláshoz szükséges beruházások gazdasági növekedéssel, munkahelyteremtéssel járnak. A már idézett hazai terv szerint például az energiaszektor karbonmentesítésébe, az energiahatékonysági intézkedésekbe, a hulladékkezelésbe, az autóbusz-közlekedésbe és az újraerdősítésbe történő beruházások

2050-re az alappályához képest közel 20,7 százalékkal magasabb GDP-t és 183 ezer új munkahelyet eredményezhetnek.

A nemzetközi tanulmányok más országokra, illetve a Föld egészére nézve hasonlóan kifizetődőnek prognosztizálják a dekarbonizációt.

Másrészt már önmagában félrevezető, ha a karbonsemlegesítés beruházási igényét „költségként” fogjuk fel. Épp ellenkezelőleg, a klímabarát „CapEx”^*A vállalat eszközeibe történő, termelékenységet / nyereséget növelő, zöld befektetések, például gépek, épületek, berendezések. sok esetben hosszú távon folyamatos, éveken keresztül tartó „OpEx” (működési kiadás) csökkenéssel jár, például az alacsonyabb energiafogyasztás vagy éppen a kevesebb anyagfelhasználás miatt.

Harmadrészt, óriási tartalékok vannak a szennyező tevékenységek finanszírozásának és támogatásának leépítésében. A világ számos országában terjedő green budgeting (azaz zöld költségvetés-tervezés és végrehajtás)

elgondolkodtató, de egyben reménykeltő képet mutat a közpénzek terén.

A nemzetközi klímapolitikában rendkívül befolyásos Franciaországban például a büdzsé klímafókuszú átvilágítása tavaly mintegy 20 milliárd eurós klímabarát tételt azonosított a költségvetésben (ami 3,5 százalékot tesz ki), elsősorban a megújuló energiatermelés, a fenntartható közlekedés, az épületek energiahatékonyságának javítása és a kutatás-fejlesztés terén. Meglepő módon azonban egyúttal 17 milliárd eurónyi klímaszempontból rossz irányba ható intézkedést is, melyben a legnagyobb tételt a légi közlekedés adókedvezményei és direkt támogatásai tették ki. Ezen, első látásra kiábrándítónak tűnő számok azonban azt is mutatják, milyen nagy kiaknázatlan lehetőség lehet a finanszírozás vagy éppen a kedvezmények klímaszempontú átcsoportosításában.

A pénzügyi szektor szerepe az átállásban

De a klímasemlegesség megvalósításában joggal számíthatunk a bankszektor és a tőkepiacok domináns szerepvállalására is. Becslések szerint Európában a szükséges beruházások nagyjából fele önmagában megtérülő lehet a beruházó tőkeköltségét és a beruházás tőkearányos hozamát figyelembe véve. Ezekben az esetekben tehát nem szükséges semmiféle zöld pénzügyi forradalom, hiszen „kijön a matek”. A beruházások másik felénél azonban ez nem teljesül, mert a zöld beruházás például nem jár működési költségcsökkentéssel – és itt kell mélyebben elgondolkodnunk!

Magának a beruházásnak a hozamát az esetleges állami zöld ösztönzők, kedvezmények, illetve a zöld szolgáltatásokra vonatkozó fogyasztói kereslet növekedése javíthatják. (Ez utóbbi sem lebecsülendő, például az irodapiacon már Budapesten is nyilvánvaló a bérlői zöld preferenciák erősödése.) Cikkünk szempontjából viszont a finanszírozási költségekre érdemes figyelni. A környezetileg hasznos beruházásokat finanszírozó zöld kötvények esetén, ha nem is törvényszerűen, de sok esetben megfigyelhető

szerény finanszírozási árelőny

a nem zöld célokat finanszírozó, de minden másban azonos kötvényekhez képest. Ez jó jel, noha látni kell, hogy az árelőny vélhetően a zöld preferenciákkal rendelkező befektetők túlsúlyára vezethető vissza, és éppen ezért – a zöld eszközök kínálatának szükségszerű bővülése miatt – hosszú távon nem is feltétlenül fennmaradó jelenség.

A kereslet-kínálati viszonyokon túl a szabályozók strukturálisan is képesek lehetnek javítani a finanszírozási környezetet. A legfontosabb a kockázatok mérséklése, hiszen a kockázati prémium csökkenésével nemcsak a beruházások megtérülését, de a pénzügyi stabilitást is erősíthetjük. A zöld projektekkel vagy a zöld beruházást tervező vállalatokkal (vagy akár háztartásokkal) kapcsolatos kockázatokat elsősorban a várakozásokat „horgonyozni” képes,

hosszú távú szektorális szabályozás tudja csökkenteni, hiszen ez adja azt a zöld jövőképet, melyben a fenntarthatóság alapvető elvárássá válik.

Ennek mintegy leképezéseként a finanszírozóknál a környezeti és társadalmi fenntarthatóságot érvényesítő ESG kockázatkezelés fejlődésével és általánossá válásával a fenntarthatóságban jól teljesítő cégek kockázati megítélése válik kedvezőbbé.

Szintén a finanszírozási költségeket csökkenthetik a konkrétabb szabályozói ösztönzők: ilyen lehet az állami kamattámogatás vagy éppen garanciavállalás, melyek az életképes, de teljesen piaci körülmények között meg nem valósuló klímabarát beruházásokat „lökhetik át” a megtérülő tartományba, arányaiban kevés közpénz felhasználásával. Hasonló elven működik az MNB több zöld intézkedése is.

A 2020-ban indított tőkekövetelmény-kedvezmény keretében a bankok a zöld célokat szolgáló hiteleikre kedvezőbb szabályozói követelmények vonatkoznak. Ezzel a hitel banki tőkeköltsége jelentősen csökkenhet, ami

megteremti a lehetőséget a beruházás kedvezőbb hitelezésére is.

Ehhez hasonlóan az MNB 2021-ben indított zöld jelzáloglevél-vásárlási, illetve Zöld otthon programjaiban befektetőként, illetve refinanszírozóként támogatja az energiahatékony lakások kereskedelmi bankok általi hitelezését.

Ezzel párhuzamosan az MNB a kockázatkezelés erősítésén keresztül, áttételesen is tereli a bankszektort a klímavédelem felé. A jegybank Zöld ajánlása minden bank esetében elvárja, hogy

a klímakockázatoknak legyen szervezeti felelőse, és hogy a hitelezési folyamatban és az üzleti stratégiában új szempontként megjelenjék a klímaváltozás üzleti hatása.

Ez utóbbi két irányból is hat: egyrészt a karbonintenzív – és ezért a klímaváltozást fűtő – szektorok, tevékenységek hitelezésének leépítését, másrészt a klímaváltozás elleni küzdelemben élenjáró – és ezért hosszabb távon üzletileg is jobb ügyfélnek ígérkező – vállalatok és projektek felülsúlyozását jelenti.

Hogy állunk eddig itthon?

Számos biztató fejleményről, tényről és trendről lehet beszámolni itthon. Az elmúlt években elindult, sőt 200 milliárd forint fölé nőtt a – 2020 előtt egyáltalán nem létező – vállalati zöld kötvény piac. Gyorsan bővül a dedikált („címkézett”) banki zöld hitelezés (alig több mint egy év alatt 160 milliárd forintnyi kihelyezéssel az említett tőkekövetelmény kedvezmény keretében), valamint a fenntarthatósági szempontokat is alkalmazó, azaz ESG befektetési alapok számossága és összege is nő. Sőt, már ilyen nyugdíjpénztári portfólió is választható.

A vállalatirányítás terén fontos pozitívum, hogy számos banknak van már fenntarthatóságért felelős felső vezetője, akik elkezdték feltárni a hitelezés és a klímaváltozás kapcsolatát. A piaci szereplőknek hamarosan pedig lényegében a teljes banki mérleget be kell majd sorolni abból a szempontból, hogy a hitel

klímavédelmet vagy az EU fenntarthatósági taxonómiájában szereplő egyéb zöld célt szolgál-e.

Ám korántsem dőlhetünk még hátra: a pénzügyi rendszer zöldülése még mindig kezdeti stádiumban van, ha a klímasemlegességről beszélünk. Ez ugyanis igen magasra teszi a mércét! Egy köznapi értelemben zöldnek tartott projekt, vállalat vagy éppen egy ESG-fókuszú befektetési politika esetében ugyanis még korántsem biztos, hogy az ténylegesen azon a bizonyos „párizsi klímapályán” van, ami a 2030-as vagy éppen a 2050-es emissziós cél elérésében szükséges.

A hazai vállalatok zöld kötvényei többnyire például nem „nettó zéró” ambícióval születtek, noha a tervezett zöld beruházások definíció szerint környezetileg hasznosak. Így akár a szakirodalomban régóta ismert carbon lock-in jelenség is előfordulhat (ha a nem karbonsemleges energiarendszerek önmagát fenntartó tehetetlenségét nem sikerül legyőzni). Az EU már említett taxonómiája (különösen, ha a földgázzal és az atomenergiával kapcsolatos dilemmát is sikerülne klímatudományos alapon rendezni) segíthet e téren az ambíciók növelésében és a „világoszöld” és a „sötétzöld” projektek megkülönböztetésében.

Az egyes szektorokban emellett természetesen még sok a csak azokra jellemző egyedi, specifikus teendő is. Egy példát kiemelve: a bankszektorban ugyan elindult az energiahatékonyságot figyelembe vevő zöld jelzáloghitelek és jelzáloglevelek piaca, de még mindig várat magára

az elavult és ezért energiapazarló lakó- és középületeink nagy volumenű felújítása, és az ehhez szükséges finanszírozói háttér kialakulása.

Mindezek azonban a hazai és a nemzetközi pénzügyi rendszer egésze zöldülésének folytatódása esetében már relatíve könnyebben „vehető” akadályok. Az EU fenntartható pénzügyi akcióterve és az MNB zöld programja a következő években további ösztönzőket, követelményeket nyújtanak annak érdekében, hogy a klímasemlegesség elérésében a pénz- és tőkepiacok katalizáló szerepet tudjanak betölteni.

A G7 Holnap Energia sorozatának szerkesztője Bogár Zsolt és Simon Andrea.