Barry Eichengreen: Nem kell elsietni a magyar euróbevezetést

Nem biztos, hogy olyan nagy baj, hogy Magyarország eddig nem vezette be az eurót, mert az eurózóna tagjainak és magának az eurózónának is komoly reformokra lenne szüksége ahhoz, hogy a valutaunió jól működjön. Németország gazdasági problémái miatt pedig itt az idő, hogy Magyarország elgondolkodjon, hogy hogyan tudná csökkenteni a függését a német gazdaságtól.

Többek között ezekről is beszélt nekünk Barry Eichengreen, a Kaliforniai Egyetem (UC Berkeley) közgazdaságtan és politikatudomány professzora, az IMF korábbi főtanácsadója hétfőn, a Magyar Nemzeti Bank Lámfalussy Lectures Konferenciáján. Eichengreen számos nagy hatású gazdaságtörténeti kutatást vezetett és könyvet írt, rendszeresen megjelenő véleménycikkeit itt lehet olvasni.

Magyarországon nemrég a pénzügyminiszter és a jegybankelnök vitatkozott a nyilvánosság előtt arról, hogy szüksége van-e Magyarországnak az euró bevezetésére, Matolcsy György a Financial Timesban publikált véleménycikkében egyenesen „stratégiai hibának” nevezte az euró létrehozását. Mit gondol, a Magyarországhoz hasonló kelet-európai tagállamoknak érdekében áll bevezetni az eurót?

Én biztosan nem fogalmaznék ilyen élesen, inkább koraérettnek nevezném az eurót. Azt semmiképpen sem gondolom, hogy stratégiai hiba volt a létrehozása. Lehetnek problémák azzal, amikor több valuta működik egyszerre egy egységes piacon, és amikor a kilencvenes években nagy kilengések jelentkeztek az egységes piacot alkotó államok valutáinak árfolyamaiban, a tagállamok arra jutottak, hogy az euró létrehozása az egyetlen módja az árfolyam-ingadozások kiküszöbölésének. Magyarország és az eurózóna kapcsolatára nem jellemző ilyen szintű kiszámíthatatlanság, mert a forint stabil az euróval szemben, a magyar infláció szintje közel van az eurózónához.

De alakulhatnak úgy a dolgok, hogy az árfolyamingadozások komolyabbak lesznek a jelenleginél, és ebben az esetben feszültségek lennének az egységes piacon belül és Magyarországon is. Szóval azt gondolom, hogy ameddig a jegybank képes az infláció szintjét közel tartani az eurózónáéhoz, és ameddig a forint árfolyama nagyjából stabil az euróval szemben, addig minden rendben lesz.

Ha ezt a helyzetet fent lehet tartani, megéri kivárni, hogy az eurózóna megoldja a saját belső problémáit, és csak ezt követően csatlakozni.

Az előadásában arról beszélt, hogy Olaszország gazdaságának komoly reformokra lenne szüksége, közben azonban sok szó van az eurózóna reformjáról is. Mit gondol, az eurózóna reformjára, vagy az egyes országok reformjára van-e előbb szükség?

Nem látom semmi akadályát annak, hogy a két folyamat egyszerre valósuljon meg. Az előadásomban azért is hoztam fel Olaszország példáját, mert Magyarország sokat tanulhat belőle. Magyarországon az utóbbi időszakban jól alakultak a gazdasági folyamatok. Magas volt a gazdasági növekedés, még annál is magasabb, amekkorára a Nemzetközi Valutalap előrejelzése alapján számítani lehetett. Az infláció rendben volt, nem volt se túl magas, se túl alacsony. Az államadósság csökkent.

Mindezt azonban egy olyan gazdasági modell produkálta, ami nagyon erősen függ a német gazdaságtól. Ez egy ideig működik, azonban ahogy a konvergencia erősödik a két gazdaság között, modellváltásra van szükség, és Magyarországnak nagyobb arányban kell az innovációra támaszkodnia.

És milyen irányban kellene indulni az eurózóna reformjával?

A bankunió és a tőkepiaci unió befejezése kell, hogy legyen az első számú prioritás. A bankunió létrehozának keretében biztosítani kell, hogy végre megtörjön az az ördögi kör, amit az okoz, hogy nagyon nagy mértékben koncentrálódhatnak a bankoknál azoknak a tagállamoknak az állampapírjai, amikben működnek. Ha ez megtörténik, akkor az eurózóna működése sokkal zökkenésmentesebb lesz. A lényeg, hogy rövid távon, a bankunió és a tőkepiaci unió megvalósítása szükséges és lehetséges is, a többi reform pedig már ezeket követheti.

Németországot sok kritika érte az eurózónában betöltött szerepe miatt, sokak szerint az Európai Központi Bank pénzpolitikája valójában a német exportszektornak kedvez leginkább, miközben az eurózóna más tagállamaiban egyensúlytalanságokat, versenyképességi problémákat okoz. Mit gondol, milyen szerepe lehet Németországnak az eurózóna reformjában?

Az biztos, hogy Németország exportjának és gazdasági növekedésnek is nagyon kedvező volt az euró, hiszen a német gazdaság számára versenyképes árfolyamot biztosított. Ha megmaradt volna Németországban a márka, akkor minden bizonnyal felértékelődött volna más valutákkal szemben.

Egy igazságos világban Németország visszafizette volna a többi tagállamnak az euró bevezetése által keletkezett nyereség egy részét,

költségvetési kiadások növelésén keresztül, valamint úgy, hogy jobban kiveszi a részét az euróval járó közös kockázatokból. De a világ nem mindig igazságos és méltányos.

De egyáltalán érdekében áll Németországnak, hogy legyen komolyabb reform az eurózónában?

Szerintem annyiban biztos, hogy Németország jól járt az euróval, de általánosabban is jól jár az Európai Unióval, amennyiben nagyobb szerepe lesz a kül- és védelmi politikában. Ez csak az Európai Unió kontextusában lehetséges. Ezért ha Németország az eurózóna és az EU megerősítéséért tesz valamit, abból saját maga is profitál. A probléma viszont mindig az, hogy a jelenben a választók csak a költségeket látják, miközben a mondjuk öt év múlva jelentkező hasznokat rendre alulbecslik.

Az elmúlt pár hónapban folyamatosan jöttek a rossz hírek Németországból, a magyar kormány még gazdaságvédelmi akciótervet is elfogadott arra hivatkozva, hogy valamit tenni kell a gazdasági lassulás begyűrűzése ellen. Mennyire érdemes a keleti tagállamoknak megijednie az eurózóna lassulásától?

A német autóipar problémái nagyon komolyak, a belső égésű motoros technológiára épült iparág nem igazán volt felkészülve az elektromos technológiára való átállására. Gondok vannak az feldolgozóiparral, és gondok vannak a bankrendszerrel is. Ezért a magyarhoz hasonló gazdaságoknak érdemes odafigyelnie, hogy honnan érkeznek az országba a beruházások, és hogy az ország milyen országokkal tart fenn kereskedelmi kapcsolatokat. Figyelemreméltó, hogy a Magyar Nemzeti Bank konferenciájának délutáni programja Ázsiáról szól. Szerintem jó, ha Magyarország odafigyel arra, hogy a Németországon kívüli világban milyen lehetőségek vannak.

A válság után komoly szerepet játszott a világ nagy jegybankjainak pénzpolitikájában az úgynevezett mennyiségi lazítás (quantitative easing – QE), aztán egy ideje leálltak vele, de mostanában megint felmerült a lehetősége, hogy beindítják. Mennyi esélyét látja, hogy folytatódjon a QE?

Ha lesz recesszió, akkor ez lesz az egyik eszköz, amit a gazdaságpolitika felhasználhat, ugyanis nincs már nagy mozgástér kamatcsökkentésre.

A mennyiségi lazítást azzal kritizálják, hogy további növeli a sok országban már amúgy is túl nagy vagyoni egyenlőtlenségeket, bár ezt cáfoló kutatásokról is olvastam már. Mit gondol a QE ilyen jellegű hatásáról?

Erre sajnos tipikus közgazdász választ kell adnom: mindkettő igaz. A nyugdíjas emberek szempontjából például növeli az egyenlőtlenséget, hiszen az ő jövedelmüket inflálja ez az intézkedés. Ugyanakkor csökkenti a munkanélküliséget, így a munkaerőpiacon aktív népesség körében csökkenti az egyenlőtlenségeket, aminek komoly forrása lehet a munkanélküliség. Viszont a jegybankoknak nem kell emiatt aggódniuk, hiszen az egyenlőtlenségek csökkentése a költségvetési politika feladata, a központi bankok célja az infláció szintjének fenntartása.

A populizmus okairól szóló vitában azzal érvelt, hogy igazából nem az a fontos, hogy eldöntsük, hogy a gazdasági egyenlőtlenségek vagy a kulturális különbségek okozták a populista előretörést, mert mindkét magyarázat megállja a helyét. Ehelyett arra kéne helyezni a hangsúlyt, hogy megértsük, hogy a gazdasági és a kulturális feszültségek milyen hatással vannak egymásra. Konkrét intézkedések szintjén mi következik ebből?

A gazdasági feszültségeket könnyebb kezelni, mert van számos olyan intézkedés, amivel bizonyítottan csökkenteni lehet a gazdasági egyenlőtlenségeket. Ilyen például, ha a szegény hátterű emberek számára jobb képzési lehetőségeket biztosítunk, ilyen a progresszív jövedelemadó, ami nagyobb mértékben adóztatja a legnagyobb béreket, és ilyen egy hatékony társadalombiztosítási rendszer, mint amilyen például Dániában van.

Az identitáspolitika kicsit nehezebb terület. Hogyan érjük el, hogy az emberek kevésbé féljenek a bevándorlóktól és a menekültektől, és kevésbé aggódjanak amiatt, hogy változik a népesség etnikai vagy vallási összetétele? Több országban, többek között az Egyesült Államokban is az derült ki, hogy minél több időt töltenek a helyi népesség tagjai más bőrszínű, vallású vagy más nyelvet beszélő népesség közelében, annál kevésbé félnek tőlük, mert kiderül, hogy az idegenek is ugyanolyan emberek, mint ők. Ezért fontos az integrált oktatás, tehát hogy a különféle etnikumú vagy vallású diákok ismerjék meg egymást az iskolában, és ezért lenne fontos, hogy a lakhatás területén se legyen szegregáció.

A 2018-ban megjelent könyvében a populizmus történelmi tapasztalataival is foglalkozott, és ebből az derült ki, hogy a populizmus egyáltalán nem mindig destruktív.

Néha a populizmus konstruktívan képes befolyásolni a politikát. Az Egyesült Államokban a 19. század végén az emberek például elégedetlenek voltak az egyenlőtlenségekkel és a bevándorlással. A válasz a progresszív mozgalom volt, ami a főáramú pártokat arra sarkallta, hogy versenyszabályozással tegyenek a monopóliumok ellen, és hogy megreformálják a bevándorlási rendszert.

Néha tehát a főáramú pártok fel tudják ismerni az okokat, amiért a populista pártok megerősödnek, és válaszokat tudnak adni rájuk.

Ugyanez játszódott le aztán az 1930-as években, amikor a New Deallel bevezették a munkanélküli segélyt és megreformálták a társadalombiztosítási rendszert válaszként a nagy gazdasági válságra. Ez megakadályozta a jobb- és baloldali populisták hatalomra kerülését.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz barry eichengreen euró eurózóna mennyiségi lazítás monetáris politika populizmus Olvasson tovább a kategóriában