Az emberek nem mindig attól lesznek boldogok, hogy megkapják, amire vágynak, írja Noah Smith. A közgazdászok célja mégis az volt az idők kezdete óta, hogy kitalálják, hogyan lehet a lehető legnagyobb az egyének és a társadalom hasznossága. Ez sokáig azt jelentette, hogy azt elemezték, hogy mi a legjobb fogyasztói döntés az emberek számára.
A hasznosságot csak úgy lehet számszerűsíteni, hogy mennyivel olcsóbban jutunk hozzá valamihez, amire vágyunk, mint amennyit ér nekünk. Akciósan megveszünk egy könyvet 1500 forintért, amiért 5000-ret is adnánk. A hasznosságunk elvileg 3500 forint. De ha később nem lesz időnk elolvasni, csak ostorozzuk magunkat, hogy nincs egy nyugodt percünk az olvasásra. Ezért nem fogjuk magunkat boldognak érezni.
Erre találták ki a szubjektív jólét mérését. Ez egy kérdőíves módszer, amivel önbevallásos módon tudhatjuk meg emberektől, hogy mennyire boldogok. A kérdőív rákérdez a jelenlegi és az általános boldogság érzetre, vagyis, hogy mennyire elégedett a válaszadó az életével. Különböző években ezek kiegészülnek más jóléttel kapcsolatos kérdésekkel, de ez a kettő tekinthető állandónak.
Ebből tevődik össze az egységes boldogság index, ami mérhetővé teszi a szubjektív jólétet minden országban. Ugyanúgy, ahogy az egy főre jutó GDP, az átlagos boldogságérzet is összehasonlíthatóvá válik. Magyarországon a 2017-es OECD felmérés alapján lenne még még hova fejlődni ezen a téren. Az összes kérdésben az OECD alsó harmadában vagyunk, bár önmagunkhoz képest fejlődünk, mivel növekedett a szubjektív jólét az előtte eltelt 10 évhez képest.
Persze gondolhatnánk, hogy minek foglalkozni ezzel, hiszen úgyis a pénz boldogít, ha valahol magasabbak a jövedelmek, boldogabbak az emberek. A tapasztalat azonban nem ezt mutatja. Ed Diener és társai tanulmányukban rámutatnak, hogy a magasabb jövedelem egyre kevésbé növeli az emberek boldogságát, és egy ponton túl egyenesen csökkenti. Persze ettől még valóban az egyik legfontosabb összetevője a boldogságnak az anyagi biztonság, de sok minden más is hatással van rá. Mivel a kérdőívek általában csak arra kérdeznek rá, hogy boldogok-e az emberek, arra nem, hogy mitől, ezért az adatokban kell keresni a választ.
Dienerék azt nézték meg, hogy milyen jellemzői vannak azoknak az országoknak, ahol a legmagasabb szubjektív jólétet érzik az emberek. Azon túl, hogy ezek az országok gazdaságilag is fejlettek, itt erősek az emberi jogok, alacsonyabb a korrupció, jobban működik a kormányzat. Ez azt is jelenti, hogy progresszív az adózás és megfelelő szociális védőháló működik ezekben az országokban, különös tekintettel a munkanélküliségre. Végül természetesen az emberek egészségesebbek és a környezet is tisztább, élhetőbb.
Ezek egyike sem a jövedelmen múlik, és nem is olyan tényező, amit a szó hagyományos értelmében fogyasztunk. Az tehát biztos, hogy nem lehet csak a fogyasztással vagy a jövedelemmel mérni, hogy mennyire élünk jól. Viszont Noah Smith arra is rávilágít, hogy vannak dolgok, amikért pénzt adunk, pedig kifejezetten csökkentik a boldogságunk.
Ezek közé tartozik minden, ami függőséget okoz. Közgazdasági modellel megmutatták, hogy van, aki racionálisan és mindent mérlegelve dönt a dohányzás mellett, de legtöbb esetben megbánják az emberek és kevésbé boldogok tőle, mégis költenek rá. Ugyanez igaz a közösségi média fogyasztásra. A Smith által idézett tanulmányban embereknek pénzt ajánlottak fel, hogy egy-két hónapra letöröljék a Facebook alkalmazást a telefonjukról. Átlagosan 180 dollárért voltak erre hajlandóak, tehát az emberek nagy hasznosságot tulajdonítanak a Facebookozásnak. Annak ellenére, hogy ennyi pénzt is megér nekik, hogy rajta maradjanak, azok, akik végül beadták a derekukat, sokkal boldogabbak voltak, mint facebookozó társaik.
De nem csak a függőség az, amire költünk, mégse tesz boldoggá. Az emberek a jövedelmük megemelkedésével jellemzően kiköltöznek a külvárosba, amivel megnövelik a munkába járás idejét, de cserébe szép környezetben élhetnek. Viszont több felmérés is arra jutott, hogy az emberek előzőleg túlértékelik a külvárosi élet előnyeit és alulértékelik az ingázással járó nyűgöt. Ezért a messzebbre költözők kevésbé boldogak, mint a városban maradt társaik. A másik ok, ami miatt megnövekedhet a munkába járás ideje, hogy egy jól fizető állás miatt messzebbre kell bejárni. Frey és Stutzer tanulmányukban viszont azt találják, hogy
az emberek jobban alkalmazkodnak a jövedelemhez, mint az utazáshoz,
ezért hiába nő meg az elkölthető jövedelmük, a szubjektív jólét érzésük lecsökken. Arról nem is beszélve, hogy a közlekedés környezetszennyező tevékenység, és tudjuk, hogy a tiszta levegő hozzájárul az emberek közérzetének javulásához, továbbá önmagában veszélyekkel jár a közlekedés. Ez alapján semmilyen szempontból sem indokolt növelni a munkába járás idejét, ha nem muszáj, hiszen az mindenképpen csökkenti a jólétünket, még akkor is, ha a pénzben mért hasznosságunk növekszik.
Mindezek alapján belátható, hogy a pénz nem boldogít és az általunk vágyott javak fogyasztása nem fog minket boldoggá tenni. Az amerikai fiataloknak fontosabb a boldogság még a szeretetnél is, és, ha a pénz nem tud nekünk szeretetet venni, akkor hogy várjuk el, hogy boldogságot vegyen? Legközelebb tehát, ha rosszkedvünkben bemegyünk egy boltba vásárolni, gondoljuk át, hogy tényleg az a termék tesz-e boldoggá minket. És ha szörnyülködünk hazánk másokhoz viszonyított GDP adatain, akkor nézzünk rá a boldogság indexünkre is és szörnyülködjünk egy kicsit még jobban.
