Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. december 18. 09:38 Pénz

Több mint egyévnyi emelkedést veszítettek már el az amerikai tőzsdék

Tegnap ismét pocsék napot zártak az amerikai tőkepiacok, mindhárom fontos tőzsdeindex több mint 2 százalékot veszített az értékéből. Az így elért szinteken utoljára tavaly októberben tartózkodtak a mutatók, azaz több mint egyévnyi tőzsdei emelkedés vált semmivé.

Az okok között nehéz igazán újdonságot felsorolni. A befektetők aggódnak az amerikai és a világgazdaság lassulása, a kereskedelmi háború és – most talán leginkább – az amerikai kamatemelések miatt. A Fed holnap tartja következő kamatdöntő ülését, amellyel kapcsolatban egy újabb 25 bázispontos emelés az általános várakozás. Az emelkedő kamatszint pedig főszabály szerint elszívja a tőkét a tőzsdéről.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÉvtizedek óta nem volt ilyen nehéz dolga a befektetőknekNagyon szokatlan, hogy az összes befektetési eszköz értéke csökken vagy csak minimális mértékben nő, így nincs hova menekülnie a befektetőknek.

A Bloomberg egyik cikke ugyanakkor arra emlékeztet, hogy nagyon ritkán emelt kamatot az amerikai jegybank, amikor éppen ilyen rossz passzban voltak a tőzsdék. Konkrétan az 1980 utáni 76 kamatemelés közül mindössze kettő esett olyan időszakra, amikor az S&P 500 tőzsdeindex 3, 6 és 12 havi távon is mínuszban volt.

Könnyen lehet, hogy a kamatemelés elmaradása meg is fordítaná a hangulatot, de ebben egyelőre nem bíznak a befektetők. Pedig a december erős szokott lenni a tőzsdéken, az év utolsó hónapjának emelkedését becézik Mikulás-ralinak. Most azonban ennek nyoma sincs. A Bloomberg által megszólaltatott egyik alapkezelő arról beszélt, hogy sokan félnek, és egyelőre kivárnak.

Érdekes fejlemény, hogy míg az utóbbi egy-két év emelkedését a technológiai szektor vállalatai vezették, addig most az informatikai cégek részvényei már csak a jövő évre becsült nyereség 15-szörösét érik, aminél még az olyan ágazatok papírjai is drágábbak, mint a közművek és a tisztálkodószerek gyártói. Ez utóbbiak olyan védekező jellegű szektoroknak számítanak, amelyek cégeit akkor részesítik előnyben a befektetők, amikor már nem bíznak igazán a további tőzsdei emelkedésben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy szörnyű év egyik legrosszabb napján vannak túl a befektetőkAz utóbbi hetekben a tőzsdéken már megszokottá vált az árfolyamok ide-oda csapkodása, de tegnap az amerikai piacokon nemcsak a részvények estek, hanem egyebek mellett az olaj és a kriptodevizák is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz fed kamatemelés kereskedelmi háború tőzsdék Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Debreczeni Anna
2023. november 30. 14:41 Pénz, Támogatói tartalom

Az átlagosan 17 éves futamidőre kötött lakáshiteleknél gondolkodnak el sokan az életbiztosításon is

Az elmúlt években a csok és a babaváró hitel segítségével is sokan jutottak saját otthonhoz, amihez akár több tízmillió forintos, jellemzően több évtizedes lejáratú hitelt is felvettek.

Elek Péter
2023. november 29. 16:37 Pénz

Túl sok a kockázat, de valahogy senki nem akarja ezeket komolyan venni

A rendszerszintű pénzügyi kockázatoktól a túlzottan magas államadósságszinteken át az egyedi vállalati értékeléseken keresztül túl sok minden összejött.

Nagy Zsolt
2023. november 28. 13:03 Pénz

Nem véletlenül ijedtek meg a PMÁP-tulajdonosok az államkincstár kérdőívétől

Furcsa kérdőív borzolja az Államkincstár állampapír-vásárló felületein a lakosság idegeit.

Fontos

Stubnya Bence
2023. november 30. 13:23 Közélet

Zuhanórepülésbe kezdtek a kormánynak kedves demográfiai mutatók

Harmadik hónapja csökkent a születések száma, miközben az év első 9 hónapjában a házasságok száma is zuhant.

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 17:47 Adat, Élet

Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon viszont kevesebb mint 63 százaléka dolgozik

A nemek közötti foglalkoztatási különbség Magyarországon átlagosan 9 százalékpontos, ami sokkal inkább az észak-déli, mintsem gazdasági alapú megosztottságra rímel.