Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. október 2. 19:17 Élet, Pénz

Az IKEA-alapító vagyonának töredékét örökölték csak gyermekei

Mielőtt idén januárban elhunyt, Ingvar Kamprad a világ tíz leggazdagabb emberének egyike volt, vagyonát 469 milliárd svéd koronára (jelenlegi árfolyamon mintegy 14 620 milliárd forint) becsülték. Ennek nagy részét ugyanakkor maga a vállalat és a családi alapítvány tette ki, azt nem lehetett tudni, hogy a magánvagyona mekkora.

Becslések azért persze voltak, de jócskán elmaradtak attól az 1,24 milliárd koronától, amelyről végül is a svéd adóhatóság számot adott. Ez egyebek mellett több bankszámlán lévő pénzből, értékpapírokból és műtárgyakból állt össze.

Az IKEA tulajdonosi szerkezete egyébként meglehetősen szövevényes, egymásba fonódó profitorientált és nonprofit cégekkel, alapítványokkal Hollandiában, Svájcban és Lichtensteinben. Ingvar Kamprad ezt főleg azért alakította így, hogy minél kevesebb adót kelljen fizetnie a csoportnak.

A magánvagyonra visszatérve, Kamprad végrendelete szerint négy gyermeke örökli annak felét, azaz fejenként 155 millió koronát. Közülük három vér szerinti, második házasságából származó fia (lányát első házassága idején fogadta örökbe) további juttatásra is jogosult az Expressen cikke szerint, de ennek összege nem ismert.

A magánvagyon másik fele a családi alapítványnak jut, amely oktatási és kutatási projekteket támogat elsősorban Svédország Smaland régiójában, ahol Ingvar Kamprad született és megalapította vállalkozását.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz ember, akinek mérhetetlenül sok pénze volt, de még a fodrászon is spóroltElhunyt Ingvar Kamprad, az IKEA alapító-tulajdonosa, aki annak ellenére is olyan egyszerűen próbálta élni az életét, mint egy Billy könyvespolc, hogy vagyona alapján bármit megengedhetett volna magának.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Pénz alapítvány Ikea Ingvar Kamprad örökség Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Avatar
2025. július 4. 17:04 Élet, Világ

Ha 27 turista jut egy lakosra, akkor már az a kérdés, hogyan lehet megállítani az áradatot

Barcelona és Dubrovnik évek óta küzd a drasztikusan megemelkedett látogatószámmal, de Skóciától Thaiföldig jól ismertek a tömegturizmus árnyoldalai.

Vermes Nikolett
2025. június 22. 06:09 Élet, Tech

Egymillió magyar játszik a százmilliárdos piacon, és nincs még vége a felfutásnak

Hetente egymillióan játszanak valamilyen e-sport játékkal Magyarországon, és ez már elég széles bázis ahhoz, hogy a szponzorok pénze is megmozduljon.

Hajdu Miklós
2025. június 20. 12:43 Adat, Élet

Teljesen felperzselheti az idei gazdasági növekedést az aszály

Az idei szárazság a 2022-es rendkívüli aszály rémképével fenyeget, ami különösen fájhat a gyengélkedő magyar gazdaságnak.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.