Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2017. december 18. 11:20 Világ

Vizsgálat indul az Ikea adótrükkjei miatt

Adóvizsgálatot indít hétfőn az Európai Unió az Ikea ellen – írja a Financial Times. A világ legnagyobb bútorkereskedőjéről 2016 februárjában jelentetett meg egy jelentést az Európai Parlament Zöldek képviselőcsoportja, amely szerint 2009 és 2014 között több EU-s tagállamban összesen közel egy milliárd euró (314 milliárd forint) adó befizetését kerülte el.

A svéd alapítású Ikea központja Hollandiában van, és a mostani vizsgálat azt próbálja majd kideríteni, hogy a holland állam milyen egyedi kedvezményeket adott a svéd bútorkereskedőnek. A Zöldek riportja szerint az Ikea úgy kerülte el az adófizetést, hogy két különálló vállalatcsoportot hozott létre holland, luxemburgi és lichtensteini cégekkel.

Az Ikea ezeken a cégeken keresztül mozgatta a bevételeit, hogy minél jobban kihasználja az egyes országok speciális adókedvezményeit. A Zöldek szerint az Ikea kiskapukat használt, és szerintük minden cégnek ott kellene adóznia, ahol a bevételeit termeli.

Az eljárás egy 2013 óta tartó tágabb vizsgálatnak a része, amely során az Európai Bizottság több mint ezer olyan megállapodást nézett át, amelyet különböző multinacionális cégek kötöttek meg tagállamokkal egyedi adózási feltételekről. A probléma alapja, hogy egyes államok sokszor óriási adókedvezményekkel csalogatnak magukhoz multinacionális vállalatokat, a legális adóelkerülésnek azonban versenytorzító hatása van.

A főleg holland és ír egyéni adókedvezmények miatt az EU eddig mintegy negyven céget kötelezett arra, hogy fizessen be utólag több milliárd euró adót. Az Apple-től például 13 milliárd eurót kellene beszednie Írországnak. A büntetett cégek között van az Amazon, a Google, a Fiat és a Starbucks is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ adóelkerülés Európai Unió Ikea Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. február 12. 17:25 Világ

Visszaesett az orosz olajkitermelés, de a hazai autósoknak most nem kell aggódniuk

A forint erősödésének köszönhetően most belefér némi olajdrágulás anélkül, hogy itthon többe kerülne a benzin vagy a gázolaj.

Vámosi Ágoston
2025. február 12. 11:12 Világ

Magyarországon farmereket és motorokat drágíthat Trump vámháborúja

Az uniós vezetők ma tárgyalnak az amerikai acél- és alumíniumipari vámok elleni válaszlépésekről, és kéznél vannak korábban felfüggesztett vámok.

Vámosi Ágoston
2025. február 11. 10:31 Világ

A fegyvergyártásban is fontos fém kivitelét korlátozza a piacot uraló Kína

A globális volfrámtermelés 80 százalékát Kína adja, amely most a kereskedelmi háborúban igyekszik kihasználni domináns pozícióját.

Fontos

Stubnya Bence
2025. február 12. 14:58 Adat, Vállalat

A magyar munkahelyeket is elérte a német autóipar válsága

A ZF Hungária egri üzeméből 110 embert küldenek el. Ez az első nagyobb hazai leépítés, amit egyértelműen a német autóipar válsága okozott.

Bucsky Péter
2025. február 12. 06:06 Közélet

Nem veszít semmit a kormány a mini Dubaj elengedésével, a NER annál többet

A gazdaságot a választásokig úgysem pörgette volna fel a projekt, a költséges közlekedési fejlesztésekkel pedig aligha fog most már sietni a kormány.

Vámosi Ágoston
2025. február 11. 14:47 Adat

Újra lejjebb vehetik a hőmérsékletet a cégeknél az egyre drágább gáz miatt

A tél leghidegebb napjai előtt kétéves csúcsot döntött a gáz ára az irányadó holland tőzsdén, ami már a céges döntéseket is befolyásolhatja.