Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2023. december 19. 15:51 Közélet

Legalább másfél millió ember számára tenné ingyenessé a tömegközlekedést Lázár János

A rendszerváltás óta eltelt időszak “legnagyobb tarifareformján” dolgozik Lázár János, aki kedden, azaz ma viszi/vitte a kormány elé javaslatait, amely értelmében több mint másfél millió emberrel többen használhatnák ingyenesen a tömegközlekedést (közel 2 millió 65 éven felülinek eddig is ingyenes volt).

Előzmények: Lázár november végén beszélt arról, hogy – Budapest után – 14 éven aluliak számára ingyenessé tenné a tömegközlekedést. A Mávnál és a Volánnál a jelenleg 6 és 14 év közötti gyerekek 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak (6 éven aluliaknak most is ingyenes).

  • A helyi tömegközlekedés tarifái pedig önkormányzatonként eltérnek (Budaörsön, Dunakeszin vagy Hódmezővásárhelyen például ingyenes a tömegközlekedés).

Mi változott? Lázár két héttel ezelőtti posztjában – és a Blikknek adott interjújában – már arról beszélt, hogy a 14 éven aluliak mellett a közalkalmazottak és a “hátrányos helyzetűek” is ingyenesen utazhatnak majd.

  • Nem teljesen egyértelmű, hogy mit ért Lázár közalkalmazott alatt. “A munkajogi kategóriák alapján a közalkalmazottak mára csak a szociális ágazatban dolgozókat fedik le. Nem világos, hogy a többi közszolgálati viszonyra is érvényes-e az állítás” – mondta a G7-nek Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
  • A szövegkörnyezet alapján Lázár az összes közszolgálati dolgozóra utalhat: posztjában felhozza példaként a pedagógusokat és az egészségügyi dolgozókat, a Blikknek meg a “pecsétes rendszer” megszűnéséről beszélt (arra utalva, hogy jelenleg a közszolgálati dolgozók évi 12-szer 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak).

Számokban: a KSH népszámlálási adatai alapján mintegy 840 ezer 6 és 14 év közötti gyerek él Magyarországon. Borosné szerint pedig jelenleg 618 ezer közszolgálati dolgozó van (közalkalmazott, tehát szociális dolgozó pedig 92 ezer). Lázár emellett azoknak is teljes ingyenességet adna a jegyrendszer egyszerűsítése céljából, akik eddig 90 százalékos kedvezménnyel utazhattak.

  • A személyszállítást szervező Máv-Startnak tavaly nagyjából 35 milliárd forintos jegybevétele volt, miközben az államtól több mint 230 milliárd forintos támogatást kapott. Ez az arány a lépéssel tovább szélesedhet.

Tágabb kontextus: Lázár vasúttal kapcsolatos tervei egyelőre azon alapulnak – ahogy ő is mondta -, hogy a minőség korlátozott, “olyan, amilyen”, de legalább “olcsón adja ezt a szolgáltatást”. Ha megvalósul a terve, sok százezer család és alulfizetett állami dolgozónak könnyítheti meg életét az ingyenessé tétel, ugyanakkor a Lázár által hangoztatott környezetvédelmi céloknak kevésbé egyértelmű a helyzete.

  • Kérdéses ugyanis, hogy az ingyenessé tétel hogyan hat az eddig sem túl magas szolgáltatások minőségére. Míg ugyanis Nyugat- és Dél-Európában hatalmas összegeket ölnek bele infrastrukturális fejlesztésekbe, hogy a felső- és középosztálybelieket áttereljék a tömegközlekedésre, kérdéses, hogyan hat a tömegközlekedést amúgy nagy arányban használó magyar felső- és középosztályra a tömegközlekedési vállalatok egyre nagyobb forráshiánya.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA vasút elhanyagolásában már utolértük EurópátEgy friss jelentés szerint az EU-ban és Magyarországon is jóval több állami pénzt kapott a közúti közlekedés fejlesztése a vasúténál.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Lázár János MÁV MÁV-Start tömegközlekedés vasút Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2024. október 11. 12:59 Közélet, Pénz

Jövőre magasabb fokozatra kapcsol az ingatlanpiac fűtésében a kormány

1000 milliárd forintos nagyságrendű pénz jelenhet meg a piacon a nyugdíjpénztári és állampapírban tartott megtakarításokból, 10-15 százalékos drágulás jöhet.

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.

Stubnya Bence
2024. október 9. 22:15 Közélet

A kormányban is feszültségeket okozott, hogy a szenvedő akkuiparra fogadtak

Nyáron már mutatott életjeleket a döglődő hazai akkuipar, de egyelőre jogosnak tűnik Nagy Márton kiakadása Szijjártó Péterre.

Fontos

Al-Hilal István
2024. október 11. 04:41 Pénz

Hogyan lehet befektetni egészségügyi cégekbe, hogy az ne legyen dupla vagy semmi játék?

A tudományos eredmények előrejelzése helyett a megbízható alapokkal rendelkező minőségi vállalkozások azonosítás lehet a nyerő megközelítés.

Bucsky Péter
2024. október 9. 04:41 Élet, Közélet

Gáláns aprópénzszórás lehet a családi adókedvezmény megduplázása

Kis lépés az államnak, nagy lépés a választási kampánynak. A szegényeknek inkább a családi pótlék emelése jönne jól, de arról nincs szó.

Mészáros R. Tamás
2024. október 8. 04:39 Élet, Világ

Ha a kormány kelet felé néz, ott is azt látja, hogy küzdeni kell a növekedésért

Kínában a 2008-as válság óta nem látott módszerekkel próbálnak élénkíteni, de szerkezeti átalakításokról hallani sem akarnak.