Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2023. szeptember 20. 13:33 Élet, Közélet

Magyarország MotoGP futamot rendezhet, pedig az új pályát nem építette meg hozzá

Több évig tartó egyezkedés után Magyarország közel állhat ahhoz, hogy bekerüljön a 2025-ös MotoGP naptárba, de nem úgy, ahogy ezt eddig tervezte – ezt lehet kiolvasni a legrangosabb motoros versenysorozat szervező-tulajdonosának, a Dorna nevű spanyol cégnek a közléséből.

Miért fontos ez? A Moto GP-t a kormány a Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc háromszögbe, vagyis Hajdúnánásra szerette volna vinni, de most már úgy látszik, hogy erről a tervéről rövid távon biztosan hajlandó lemondani, és a verseny a Hungaroringre kerülhet.

Előzmények:

  • Már 2019 vége óta tárgyalnak a Dornával  a futam megrendezéséről, a hajdúnánási új pálya építési tervét 2020 júniusában mutatták be.
  • Kezdetben nyolcéves szerződésről volt szó, a pálya építésére létrehozott projektcég, a Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft. céges irataiból azonban később kiderült, hogy 10 évről tárgyaltak.
  • Az új pálya költsége a 2020-as tervezés szerint 65 milliárd forint volt, a kiegészítő létesítményekkel, szállodával, konferenciaközponttal és tréningközponttal együtt.
  • Az első MotoGP futamot 2022-ben akarták megrendezni, de a pálya nem épült meg.
  • A magyar fél 2023 elején halasztást kért a Dornától, ezt a Debreciner írta meg a térség országgyűlési képviselője, Tiba István Hajdúnánási Televíziónak adott nyilatkozata alapján. E szerint akár a 2026-os céldátum is álom maradhat.

Mi történt?

  • A futamot 2025-től a Hungaroringen rendeznék meg, a Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. erről egyeztet a Dornával.
  • A felek egyedileg állapodnak meg a pénzügyi részletekben, de általában évente 2-4 milliárd forintnak megfelelő díjat kell fizetni egy ilyen lehetőségért.
  • A Superbike sorozat egyik futamát 2024-ben a Balatonfőkajáron idén májusban átadott Balaton Park Circuit pályán rendeznék meg, ennek a sorozatnak szintén a Dorna a szervezője.
  • A Balaton Park egyben MotoGP tartalékpálya is lenne 2024-ben, azaz beugró helyre kerülne, ha más helyszíneken törölni kell egy versenyt.
  • A MotoGP futam megrendezéséhez szükséges fokozata a Balaton Parknak egyelőre nincs meg, de a tulajdonosok szerint ez megszerezhető.

A fejlemények nem jelentik automatikusan, hogy a hajdúnánási pálya nem épül meg, a város polgármestere februárban azt mondta, hogy 2026-27-ben lehet még verseny a városban.

  • Ugyanakkor azt is tudni lehet már, hogy ha mégsem lesz meg a pálya, akkor ipari parkot létesítenek a helyén.

A Hungaroringet 2026-ig átépítik, és egyelőre nem világos, hogy megfelel-e a MotoGP követeéményeinek.

  • A mogyoródi pályán 1990-ben és 1992-ben volt MotoGP verseny, 1988 és 1990 között pedig Superbike vb-futamokat is rendeztek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Közélet autó-motor sport Balaton Park Circuit Dorna hajdunánás hungaroring motogp motorverseny Superbike Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Hajdu Miklós
2023. december 1. 13:06 Élet

Nem biztos, hogy akkora büszkeség a saját tulajdonú lakásban élők magas aránya

A saját tulajdonú ingatlanokban élők magas arányát a kormány sikerként tartja számon, pedig az nem jelent minden esetben megnyugtató lakhatási megoldást.

Torontáli Zoltán
2023. december 1. 04:34 Élet, Vállalat

Már nem igaz, hogy a munkaerőhiány miatt könnyű állást találni

Elég furcsa helyzet alakult ki a magyar munkaerőpiacon, mert a magas infláció miatt elkezdtek tömegével új állást keresni azok, akiknek egyébként van munkájuk.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 17:47 Adat, Élet

Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon viszont kevesebb mint 63 százaléka dolgozik

A nemek közötti foglalkoztatási különbség Magyarországon átlagosan 9 százalékpontos, ami sokkal inkább az észak-déli, mintsem gazdasági alapú megosztottságra rímel.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.

Nagy Zsolt
2023. december 2. 04:34 Közélet, Podcast

Minden élőlényben ott ketyeg egy belső óra, de mi a sajátunkat egy évszázada elállítottuk

A G7 Mentés másként című podcastjának vendége Dr. Preubl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 18:19 Közélet

Nem volt teljesen váratlan az Országos Meteorológiai Szolgálat megszüntetése

Többször is átalakítást ígért a kormány: most megszünteti a szervezetet és egy állami Zrt.-re bízza az időjárás-jelentéseket.