Hosszú kihagyás után vett ismét céges érdekeltséget az állam, amikor február elején 30 millió euróért megvásárolta az Ózdi Acélművek ötödét. Érdekes módon pont akkor hagyott alább a 2010-es kormányváltás után elkezdődött vásárlási láz, amikor a költségvetés helyzete jobban lehetővé tenné a bevásárlást, mint az évtized első felében. Igaz, a tulajdonszerzés visszafogása nem feltétlenül stratégiai döntés, jelentős szerepet játszhat benne, hogy elfogytak a célpontok, legalábbis az észszerű áron megszerezhetők.
Az acéliparban például a kormány eredetileg az ózdinál sokkal nagyobb dunaújvárosi acélművet akarta megvásárolni az ukrán-orosz tulajdonosától, amely azonban nem adta el. Az energetikában pedig az E.On és az Elmű/Émász német tulajdonosa döntött úgy, hogy a korábbi tervekkel szemben inkább mégsem válik meg magyarországi áramszolgáltató érdekeltségeitől.
Pedig ha valahol, az energetikában igazán nem sajnálta a pénzt a kormány 2010 után a vásárlásokra. A Mol ötödének megszerzése közel 600 milliárd forintba került, ezzel ez a legtöbbe kerülő állami vétel. Ezen a nem kis áron sikerült elejét venni a legnagyobb magyar céggel szembeni további ellenséges felvásárlási kísérleteknek, és megszüntetni az orosz-magyar összeborulás egyik akadályát.*A részvényeket eredetileg az osztrák OMV vásárolta össze, mert meg akarta szerezni a Molt, majd miután ez nem sikerült, elpasszolta őket az orosz Szurgutnyeftyegaznak, a magyar vállalat azonban blokkolta az orosz cég tulajdonosi jogainak gyakorlását. És természetesen ez tette lehetővé, hogy az állam 10 százalékos Mol-részvénycsomagot adjon a Budapesti Corvinus Egyetemet a jövőben fenntartó alapítványnak.
Emellett a gázszektorban haladt előre igazán az állam térfoglalása. A már a második Orbán-kormány idején megvásárolt Főgázból lett az NKM (Nemzeti Közművek) Földgázszolgáltató, amely ma már minden hazai háztartás számára biztosítja a gázellátást. A legutóbbi nagyszabású, 2017 októberében bejelentett energetikai vásárlás is a gázszektort érintette, az üzlet tárgya pedig az Égáz-Dégáz Földgázelosztó, vagyis mintegy 23 ezer kilométer gázvezetékrendszer volt az ország északnyugati és délkeleti részén.*Ezt a tevékenységet az uniós szabályozás miatt kellett külön cégbe szervezni.
A Dél-Alföldön élőket különösen átjárhatja a nemzeti energia: ők az áramot a 2017. februárban visszavásárolt Démász helyett névleg már az NKM Áramszolgáltatótól vételezik. Ez volt az áramszektorban az első és az eddigi egyetlen jelentős állami vásárlás. Mindenesetre így a Dél-Alföldön a lakossági ügyfelek nemcsak hogy a Nemzeti Közművektől kapják mind az áramot, mind a gázt, de az energiát hozzájuk eljuttató hálózat is az állami vállalat tulajdonában van.
Azaz helyben visszaállt a Horn-kormány által lezavart energetikai privatizáció előtti állapot.
Országos szintén azonban még messze vagyunk ettől, ehhez el kellene költeni visszafogott becsléssel is 500 milliárd forintot, ráadásul a mostani tulajdonosokat is meg kellene dolgozni, hogy legyen eladási szándék. Távhőszolgáltató vállalatokra szintén szemet vetett a Nemzeti Közművek, de egyelőre csak az oroszlányit sikerült megvennie a helyi önkormányzattól, nem egész félmilliárd forintért.
Igaz, a helyzet nem feltétlenül kedvez a folytatásnak. Korábban a kormány össze tudta kötni a kellemeset a hasznossal: a rezsicsökkentés által okozott veszteségeket döntően a külföldi tulajdonosoknak kellett állniuk. Így egyrészt finanszírozták a kormány népszerűségét javító intézkedést, másrészt közben többségüknek elment a kedve a további magyarországi szerepvállalástól, és mérsékelt összegért vagy ingyen adta át pozícióit az államnak. Ráadásul közben összeomlottak a nemzetközi árak, így közösségi tulajdonban a gázszolgáltatás már nyereségessé vált. Azóta viszont az energiaárak felfelé indultak, a lakossági gáz- és áramáremelés pedig olyan tabuvá vált, amelyet talán csak az államcsőd küszöbén kockáztatna meg egy kormány. Azaz ha veszteség lesz, azt végső soron a költségvetésnek kell majd állnia.
A hulladékgazdálkodásban már most is ez a helyzet, mivel ebben az ágazatban katasztrofális következményeket okoztak az állami vásárlások: sok helyen jó ideig a katasztrófavédelem által kijelölt szolgáltatónak kellett szállítania a szemetet. Számos településen vagy fél éven keresztül nem kaptak számlát az emberek, hogy aztán egyben követelje az egész összeget a szolgáltató.
Pedig itt a vállalatok felvásárlását a kormány letudta nagyjából 20 milliárd forintból, többségük az NHSZ Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Szolgáltató Kft.-hez került, néhány pedig önkormányzatokhoz. Ez a rezsicsökkentéssel, a kötelezővé tett nonprofit működéssel és az oktatásban is megismert teljes központosítással – a KLIK szerepét a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-re osztották – együtt a működőképesség határára sodorta a szektort. Csak a masszív állami támogatásnak köszönhető, hogy nem jóval azon túlra.
De máshol is felvethető, nem lett volna-e jobb helyük az elköltött milliárdoknak az állami szerepvállalás olyan hagyományosabb területein, mint az oktatás és az egészségügy. De az energetikában legalább nem fér ahhoz kétség, hogy gyarapodott a közvagyon, ami az állam bankvásárlásairól már nem mondható el. A Széchenyi Bank esete tiszta bukás: bedőlt, miután az állam 3 milliárdot tett bele, ráadásul a betétesek kártalanítása is elnyelt újabb 3,6 adófizetői milliárdot.
Az ötödik legnagyobb hazai pénzintézetet, az MKB-t 17 milliárdért vette meg az állam, majd a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által végzett szanálás során megtámogatta 32-vel, végül eladta 37 milliárdért. Talán megért ennyi közpénzt egy magyar nagybank rendbetétele, de enyhén szólva zavaró, hogy rengeteg kanyar után jórészt Mészáros Lőrinc és Szijj László lett a tulajdonosa. A pénzintézet manapság nagy lendülettel hitelezi a kormányközeli üzletembereket, de kérdés, ellenálló lenne-e egy válságnak, ha változna a politikai felállás, és már nem menne olyan jól a közszféra megrendeléseiből élő vállalkozásoknak.
Szintén figyelemreméltó eset a Takarékbank által összefogott takarékszövetkezeteké, amelyeket az állam sok pénzzel és kényszerítő jogalkotással gyűrt maga alá. Miután beletett összesen több mint 165 milliárdot, mindössze 9 milliárdért a kiválasztott körnek passzolta tovább. A privatizáció után ugyan jórészt maguk a takarékszövetkezetek és a hozzájuk köthető magánszemélyek, vezetők lettek a tulajdonosok, de kiemelkedik közülük a Mészáros Lőrinc köreihez sorolt Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, aki az átalakítás élére került, miután Spéder Zoltán 2016-ban kegyvesztetté vált.
Közben a szektor szinte a felismerhetetlenségig megváltozott: az átalakítás előtti 128 takarékszövetkezetből az összeolvadások után mostanra mindössze tucatnyi maradt, de hamarosan már ennyi sem lesz. A 12 takarékszövetkezet, két regionális bank*Mohácsi Takarék Bank, Pannon Takarék Bank és a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. (ez az átnevezett FHB Kereskedelmi Bank) egyetlen kereskedelmi bankban egyesül. Az utóbbi nem keverendő össze a részben németektől visszavásárolt eddigi Takarékbankkal (Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.), amelyet a napokban kereszteltek át. Nem könnyű követni, de a lényeg, hogy a Takarékbank nevet az a kereskedelmi bank fogja használni, amelybe az összes korábbi takarékszövetkezet teljes betét- és hitelállománya kerül, vagyis az ügyfelek ezzel állnak majd kapcsolatban.
Mire jó ez az egész felhajtás? Orbán Viktor még 2010-ben azt a célt tűzte ki, hogy tíz éven belül meg kell háromszorozni a takarékok 5 százalékos piaci részesedését. Ez azóta sem lett több, és nem kockáztatunk sokat, ha azt mondjuk: az évtized hátralévő részében már nem fog sikerülni a triplázás. Főleg, hogy közben a racionalizálás jegyében sok fiókot/kirendeltséget bezártak, és továbbiakra is ez a sors vár.
Egy másik orbáni célt – a bankrendszerben a magyar tulajdon érje el legalább az 50 százalékot – ugyan sikerült elérni, de ebben a takarékoknak nem volt szerepük. A kormánynak annál inkább, hiszen nemcsak az MKB-t vette meg a németektől, hanem a Budapest Bankot is az amerikaiaktól. Ez utóbbi még mindig állami tulajdonban van, de a kormány kötelezte magát az eladásra. Az ágazatban eddig látottak alapján az a piaci vélekedés, hogy itt is biztosan magyar vállalkozók lesznek a vevők, és vannak olyan várakozások is, amelyek egy az MKB-val és a Takarékbankkal közös szuperbank részeként látják a Budapest Bank jövőjét.
A kormány a pénzügyi szektorban valamiért különösen szeret tőkebefektetőként viselkedni. A fentieken túl ezt mutatja az Erste Bankban szerzett részesedés is, valamint hogy pár évre a Gránit Bankban is tulajdonosi szerepet vállalt. A 36,5 százalékos részesedését 2017 végén adta el Hegedüs Évának, a bank elnök-vezérigazgatójának 4,5 milliárd forintért, ami kevesebb mint 5 százalékos haszonnak felel meg a befektetett tőke arányában.
Szigorúan véve nem állami szerepvállalás, de a köztulajdon-szerzésből kivették részüket a – jellemzően fideszes vezetésű – önkormányzatok is. Részben szintén állami pénzből: Pécs így fizette ki a helyi vízszolgáltatásból kiebrudalt Suezt, valamint Kaposvár, Pápa és Gyula is költségvetési forrásból mentette a húscégét. A Magyar Nemzeti Bank sem volt lusta cégeket venni, a Budapesti Értéktőzsde többségi részesedését osztrák tulajdonosoktól vásárolta meg, a bankközi elszámolásokat végző GIRO Zrt.-t pedig jórészt a hazai pénzintézetektől.
Ezekkel számolva már a 2000 milliárd forintot közelíti a 2010 óta cégvásárlásokra elköltött összeg.
És akkor még nem vettük figyelembe az ingatlanvásárlásokat, amelyekből az állam*például MTVA-székház, FTC-ingatlanok, Hajógyári-szigeti ingatlanok, volt Malév-székház és az MNB/jegybanki alapítványok is kivették a részüket. A műkincsvásárlások*például Seuso-kincsek, Munkácsy Mihály Golgotája szintén külön fejezetet kaphatnának.
De maradva a cégvásárlásoknál, a nem egészen 2000 milliárd forintnak több mint 90 százalékát a központi költségvetés állta. Összehasonlításként: ennyi pénzből idén nagyjából hét hónapig fizeti a nyugdíjakat az állam. Ehhez képest a reprivatizációs bevétel soron egyelőre 50 milliárd forint szerénykedik.
Közélet
Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?
Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.
Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik
Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.
Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés
A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.
Fontos
Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?
Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.
A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni
Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.
Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár
A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.
