Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. július 24. 06:51 Közélet, Tech

Egy osztrák cégnek nem megy, Mészáros Lőrincék 60 milliárdért gyürkőznek neki

Bármilyen meglepő is ez, de kevés olyan nagy üzlet van manapság idehaza, mint az állami vasúti műszaki-informatikai beruházások. A legújabb példa erre a rádiókommunikációs rendszer (GSM-R) kiépítésének második üteme, amelynek tenderét az R-Kord Építőipari Kft., valamint az i-Cell Mobilsoft Zrt. közösen nyerte el 58,86 milliárd forintos ajánlatával. A munka értékét eredetileg ennél harmadával kevesebbre, 39,15 milliárdra becsülte a kiíró Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Az R-Kord Kft. 2013. óta Mészáros Lőrinc kizárólagos tulajdonában áll, vasúti biztosító- és távközlő berendezések, felsővezetékek építésével, karbantartásával, tervezésével, engedélyeztetésével foglalkozik. Bevételei tehát (szinte) kizárólag állami vállalatoktól származnak. Egy februári bejelentés szerint a cég 51 százaléka a Mészáros-birodalom egyik tőzsdei cégébe, az Opus Globalba kerül, ennek határidejét nemrég tették át júniusról augusztus végére.

Az R-Kord az egyik legfontosabb Mészáros-céggé nőtte ki magát az utóbbi években, mind az árbevétel, mind a nyereség szempontjából. A mostani, közel 60 milliárdos megbízás ugyanakkor még a vállalat tavalyi számai mellett is igen jelentős. Még úgy is, hogy ebből az összegből természetesen jut majd az i-Cellnek, egy sor feladatot pedig alvállalkozók végezhetnek majd. (Ezek persze Mészáros cégei közül is kikerülhetnek.)

 

Az i-Cell 2013-ban lett országosan ismert, amikor – egy másik céggel közösen – pár hónap alatt létrehozta a teherautók megtett úttal arányos díjfizetési rendszerét. Ezt követően a fix traffipaxok hálózatának kialakításában vett részt, és szintén a vállalat dolgozta ki az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszert. Korábban a mobilparkolás kifejlesztésével dobott nagyot.

Tavaly az i-Cell Mobilsoft is kiugró évet zárt, jórészt annak köszönhetően, hogy – egy konzorciumi társsal közösen – 20 milliárd forintért kiépíthette a túlsúlyos teherautók kiszűrésére hivatott tengelysúly-ellenőrző hálózatot. Emellett részt vesz az országos tömegközlekedési elektronikus jegyrendszer kialakításában. Fő tulajdonosa a céget alapító Emőri Gábor.

 

A két cégnek 2255 kilométernyi vasútvonalon kell megterveznie és kiépítenie a GSM-R rendszert. A finanszírozást teljes egészében az Európai Unió állja, a beruházás egyik célja ugyanis az, hogy a közösség területén a vasúthálózat éppúgy átjárható legyen, mint az autópályák. Ettől jelenleg még elég messze vagyunk, ami nagy versenyhátrány a kötött pályás áruszállításban.

A Nyugat-Európához képest fejletlen vasúti infrastruktúrával rendelkező országokban a vonatok gyorsítása is cél. Magyarország – döntően uniós forrásokból – az utóbbi szűk évtizedben sok százmilliárd forintot költött az európai hálózatba tartozó vasútvonalai korszerűsítésére. (Sok munka jelenleg is folyik, például Budapest és Hatvan, Kelenföld és Százhalombatta, valamint Püspökladány és Debrecen között.) Ennek során jellemzően a 160-as sebességet célozták meg, ám ennek kihasználásához nemcsak megfelelő jármű és pálya, hanem korszerű biztosítóberendezés is kell.

Ez szintén része a projekteknek, de hogy működjön is, szükség van egy alap vasúti kommunikációs rendszerre, ez a GSM-R. Idehaza első körben 935 kilométer vasútvonalat fednek le, a közbeszerzést 2013-ban az osztrák Kapsch-csoport egyik itteni leányvállalata, valamint az állami tulajdonú MVM OVIT konzorciuma nyerte.

Az eredeti határidő 2015. szeptember vége lett volna, de nem sikerült tartani, ahogy számos későbbit sem.

Az projektet az állam részéről kezelő Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. oldalán jelenleg 2018. november 30. szerepel tervezett befejezésként, de nem kizárt, hogy ez is a korábbi céldátumok sorsára jut. Pál László, a MÁV stratégiai vezérigazgató-helyettese május végén a Heti Válasznak azt mondta: az infrastruktúra kiépült, az oszlopok, a kábelhálózat, a központi rendszerek a helyükön vannak. Folynak a tesztek, a mérővonatok diagnosztikai vizsgálatai, az éles indítás azonban legkorábban az év végén vagy a jövő év elején várható.

A mindent beleszámítva 24 milliárd forintba kerülő projektet szakaszolni kellett, hogy ne vesszenek el uniós források. A finoman szólva is döcögős megvalósítás miatt nem csoda, hogy a Kapsch-MVM OVIT páros nem is indult a második, 2255 kilométeres szakasz tenderén. Az R-Kord–iCell pároson kívül a T-Systems Magyarország és a Prolan Irányítástechnikai Zrt. adott még ajánlatot, szintén közösen.

Az utóbbi öt évben állami megrendelésekkel igen jól ellátott R-Kord és iCell számára tehát itt a lehetőség, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Kilométer-arányosan nagyjából ugyanannyi idejük lesz, mint az első szakasz nyerteseinek eredetileg, nekik 56 hónap alatt kell elvégezniük a munkát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSoha nem volt ennyi pénz az építőiparban, figyelnek is, kihez kerülMészáros Lőrinc és Szíjj László építőipari cégei 8-szor, 10-szer magasabb profitrátával működnek, mint a nagy nemzetközi konszernek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Tech GSM-R iCell Mobilsoft Mészáros Lőrinc R-Kord Kft vasút Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Mészáros R. Tamás
2024. július 16. 05:03 Közélet, Világ

A korrupciónál is nagyobb probléma van az uniós pénzekkel

Az uniós költségvetés harmadát felemésztő kohéziós politika hatása nem csak a források elosztásáról döntő tagállami kormányok inkompetenciája vagy korruptsága miatt marad mérsékelt.

Stubnya Bence
2024. július 11. 16:15 Közélet

Új módszerrel próbál meg 300 ezer embert munkába állítani a kormány

A lakhatási támogatások, a fiatalok aktivizálása, a munkásszállók építése után a munkába állók szochójának elengedésével is megpróbálkoznak.

Stubnya Bence
2024. július 11. 13:16 Közélet

Megnehezítheti a 2026-os választás előtt a kormány dolgát az újraszabott uniós kényszerzubbony

A kormány azzal számol, hogy a túlzottdeficit-eljárásban négy évig kell majd bizonyos mértékben csökkenteni a költségvetési hiányt.

Fontos

Váczi István
2024. július 17. 15:02 Világ

Csak egyre több és több pénzért hajlandók csatába menni az oroszok

Jelentősen emelték az utóbbi hónapokban az orosz hadseregbe jelentkezők számára járó aláírási bónuszt, ami toborzási nehézségekre utal.

Váczi István
2024. július 17. 11:14 Pénz

Miért dönt naponta rekordot az arany ára, ha nincs válság?

Kedden és szerdán is történelmi csúcsot döntött az arany ára, ami az utóbbi évek jó szériájának folytatódása, pedig magasak voltak a kamatok, és éppen közeli válság sem fenyeget.

Jandó Zoltán
2024. július 17. 05:46 Adat

Sosem volt még ilyen durva hőhullám Magyarországon

Volt már az előzőnél melegebb hét Magyarországon, de csak egyszer, 2007-ben, akkor pedig tíz nap után enyhült a kánikula. A mostani hőhullám hosszúsága és intenzítása is rekordot dönthet.