A zsemle és a kifli ára 1988. január 1-jén átlépte az 1 forintos lélektani határt. Míg 1987 decemberében még mindenhol egységesen 90 fillérbe került a két alap pékáru, 1988-tól már 1 forint 10 fillért kellett fizetni értük.

Akkoriban még gyakorlatilag minden fontos élelmiszer árát központilag határozták meg, és a lakosságot az sem érintette váratlanul, hogy szokás szerint év elejétől változtak az árak. Ez a legtöbb esetben drágulást jelentett, de egyébként volt olyan termék is, amelynek árán nem változtattak, illetve kisebb körben még központi árcsökkentés is előfordult.

Átfogó reform

Volt azonban ezen az évfordulón egy fontos fejlemény, a termékek széles köre ugyanis 1988-tól szabadáras lett. Nem rögtön dobták a lovak közé a gyeplőt, a kissé faramuci szabály úgy szólt, hogy a január elsejétől alkalmazott árakat még az Árhatóság határozta meg, és márciusig annak ellenére sem lehetett ettől eltérni, hogy az adott termék jogilag már januártól szabadáras lett.

Az élelmiszerek egy szűkebb körét továbbra sem merték rászabadítani a piacra, hatósági árasak maradtak többek között a belföldi gyártású mosószerek, számos sertés- és marhahús fajta, a 2,8-as zsírtartalmú tej, a tejföl, a vaj, a trappista, az edami és az óvári sajt, a cukor, a fehér kenyér, illetve az említett zsemle és kifli is.

A HVG 1988. januári első száma elég nagy merítésű válogatást közölt a legfontosabb árváltozásokról. Amint a lap akkor írta, az adatok a Belkereskedelmi Minisztérium ötrészes, Leltári segédlet című, 1987. december végi kiadványában jelentek meg. Az áremelések indoklása az volt, hogy 1987-ben átfogó adóreformot dolgozott ki és kezdett bevezetni a Pénzügyminisztérium (egyébként Kupa Mihály, az Antall-kormány későbbi miniszterének vezetésével), ekkor született meg sok más mellett például a mai értelemben vett személyi jövedelemadó és az áfa is.

Ebben az időszakban mindenki a „bruttósítással” volt elfoglalva, mert a januári béreket már úgy kellett számfejteni, hogy a dolgozók végső soron ugyanannyit vihessenek haza, miután a megemelt, bruttósított bérükből egy 11 sávos progresszív adótábla alapján levonták a járulékot. Ezt nem mindig sikerült megvalósítani, az elszámolástechnikai problémák mellett ugyanis heves vitát szült, hogy a vállalatoknak az új adóteher kifizetését honnan kellene kigazdálkodni. Arra ugyanis sok esetben nemigen volt fedezet.

Eltűnő ártámogatások

Visszatérve az élelmiszerekre, a drágulás átlagos mértéke 10,7 százalék volt, ezen belül a tejtermékek ára 27, a tartósítóipari termékeké 4,3, az édesipari termékeké 12,1, a déligyümölcsöké pedig 14,7 százalékkal emelkedtek. A bébiételekre drasztikus, 44 százalékos áremelés-bombát dobott a hivatal.

A változások legfőbb oka azonban az új adórendszer mellett a piaci árazás felé való nagyobb közelítés (egyébként egy jóval korábban elkezdett, folyamatos változás újabb lépése) volt. Ahogy a HVG is írta, a fogyasztói ártámogatások tetemes részét megszüntették. Másképp fogalmazva: az állam kénytelen-kelletlen elkezdte megszüntetni azt a szociális alapú ártorzítást, amely mesterségesen próbálta leplezni a tényleges inflációt.

Az alábbi táblázatban néhány élelmiszer 1987-88-as árváltozását mutatjuk be a HVG korabeli közlése alapján.

Érdekes látni, hogy a központi árszabályozás logikája (vagy az akkori termelési-piaci viszonyok) szerint egy kilogramm kenyér ára alig, csak 14 százalékkal volt magasabb, mint amennyiért egy kilogramm lisztet haza lehetett vinni. Ma szabadpiaci viszonyok között (és 37 év elteltével) ez az arány 118 százalék, azaz egy kiló kenyér jóval több mint 2 kiló liszt árába kerül.

A joghurtot és a kefirt a központ akkoriban lényegében ugyanúgy árazta, a kefir csak 10 fillérrel, azaz 3 százalékkal volt olcsóbb. Ma fordított a helyzet, a kefir a drágább a kettő közül, és majdnem 20 százalékkal. A tejföl ezekhez képest 1987-ben nagyon drága volt, és bár ma is magasabb az árfekvése, a különbség szabadpiaci viszonyok között kisebb lett.

A narancsot, a mandarint és a banánt is bevettük a táblázatba, ezekkel kapcsolatban azonban egyrészt érdemes kiemelni, hogy akkoriban a kubai narancsot féláron adták a (vélhetően már akkor is görög vagy spanyol) importhoz képest, ám ez egy mai viszonyokra értelmezhetetlen állapot. Másrészt hozzá kell tenni a teljes képhez azt is, hogy ezek a gyümölcsök – különösen a banán – többnyire csak mutatóban fordultak elő az üzletekben. Banánért szinte biztosan sorba kellett állni a boltba szerencsésen betévedő vásárlóknak, vagy csak pult alól, ismeretségek révén, feketén lehetett hozzájutni.

Jelentős reálbér-emelkedés

1987-ben a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján az átlagfizetés havi 6987 forint volt. Feltételezhetjük, hogy az akkori (mainál kiegyenlítettebb) jövedelmi viszonyok között ehhez az átlaghoz valóban a lakosság jelentős részének fizetése közelíthetett. Mivel szja nem volt, bruttó-nettó különbségről ekkor még nem beszélhetünk, akkoriban magánszemélyek csak bizonyos jövedelmek után fizettek adót, például akkor, ha kisvállalkozók voltak, vagy másodállásban a félig-meddig magánnak tekinthető szektorban is dolgoztak.

Leegyszerűsítve ezért ezt az 1987-es átlagosnak mondható fizetést ebben a cikkben a jelenlegi nettó medián bérhez hasonlítjuk, amelynek összege 366 ezer forint. Leginkább ez lehet ma az az összeg a megismerhető adatok közül, amelyet szélesebb körben visznek haza az alkalmazotti munkaviszonyban dolgozók.

A fentiekből gyorsan ki is lehet számolni, hogy az inflációt figyelembe véve az 1987-es 6987 forint 2024 decemberében körülbelül 226 ezernek felelt meg, azaz nagyon jelentős reálbér-emelkedést regisztrálhatunk ebben a közelmúlt-történeti távlatban is.

Kifliben és zsemlében szegényebbek lettünk

Mindenesetre az adatokból azt is lehet sejteni, hogy nem meglepő módon élelmiszerben számolva is jobban élünk ma, mint 37 évvel ezelőtt. A havi átlagosnak nevezhető fizetésből ma nagyobb mennyiségű élelmiszert lehet venni, mint a rendszerváltás előestéjén. Ám ha konkrétabban számolni kezdünk, még így is van néhány meglepő érdekesség.

Az alábbi grafikon azt mutatja be, hogy a havi átlagos fizetésből az adott termékből mennyit lehetett vásárolni (kilogrammban, literben vagy darabban).

A különbség majdnem minden esetben látványos, néhány fontos kivétel mégis akad. Friss 1,5 százalékos tejből például nem sokkal lehet ma többet venni (egy fizetésre osztva), mint 37 éve: ma 1019 liter adódik, de már 1987-ben is elérhető volt 919 liter. Parenyica és camembert sajtból (akkor Bakonyi, ma Tihanyi) jóval kevesebbet kapunk ma, mint régen, túróból, krémtúróból és a Túró Rudiból is jóval kedvezőtlenebb lett a helyzetünk, de zsemlében és kifliben számolva is vékonyabb a pénztárcánk (és még kenyérben is csak kis mértékben állunk jobban).

Bár messzemenő következtetéseket ebből levonni nem lenne érdemes, az mégis látszik, hogy 1987-ben a tej-kenyér-pékáru vonalon a termékek mennyiségi elérhetőségét még erősen szem előtt tartották, és mint fentebb írtuk, ezek szabad árazása előtt nem is húzták fel a sorompót.

Elszállt a Túró Rudi ára

A következő grafikon elkészítésekor ugyanezt a témát közelítjük egy másik oldalról: az 1987-es árakat korrigáltuk az azóta mért inflációval, vagyis azt határoztuk meg, hogy mennyi lenne a termékeknek ma az ára, ha semmi más nem történt volna, csak a mindenkori infláció mértékével változtak volna meg. Ezeket a fiktív értékeket vetettük össze a tényleges mai árakkal, és a különbség mértékét ábrázoltuk.

Egy példa: 1 kiló vaj 1987 végén 20,5 forintba került, ez olyan, mintha ma 2657 forintért kínálnák, ám a legolcsóbb vaj kilója cikkünk írásakor 3495 forint volt. A különbség 32 százalék, vagyis ennyivel kerül ma reálértéken többe a vaj, mint 1987-ben. (Ha úgy tetszik, ennyivel torzította el a központi szabályozás a mai versenypiaci viszonyokhoz képest az árat, még ha érezzük is, hogy ez az összevetés ebben a formában tényleg csak érdekességként értelmezhető.)

Jól látszik, hogy az elmúlt 37 év és a gyökeresen eltérő ármeghatározási körülmények mennyire más helyzetet eredményeztek. Listánk messze nem teljes körű, és a kiválasztás elsődleges szempontja is csak a minél jobb összehasonlíthatóság volt, de ezek szerint például a (pöttyös) Túró Rudi és a parenyica sajt reálértéken mára több mint kétszer drágább lett.

Sok terméknél látunk azonban csökkenést. A mandarin és a téliszalámi például ma majdnem fele annyiba kerül (-49-51%) reálértéken, mint 1987-ben, a cukor, a sonka, a párizsi vagy a csirkecomb kilója pedig közel harmadáron van (-68-70%).

Ha így nézzük az adatokat, akkor a tejföl látszik az etalonnak, ez áll legközelebb a nullához, hiszen ennek literje 1987-ben 7 forint, azaz mai értéken 1134 forint volt, jelenleg pedig 1109 forintért árulják.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkIdén jól jártak a nyugdíjasok a kormány tévedésével, de jövőre fordulhat a kockaBár a rendszer ezt elvileg kizárja, idén több százalékkal emelkedik a nyugdíjak reálértéke. Jövőre ez már biztosan nem lesz így.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Magyar Telekom akciózott akkorát, hogy levitte a teljes inflációtAkkora áresést okozott a Telekom tévés-streaminges akciója a KSH módszertana szerint a szolgáltatásoknál, amekkorára 1992 óta nem volt példa.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért emelik a cégek az áraikat a várható idei infláció többszörösével?A béremelésekhez és a verseny hiányához is köze van annak, hogy néhány szolgáltató szektorban a tavalyi inflációt közelítő mértékben emelték idén az árakat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Élet 1987 ár áremelés árhivatal élelmiszer infláció Olvasson tovább a kategóriában