"Sok kutató próbálja ezt elmondani, de nem igazán jut el az emberekhez" – hogyan formálja át az Alföldet a klímaváltozás?

Az alföldi szikes tavak és az őket körülölelő szikes sztyeppek európai szinten különleges élőhelyek. A kiemelten védett, enyhén sós szikes tavak időszakosak: az olvadó hótól, majd a tavaszi esőktől töltődnek fel, a nyári melegben kiszáradnak, az őszi esőktől pedig újra elkezdenek töltődni. Magyarországhoz legközelebb Kazahsztánban vannak hasonló élőhelyek.

Ezek a tavak számos madár számára meghatározó életterek, több faj ezeknél hozza létre költőhelyeit, miután visszatérnek Magyarországra téli vándorlásukból. A Magyar Madártani Egyesületnél dolgozó Tokody Béla ezért is emlékszik élesen arra, amikor 2017-ben először száradt ki már áprilisban a Dél-Alföld egyik különleges élőhelye, a pusztaszeri Büdös-szék tó.

Tokody Béla a dél-alföldi Kardoskút közelében. Fotó: Hajdú D. András

A vízi és parti madárfajok megőrzésével foglalkozó férfi évtizedek óta heti rendszerességgel jár a tóhoz, de korábban soha nem tapasztalt ilyen rendellenességet. “Akkor száradt ki, amikor töltődnie kellett volna. Számomra ez volt az első nagy sokk, azóta egyre többet beszélünk a klímaváltozásról a kollégáimmal” – mondta a Szeged közelében élő Tokody, aki jogászként végzett, több mint tíz évig dolgozott a kereskedelemben, majd 40 éves kora után döntött úgy, hogy főállásban fog foglalkozni gyerekkori szenvedélyével.

A jelenség mostanra rendszeressé vált: a Büdös-szék tó 2017 óta átlagosan minden második évben már március-április környékén kiszárad. Az azóta eltelt években Tokody a Dél-Alföldöt járva egyre inkább szembesül azzal, hogy milyen látványosan változik át a régió a klímaváltozás hatására.

Felszálló madarak a kardoskúti Fehér-tónál. Forrás: Hajdú D. András

Tavak száradnak ki, számos madárfaj egyedszáma csökken drasztikusan, és egyre láthatóbb problémát okoznak az invazív fajok. Tapasztalatai általánosak: a nagyrészt mezőgazdaságból élő régióban egyre inkább szembeötlő, ahogy a klímaváltozás miatt egyre inkább romlanak a talajok, egyre kevesebb a víz és egyre bizonytalanabb a jövő.

Két fontos mutatószám alapján a Dél-Alföld középső részét érinti legnagyobb mértékben a klímaváltozás Magyarországon. Szabó Péter, az ELTE és a Másfélfok klimatológusa számunkra készített, az elmúlt 20 évre vonatkozó elemzése alapján nagyjából a Hódmezővásárhely, Orosháza és Szentes által határolt területen fordult elő a legtöbb évben tartós hőhullámos nap és száradt ki a talaj a leghosszabb ideig.

Forrás: Szabó Péter. Alapadatok: HungaroMet

A probléma egyre inkább meghatározza a mindennapokat, egyre inkább fenyegeti a gazdák megélhetését, ugyanakkor a megkérdezett helyiek szerint az állami szervek lényegében nem tesznek semmit az alkalmazkodásért. Hiába pusztított a 2022-es rekordaszály és hiába látszik világosan, hogy hogyan lehetne mérsékelni a klímaváltozás hatásait, érdemi állami segítségnek nincs nyoma.

A Dél-Alföld átalakulása

2023-ban az év addigi legmagasabb hőmérsékletét, 38,1 fokot július közepén mérték a Szentes közelében fekvő Derekegyházon. Az 1400 fős falu egy különleges múltú település, amelynek sorsa azt is szemlélteti, hogy hogyan alakult át és hogyan vált különösen sebezhetővé az Alföld a klímaváltozással szemben.

A törökök kiűzése után a grófi Károlyi-család hozott létre uradalmat Derekegyház területén, ebből alakult ki a mai falu. A Károlyi-birtokot pedig 1913-ban megvette a kor egyik legismertebb nagyiparosa, Weiss Manfréd, akinek családja a karácsonyi és húsvéti ünnepeket Derekegyházon töltötte.

A Weiss-család nagyüzemi mintagazdaságot épített ki. Erdőket telepítettek – aminek köszönhetően Derekegyház máig Csongrád egyik legnagyobb erdőfelülettel rendelkező települése -, több mint harminc artézi kutat^*Olyan fúrt kút, amelynek vize természetes nyomás következtében nagy mélységből tör fel. fúrtak, kisvasút-hálózatot építettek ki, feldolgozóüzemeket létesítettek és öntözőcsatornákat ástak, amelyekből öntözőhajókkal spriccelték a terményeket.

Szabó István polgármester az öntözőhajó makettjével. Fotó: Hajdú D. András

A II. világháború során Weiss örökösei elmenekültek az országból, majd gazdaságukat államosították. A rendszerváltás után pedig fokozottan a nagytáblás, intenzív mezőgazdaság uralja a környéket: kevés növényi kultúrát – főleg takarmánynövényeket – nehézgépekkel állítanak elő sok vegyszerrel.

“Nem jellemzőek a kisbirtokok, nálunk nem termesztenek nagy munkaerőigényű növényeket, mint a borsó vagy a petrezselyem” – mondta Szabó István az 1880-ban épült községházában, amely az egykori Károlyi-téglagyárban készült téglákból épült.

A települést több mint húsz éve vezető KDNP-s politikus szerint a mezőgazdaság átalakulását szemlélteti, hogy a rendszerváltás idején még 4-500 falusi dolgozott az agráriumban, mostanra nagyjából 80-an maradtak. A helyiek leginkább már a környékbeli gyárakban dolgoznak, az évek óta a faluban élő mintegy 25 Fülöp-szigeteki vendégmunkás például egy közeli baromfifeldolgozóban.

A dél-alföldi külterületeket így egyre inkább a nagy gazdaságok uralják, a tanyák pedig tűnnek el. “Körülüttünk mindenki elment. Korábban több százan éltek a környező tanyákon, iskola is volt, de mostanra egy-két öreg maradt, azok is kilométerekre tőlünk” – mondta Sándor, aki egy szántóföldekkel körbevett tanyán él családjával a ‘70-es évektől, most 150 tehénnel gazdálkodnak.

A nagy gazdaságok jellemzően intenzív művelése fokozottan kiszolgáltattá teszi a környéket a megváltozó éghajlatnak. A nehézgépekre és szántásra alapozott művelés, a műtrágya és a vegyszerek kiterjedt használata világszerte rombolják a talajszerkezetet. “A művelt talajok fele elfogyott Magyarországon” – mondta Hupuczi Júlia talajtannal is foglalkozó főiskolai docens, aki egyben a Szegedi Tudományegyetem dékánhelyettese a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karon.

Az oktató azt mondta, hogy a jó minőségű talajoknál a legmagasabb humusztartalommal rendelkező felső szint 80-100 centiméter mély, a művelt területeinken azonban “már a 40 centinek is örülünk”. “A túlművelés miatt romlott le látványosan a talajszerkezet. A Dunántúl lejtősebb részein sok helyen már teljesen eltűnt ez a legfelső réteg” – mondta Hupuczi.

Dél-alföldi tájkép Kardoskútnál. Fotó: Hajdú D. András

A talajok kizsigerlésének egyik leglátványosabb következménye az egyre több porvihar. Az USA-ban több millióan kényszerültek elhagyni lakhelyüket a ‘30-as években porviharok miatt, amelyek – jóval kisebb léptékben – Magyarországon is rendszeresebbé váltak. Például tavaly negyven jármű ütközött össze az M1-es autópályán egy porvihar miatt, amelynek kialakulásához a klímaváltozás és az intenzív mezőgazdaság is hozzájárult a Szegedi Tudományegyetem geográfusai szerint. “A 2022-as aszály idején a Dél-Alföldön is többször lehetett látni homokvihar-szerűséget. Elég riasztó volt” – mondta egy helyi gazda.

“A mai művelési gyakorlat még mindig a szántás felé van. A ‘80-as években még sok állatot tartottak, és szórtuk ki a trágyát. Mostanra azonban visszaszorult az állattartás, kevesebb a gyümölcsös. Keveset is komposztálunk, nem pótoljuk vissza a szerves anyagokat a talajba” – mondta a derekegyházi polgármester. “A mai gazdák már nem akarnak mikroklímát megőrizni, erdősávokat ültetni, mint Weiss Manfréd idején. Ma a mezőgazdaság nem egyenlő a vidékfejlesztéssel” – folytatta Szabó István.

Szántóföld Székkutasnál. Fotó: Hajdú D. András

Ijesztő ütemű változás

A talajok globális romlását tovább fokozza egy még összetettebb globális jelenség, a klímaváltozás. Ahogy a cikk elején szerepelt, a Dél-Alföld középső része a leginkább érintett magyarországi terület, ahol egyre érzékelhetőbbek a változó klíma hatásai.

Míg korábban a túl sok víz okozta a legtöbb problémát, mostanra egyre inkább a vízhiány. “A 2010-es évek előtt rendszeresen előfordultak olyan belvizes időszakok, amelyek komoly károkat okoztak a növénytermesztésben. Azóta nem a csapadék elvezetéséért, hanem a csapadék megtartásáért kell küzdenünk” – mondta Kurusa Tamás, a környék egyik legnagyobb mezőgazdasági cégének, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgató-helyettese.

A 2022-ben 14 milliárd forintos árbevételű cég elsősorban szarvasmarha- és sertéstenyésztéssel foglalkozik, illetve a legnagyobb tulajdonosa az Alföldi Tejnek, amely az egyetlen jelentős, magyar termelők tulajdonában álló élelmiszer feldolgozó-üzem Magyarországon. “Az egyre egyenlőtlenebb csapadékeloszlás és az egyre magasabb hőmérsékletek drasztikusan alakítják át a működésünket” – mondta Kurusa. Az állattartó telepeik egy része klimatizálták, az öntözött területek mértékét pedig fokozatosan növelik, és a mostani dupláját, 40 százalékos arányt szeretnének elérni két éven belül.

Kurusa Tamás a cég hódmezővásárhelyi központjában. Fotó: Hajdú D. András

A csapadék mennyisége érdemben nem változott, az eloszlás igen: egyre hosszabb száraz időszakok és hirtelen lezúduló sok csapadék vált jellemzővé. “Nagyon hektikus lett az eloszlás, közben nincs tartós fagy és jönnek a 38-40 fokok. A bőrünkön tapasztaljuk, hogy sokkal több a forró időszak, ami az erdőkön is látszik, szeptemberben fonnyad le róluk a levél, a fenyőfélék pusztulnak ki” – mondta a derekegyházi polgármester, Szabó István. A településvezető saját kertjében is tapasztalja, hogy míg korábban nem kellett, mostanra már naponta többször kell öntöznie a zöldségeket.

A talaj tehát egyre többet marad csapadék nélkül, a lezúduló viharokkal érkező esőt pedig az egyre szárazabb és leromlott talajok egyre kevésbé képesek felvenni. A hótakaró vagy a lassú, akár több napig tartó áztató esők visszaszorulása miatt kevesebb csapadék hasznosul a talajokban, a mélyebb rétegek felé pedig a megszokottnál jóval kevesebb jut el.

Ez a változás a megkérdezettek szerint alapvetően befolyásolja a régió mezőgazdaságát. “A Dél-Alföldön egyre kevésbé vetnek kukoricát, mert öntözés nélkül már nem nagyon lehet termeszteni” – mondta az SZTE kutatója, Hupuczi Júlia. A kukorica termőterülete bő húsz év alatt több mint 40 százalékkal csökkent a Dél-Alföldön (országosan is harmadával).

A korábban említett Hód-Mezőgazda Zrt. a tavaszi növényeknél – mint a kukorica és a napraforgó – is látja a kockázatokat. A nem öntözött területeken 2022-ben egyáltalán nem volt termésük, tavaly pedig saját bevallásuk szerint nagyon rossz terméseredményt értek el. “A környékbeli gazdák tartanak a következő időszaktól, mert itt az életről van szó, nem pedig arról, hogy lesz-e újabb beruházásunk. Ez mindenkiben benne van, mert 10-15 éve prosperálást ígért a földvásárlás, biztos pénzt hozott. Mostanra ez szertefoszlott” – tette hozzá Kurusa.

“Ha februárban 15 fok van, akkor mi lesz júliusban, 70 fok?” – mondta indulatosan egy kisebb gazdálkodó, aki szintén azt mondta, hogy korábban a túl sok víz volt a probléma, de 5-6 éve már a túl kevés. “Nem tudjuk, mitől van ez. Még pár év és nagy baj lesz, éhenhalás lesz itt” – folytatta 30 éve sertésekkel foglalkozó gazda.

Az aggasztó jelek a tágabb környezetben is látszódnak. Az elmúlt években szinte minden nyáron hír a Maros alacsony vízszintje, amelyen sok helyen ilyenkor át is lehet sétálni (részben azért, mert a Maros vizét használják a Lázár János-féle Mezőhegyesi Ménesbirtoknál öntözésre). Darvak tízezres számban telelnek át Magyarországon, miközben tíz éve ez egyáltalán nem volt jellemző. A jobban alkalmazkodó, gyorsan szaporodó fajok – mint a varjak, a sakál vagy a róka – pedig sok faj számára tovább szűkítik az élőhelyeket.

“Ijesztő, hogy folyamatosan tűnnek el mocsaraknál, vízpartoknál költő madárfajok, mert nincs megfelelő állapotban lévő ökológiai élőhely. Például 25-30 éve még 2000-2500 volt a nagy godák magyarországi állománya, ami most 50-70 párra csökkent” – mondta a cikk elején említett madárvédő, Tokody Béla.

“Közben az általában jobban alkalmazkodó invazív növények jönnek be. Brutális mennyiségű kaktusz van, az Ázsiából érkező ezüstfa tönkreteszi a gyepeket. Csökken azoknak a fajoknak a száma, amelyek tudnak alkalmazkodni” – tette hozzá Tokody.

“Szidjuk a meleget, de nem teszünk ellene”

A megkérdezettek valamennyien próbálkoznak az alkalmazkodással, a fejlesztéssel, ugyanakkor lehetőségeik korlátosak. Derekegyházán például 2012 óta minden közintézménynél napelem és hűtő-fűtő klíma van, közmunkaprogramból pedig energiaerdőt hoztak létre, azaz gyorsan növekvő nyársfákat telepítettek, és ezzel fűtik az önkormányzati épületeket. Faaprítót is beszereztek, így a 2022–es energiaválság óta nem használnak gázt.

Faaprító működésben Derekegyházon. Részben a lakosságtól, közterületekről begyűjtött fák, ágak felaprításából fűtik a közintézményeket (bár ez klímaszempontból szintén nem túl előremutató megoldás). Fotó: Hajdú D. András

Az energiaárak növekedése miatt a polgármester szerint a lakosságból többen elkezdtek szigetelni, napelemet telepíteni. “A pénztárca meghatározó, de a gondolkozást még nem változtatta meg. Még mindig nem vagyunk felkészülve a klímaváltozásra, se gyakorlatilag, se lelkileg. Szidjuk a meleget, de nem teszünk ellene. A klímákat felrakatjuk, de azzal is melegítünk tovább” – mondta Szabó István.

Hasonló folyamat sejlik fel a gazdálkodóknál: bár régóta tudható, hogy az intenzív mezőgazdaság hosszú távon rombolja a talajokat és fokozza a klímaváltozást, most mégis anyagi érdekek terelnek gazdákat talajkímélő megoldások felé. Az infláció és az energiaválság miatt jelentősen nőttek az input anyagok árai (műtrágya, növényvédőszerek, vetőmag, trágya stb.), aminek a hatására megnőtt az érdeklődés a jóval olcsóbb talajkímélő gazdálkodás iránt (amelyről itt vagy itt lehet olvasni bővebben). “Csökken a terméshozam, és ezt nyilván valameddig lehet ellensúlyozni még több vegyszerrel, de ez addig működik, amíg viszonylag jó árak vannak” – mondta Hupuczi Júlia, a hódmezővásárhelyi docens.

“Egyre több a tudásmegosztó rendezvény a talajkímélő eljárásokról, és látványosan többen vannak ezeken, mint pár éve. Bár ezekkel a módszerekkel a lehozható termésmennyiség kevesebb lesz, de a ráfordítás is. Néhány éven belül jobban ki lehet belőle jönni, mert kevesebb inputanyag kell hozzá. Végsősoron pedig mindenkinek a koppanó forint számít” – indokolta Hupuczi a megnövekedett érdeklődést.

Hupuczi Júlia, a Szegedi Tudományegyetem dékánhelyettese a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karon. Fotó: Hajdú D. András

Szerinte az elmúlt 2-3 évben jutottunk fordulóponthoz, és elkezdett találkozni a felhalmozott tudás, a gazdasági kényszerek és a klímaváltozás egyre látványosabb jelei. “A tudomány még mindig elefántcsonttoronyban él, és ezért fontos, hogy átmenjen a tudás azokhoz, akik a mindennapokban foglalkoznak a talajokkal” – tette hozzá.

Hupuczi szerint a talajkímélő eljárásoknál 6–8 év szükséges, hogy elinduljon a talajok javulása, és ekkorra látványos különbségek alakulhatnak ki. “A csapadék ekkorra már nem áll meg a földön, mint a szomszédnál, nem fognak sárgulni a növények idejekorán és a termésátlagok is elkezdenek növekedni” – mondta.

Nagyobb gazdaságoknál is van nyitottság, bár a korlátok is láthatóbbak. “Az állattenyésztési technológiák egyre fejlettebbek, a talajra pedig fokozottan figyelünk. Körültekintőbben hozunk döntéseket, azonban van egy szegmens, amelytől nem tudunk eltérni” – mondta a Hód-Mezőgazda Zrt.-nél dolgozó Kurusa Tamás arra célozva, hogy hiába vannak nehézségek a kukorica-termesztéssel, beltartalmi értéke miatt mégis ez a legjobb megoldás takarmányozás szempontjából. Hiába van például felfutóban a szárazságot jobban tűrő cirok, nem olyan a beltartalma, mint a kukoricának.

Kurusa szerint ugyanis egy gazdálkodónak fontos, hogy távlatosan gondolkodhasson, de most elsőként a pillanatnyi túlélésre kell fókuszálnia. “Jelenleg a fő probléma és a feladat a mezőgazdasági cégeknél az új irány és új célok meghatározása, melyet több tényező is sürget, legyen az gazdasági vagy klimatikus” – mondta.

A madárvédelemmel foglalkozó Tokody Béla szerint azonban pont az is súlyosbítja a környezeti válságot, hogy a gazdák jellemzően “mind olyan dolgokat akarnak, amelyek holnap vagy holnapután pénzt hoznak, de nem gondolkodnak stratégikusan”. “Csatornákat akarnak, öntözni akarnak, miközben a talajvíz szintje 6-8 méterrel csökkent a térségben” – mondta.

Hupuczi Júlia szerint a stabil vízellátáshoz mélyre, akár több száz méterre kell fúrni, ezek a kutak azonban ugyan stabil vízhozamot adnak az öntözéshez, folyamatosan apasztják a nehezen pótolható felszín alatti vizeket. “Ez általános gyakorlat a környéken, de senkit nem érdekel, hogy tovább szárítják a talajokat” – mondta a kutató, aki szerint a felszíni vizekkel való öntözés sem jó természeti szempontból, élelmezési szempontból azonban muszáj ezt tenni.

Állami passzivitás

Abban ugyanakkor mindegyik megkérdezett egyetértett, hogy az állam alig tesz valamit az egyre égetőbb probléma mérsékléséért. Ez pedig amiatt fontos, mert hiába tesznek sokan a maguk módján a klímaváltozás ellen, abban is egyetértés van, hogy az önkormányzatokon, gazdálkodókon túlmutat a probléma nagysága.

“Az elmúlt húsz évben a mostani öntözőfejlesztéseken kívül nem történt változás” – összegezte Kurusa Tamás, a térség egyik legnagyobb vállalatának növénytermesztési vezetője. A többi megkérdezetthez hasonlóan szerinte is kulcsfontosságú, hogy mennyi vizet tartunk meg a lehulló és átfolyó vizekből, és ebben egyenlőre nem lát semmi előrelépést, stratégiai irányt. “Mi továbbra is abban a vízgazdálkodási mítoszban vagyunk, hogy gyorsítjuk a vizeket, és az a cél, hogy minél gyorsabban folyjanak ki az országból” – összegezte egy megkérdezett többek véleményét.

A Székkutas környékén gazdálkodó Norbert és az általa használt 1958-as gyártású traktor. “Még mindig teszi a dolgát. Aki dolgozni akar a tanyavilágban, az egy ilyen ritka kinccsel is megteheti” – mondta. Fotó: Hajdú D. András

A megkérdezettek szerint nincs egységes stratégia és kiszámíthatóság: az öntözés költsége hullámzik, nem kalkulálható előre, nincs állandóság. Azt is felhozták többen, hogy nemcsak sok gazdaságra, hanem döntéshozókra is jellemző, hogy a pillanatnyi hasznot a hosszútávú fenntarthatóság elé helyezik. “Nagyon át kellene gondolni a területhasználatot. Sok terület nem alkalmas az intenzív mezőgazdaságra, mégsem hagyják meg legelőnek” – mondott egy példát Hupuczi Júlia (ezzel kapcsolatban érdemes meghallgati a Válasz Online podcastját az Alföld vizeinek megmentéséről).

“Vannak országrészek, amelyek évtizedek óta szenvednek a szárazságtól, és ezt már régóta kezelni kellett volna. A Duna–Tisza-közén a ‘70-es évektől akarják fejleszteni a vízellátást, de máig nem jött össze” – mondta a derekegyházi polgármester, Szabó István. Több megkérdezett is arról beszélt, hogy érzésük szerint a legtöbb politikus, döntéshozó nincs tisztában a Dél-Alföldöt érintő problémák súlyával. A vízügynek, természetvédelemnek például nincs is önálló minisztériuma, hanem több intézmény alatt működnek szétforgácsolva.

Három érintett minisztériumot is megkérdeztünk arról, hogy milyen lépéseket tettek, illetve terveznek tenni a Dél-Alföld kiszáradása ellen, de érdemben csak az Agrárminisztérium válaszolt. Levelükben a tágan vett ökológiai kihívások helyett csak az öntözésről írtak, azon belül is csak vízgazdálkodási közösségek létrehozásáról, amelyekből 64 működik a Dél-Alföldön.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság részletesebben is válaszolt, leginkább a 2015-ben elfogadott vízstratégiára hivatkoztak. Azt írták, hogy tervezés alatt állnak, illetve folyamatban vannak jelentősebb projektek is a régióban, amelyeknek célja az öntözés fejlesztése mellett az ökológiai vízpótlás és a talajvízkészletek visszapótlása. Több konkrét helyszínt is említenek, ahol például meglévő holtágak revitalizációjával tároznának több vizet.

A vízügy szerint a csatornák feltöltése mellett további alternatívát jelenthet a “puffer vízterek kialakítása”, tehát például víz visszatartása természetes mélyedésekben. “Az ily módon elárasztott területeken növekszik a beszivárgás a talajba, ezáltal növekszik a talajvízszint, ami a környező területek vízháztartására is kedvezően hat” – írták.

Az Állami Számvevőszék ugyanakkor éppen pár hete adott ki egy jelentést, amely szerint lényegében nem működik a hivatkozott vízstratégia. Ahogy a 444 összefoglalta, a szöveg súlyos pazarlást, vezetési-kormányzati fejetlenséget, koordinálatlanságot, infrastrukturális és anyagi hiányosságokat említ.

Az általunk megkérdezettek szerint a legfontosabb cél az lenne, hogy minél több víz maradjon a talajban, mivel az a legjobb víztározó. “Minden településen kellene lenni egy központi komposztálónak és egy központi víztározónak” – mondta Szabó István derekegyházi polgármester. A víztározók ugyanis három szempontból is előnyösek: megtartják a csapadékot, a vízfelületük hűti a hőmérsékletet és folyamatosan vízzel táplálják a környező talajrétegeket.

“Azt kell megérteni, hogy a vizet a talajban kell tartani. Minden vizet meg kell fogni, de a legtöbb döntéshozó ezt nem érti. Sok kutató próbálja ezt elmondani, de nem igazán jut el az emberekhez. Pedig még pénz is lenne benne, mert sok beruházás kellene” – mondta Tokody Béla, majd ismételten belepillantott teleszkópjába, hogy vörösnyakú ludakat keressen a pusztában.