(A szerző az ING Bank vezető elemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)
Háborús időkben nem biztos, hogy illik ilyen metaforával élni, de november közepén elérkezett a pillanat, amikor végre el lehetett sütni a kommunikációs „jó hír” ágyút. Na nem mintha bárkit meglepetésként érhetett volna a harmadik negyedéves gazdasági teljesítmény. Ez a bizonyos ágyú már jó ideje töltve volt, kilövésre készen. Ugyanis már régóta egybehangzóan jelezte az elemzői közösség, hogy 2023 harmadik negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye javulhat, és megkezdődhet a helyreállási időszak.
Azért szép a statisztika, mert mindenki megtalálhatja benne a saját narratíváját. Nincs ez másképp a múlt heti GDP-adattal sem. Amennyiben negyedéves bázison nézzük a magyar GDP változását, úgy 0,9 százalékos növekedést láthatunk. Ezzel szemben éves összevetésben a bruttó hazai termék 0,4 százalékkal zsugorodott. Akkor most örüljünk vagy sírjunk? Talán egy kicsit mindkettőt.
A jó hír az, hogy a gazdasági momentumot a negyedéves bázisú mutató ragadja meg a legjobban. Ha ez a mutató pozitív, akkor kedvező irányú a változás rövid távon, az előző negyedévhez viszonyítva. Most éppen ezt láthatjuk. Sajnos az elmúlt nagyjából egy évben viszont pont az ellenkezőjét tapasztaltuk: a magyar gazdaság teljesítményének fokozatos lecsúszását, zsugorodó GDP-t. A technikai recesszió – az egymást követő negyedévekben mért csökkenő GDP – időszaka véget ért.
Ugyanakkor érdemes némi önmérsékletet is tanúsítani, mielőtt pezsgőt durrantanánk. Hiába indultunk el felfelé, még nem vagyunk ott, ahonnan a lejtmenet elkezdődött. Vagyis nem elsősorban az egy évvel korábbi teljesítményhez kellene a gazdasági helyzetet viszonyítani, hanem ahhoz a ponthoz, ahonnan megindultunk a lejtőn.
Ebben a tekintetben azonban tűpontos képet még nem látunk. Erre december elejéig várni kell. Akkor közli ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal a részletes adatokat. Az előzetes növekedési statisztikák alapján azonban az ING Bank úgy kalkulál, hogy az idei harmadik negyedévben látott gazdasági teljesítmény durván 1,2 százalékkal marad el a 2022 második negyedévében regisztrált GDP-től. Ez volt ugyanis az a negyedév, amelyet követően megindult a magyar gazdaság lecsúszása. Még plasztikusabban fogalmazva azt is mondhatnánk, hogy
bár már javul a gazdaság állapota, de még mindig csak a 2021 végén, 2022 elején látott szintnek felel meg. Továbbra is szűk kétévnyi lemaradásban vagyunk.
Mindez persze aligha lehet meglepő, amikor a reálbérek, vagyis a lakosság vásárlóereje a 2021-es évnek felel meg, vagy éppen az élelmiszer-kiskereskedelem értékesítési statisztikái a 2018 végén regisztrálttal vannak egy szinten (volumenben, az árhatást kiszűrve). A kilábalás tehát valóban megkezdődött. Mindez ugyanakkor egy átlagember számára aligha kecsegtet érdemi reménnyel. A GDP csak egy statisztika, az még nem jólét, pláne nem jól-lét.
Az elmúlt két év extrém inflációs környezete alighanem maradandó nyomot hagyott a háztartásokban. Nem véletlen, hogy a fogyasztói bizalom – a koronavírus-válság okozta töréstől eltekintve – tízéves mélyponton van. Ez aligha változik meg egy vagy két kedvező statisztikai adattól. A pozitív reálbérnövekedés vagy a pozitív GDP-növekedés önmagában még kevés az üdvösséghez. Pláne akkor, ha ez a kilábalás csak a gazdaság egy szűk szeletére koncentrálódik, ám az olyan brutális mértékű, hogy az egész makrogazdasági tájképet átrajzolja.
Márpedig alighanem erről lehet szó 2023 harmadik negyedévében. Persze egyelőre a részletes adatok hiányában ez most nem több, mint találgatás, de az elmúlt hónapok termelési és egyéb statisztikáit böngészve azért egész jó elképzelésünk lehet arról, hogy mi hajtotta a kilábalást. Ez pedig elsősorban nem más, mint a mezőgazdaság.
Az agrárium alapvetően nem rúg labdába makrogazdasági szinten a maga 3-4 százalékos súlyával. Ugyanakkor az ágazat teljesítménye sokkal nagyobb kilengéseket szokott mutatni, mint más szektorok. Nem szokatlan a két számjegyű ágazati növekedés vagy visszaesés sem. A tavalyi év különösen tragikusra sikerült: a mezőgazdaság hozzáadott értéke a modern statisztikai adatgyűjtés kezdete óta nem látott mértékben, közel 24 százalékkal zuhant. Ilyen mély bázisról pedig könnyű nagyot növekedni, pláne, hogy az idei év időjárása kifejezetten kedvező az agráriumnak. Várhatóan a harmadik negyedévben a mezőgazdaság lehetett így a növekedés motorja, bár csekély súllyal, de hatalmas növekedéssel. Ez persze az bruttó hazai össztermelést megdobja, de csak nagyon kevesen érzékelik ennek hatását a mindennapokban.
Emellett növekedhetett az ipari teljesítmény is a harmadik negyedévben, de ez inkább egy külső hatásnak köszönhető, ugyanis kizárólag az exportra termelő ágazatok, ezen belül is csak kettő (a jármű- és akkugyártás), ami érdemi felhajtóerőt generál. Az építőipar is talán pozitívan járulhatott hozzá a harmadik negyedév teljesítményéhez, de ez is alapvetően csupán néhány egyedi nagy projekt júliusban történő befejezéséhez köthető, talán az augusztusi atlétikai világbajnoksághoz kapcsolódóan.
Mindezek alapján tehát statisztikailag helytálló az a kijelentés, hogy a magyar gazdaság lezárta a technikai recesszióval fémjelzett korszakot. Ugyanakkor ebből a háztartások túlnyomó többsége aligha érzékelt valamit. A valódi kilábalás – a vásárlóerő és a fogyasztás helyreállása, az infláció és a költségvetési helyzet stabilizálódása, a kamatok normalizációja – egy hosszú és lassú folyamat lesz, és bizony erre az útra még épphogy csak ráléptünk.
