Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. augusztus 21. 08:20 Állam

Három régióban még most is 10 százalék feletti az állástalanság

Magyarország három régiójában még 2018 második negyedében is 10 százalék felett járt a munkanélküliek és a közmunkások együttes aránya. Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon és Dél-Dunántúlon még mindig nagyon sokan várnak munkára, ám álláslehetőségből kevés van, amit jól mutat, hogy a közfoglalkoztatásra még mindig óriási szükség van.

Észak-Alföldön 13,3 százalék, Észak-Magyarországon 11,7 százalék, míg Dél-Dunántúl kereken 10 százalékát teszik ki a gazdaságilag aktív népességnek a munkanélküliek és a közmunkások. Ugyan ezek a számok még mindig nagy kilátástalanságról árulkodnak ezekben a régiókban, az egy évvel ezelőtti szinthez képest ez is javulás.

Számszerűen Észak-Alföldön és Dél-Alföldön csökkent a legnagyobb mértékben az állástalanság, 16-16 ezer fővel. Pozitív fejleményekről árulkodik az is, hogy miközben mindenhol csökkent a közmunkások száma, a munkanélküliség ezzel párhuzamosan alig nőtt (kivéve Közép-Dunántúlon, ahol minimálisan emelkedett). 

Az ország két északi régiójában azért még mindig 150 ezren keresnek munkát vagy élnek közmunkából, ami a teljes munkanélküli és közmunkás tábor kis híján felét teszi ki (49 százalék). Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön az év második negyedévében 84 ezer közmunkást foglalkoztatott az állam, ami az országos állomány 58 százaléka. Ugyan a kormány most már egy ideje szeretné, ha kevesebb lenne a közmunkás, és többen töltenének be piaci állást a munkaerőhiány idején, az ország sok részén sokaknak még mindig nincs más rendszeres jövedelemszerzési lehetőségük, mint a közmunka, ezért itt továbbra is sok program indul.

 

Állam állás közmunka KSH munkanélküliség Olvasson tovább a kategóriában

Állam

Váczi István
2018. november 21. 10:16 Állam

Egy szörnyű év egyik legrosszabb napján vannak túl a befektetők

Az utóbbi hetekben a tőzsdéken már megszokottá vált az árfolyamok ide-oda csapkodása, de tegnap az amerikai piacokon nemcsak a részvények estek, hanem egyebek mellett az olaj és a kriptodevizák is.

Wiedemann Tamás
2018. november 16. 17:50 Állam, Piac

A gazdálkodók két százaléka használja a magyar termőföldek kétharmadát

Az Orbán-kormány sem csökkentette érdemben a nagybirtokok arányát. Közben két évtized alatt egymillió ember felhagyott a földműveléssel.

Jandó Zoltán
2018. november 16. 06:54 Állam, Piac

Kiderítettük, miért róják állami pénzen húszéves teherautók a magyar városok útjait

A magyar építőiparban olyan mértékű kapacitáshiány van, hogy a cégek nem tudnak, és nem is akarnak foglalkozni a környezetvédelmi szempontokkal. Még akkor sem, ha több pénzt kapnának.

Fontos

Hajdu Miklós
2018. november 20. 12:50 Élet

A magyar iskolarendszer még mindig ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint 10-15 éve

Bár számos reform történt a közoktatásban, a kétezres évek problémáinak jelentős része még mindig aktuális.

Bucsky Péter
2018. november 18. 21:45 Élet

Annyira pokoli lett egy egyszerű gázkazán-csere, hogy az emberek inkább áttérnek fafűtésre

Azért szigorította az EU a kazáncsere-szabályokat, hogy csökkenjen a környezetszennyezés. Magyarországon ebből olyan drágulás és bürokrácia-túltengés lett, hogy az emberek inkább a fa- vagy villanyfűtést választják.

Torontáli Zoltán
2018. november 18. 13:36 Élet, Világ

Az almák Ferrarija finom, piros, drága, és hihetetlenül erős marketing van mögötte

Átalakítja a gyümölcstermesztés mögötti üzleti modellt a Pink Lady és a nyomában meginduló klub almák serege, de ennek megvannak a veszélyei is. Magyarország kimarad az új almahullámból.