Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2025. január 9. 13:11 Adat

Lassan kijöhet a mocsárból a magyar gazdaság

Csökkent az ipari termelés volumene tavaly novemberben, ráadásul minden tekintetben: az egy évvel korábbi szinthez képest 2,9 százalékos, az októberi értékhez viszonyítva pedig 1,6 százalékos a mérséklődés. A tavalyi első 11 hónapban az ipari termelés 3,9 százalékkal volt kisebb 2023 azonos időszakához képest.

  • A kiskereskedelmi forgalom ugyanakkor növekedett, 2023 novemberéhez képest 4,1 százalék, 2024 októberéhez képest 0,6 százalék volt a többlet. 2024 januárja és novembere között a forgalom volumene 2,9 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért szintet, főleg az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek eladásai nőttek.

Reakciók: az ipar gyengélkedése visszafoghatja a GDP-növekedést, és a novemberi adat romló körülményekre utal Virovácz Péter lapunkhoz eljuttatott kommentárja szerint. Az ING elemzője a fogyasztás erősödését is valószínűsíti a kiskereskedelmi forgalom bővülése miatt, amire a reálbérek emelkedése és a lakossági állampapírok kamatfizetése is ráerősíthet az év elején.

  • „Középtávon lehetünk talán bizakodóak”fogalmaz Nagy János, az Erste elemzője az adatokkal kapcsolatban, aki szerint a termelésbe lépő jelentős kapacitásbővítések az év második felétől lendíthetnek a kibocsátáson, de a külső konjunktúra, az eurózóna és főleg a német gazdaság gyengesége miatt a növekedés főként a következő évtől várható.

Tágabb kontextus: a német ipari termelés novemberben másfél százalékkal emelkedett az októberi szinthez képest, ám az egy évvel korábbi mértéktől 2,8 százalékkal elmaradt, a közelmúltban tapasztalt kedvezőtlen trend tehát még nem fordult meg. Erre utal az euróövezeti gazdasági bizalmi index decemberi csökkenése is.

  • Jócskán elmaradt a 2021. évi szinttől az ipari termelés volumene tavaly Németországban, ahol már 2022-ben megmutatkoztak a válságtünetek. 2023 nyara óta az eurózónában is elmarad az ipar teljesítménye a 2021-ben tapasztalttól, és nem sokkal később ugyanez Magyarországra nézve is igazzá vált.

Alulnézet: az európai ipar problémái jórészt a járműgyártáshoz köthetők, az ágazat szereplőit az uniós környezetvédelmi előírások teljesítése és a fokozódó kínai konkurencia nehéz helyzetbe hozta az elmúlt években. Az európai autógyárak újabb pofont is kaphatnak, Donald Trump globális kereskedelmet érintő várható intézkedései a legfontosabb exportpiacukat fenyegetik.

Mi várható? Virovácz Péter szerint jó esély van arra (bár még sok adat hiányzik), hogy a tavalyi negyedik negyedévben a magyar gazdaság kilábalt a technikai recesszióból, de ez inkább korrekció, semmint erős felpattanás lehetett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEz nem Kurzarbeit-válság: tömegeket bocsátanak el német nagyvállalatokÉles különbség a német ipar mostani és 2020-as válsága között, hogy számos vállalat megválik a korábban nagy nehézségek árán toborzott dolgozóitól.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegadja a kegyelemdöfést Trump az európai autóiparnak?A kínai konkurencia által szorongatott európai gyártók számára eddig biztos piac volt az Egyesült Államok, de ez hamarosan teljesen megváltozhat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat ipari termelés kiskereskedelmi forgalom németország recesszió Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Torontáli Zoltán
2025. január 8. 17:09 Adat, Közélet

Csak látszólag kockáztat sokat Lázár János a késő vonatok jegyár-visszafizetésével

A késések döntően 5-15 perc közé esnek, és mivel kevés a jegybevétel, nem fáj nagyon a kiesés. A több applikációs vásárlás pedig még jól is jön.

Stubnya Bence
2025. január 7. 17:17 Adat, Vállalat

Eddig lenyelte a magyar ipar a megugró költségeket, de ennek hamarosan vége lehet

A forint gyengülése és az energia drágulása ellenére a fogyasztói infláció visszafogott maradt, de a korábbi mintázat alapján ez gyorsan megváltozhat.

Bucsky Péter
2025. január 7. 06:08 Adat, Közélet

A parkolási bevétel felét a rendszer üzemeltetése viszi el Budapesten

A jövőre eltűnő parkolóautomatákon és az állami mobilfizetés lecserélésével is milliárdos összeget lehet lefaragni a fővárosi parkolási rendszer költségeiből.

Fontos

Ezermilliárdos korrupciógyanús ügyek miatt szankcionálhatták Rogán Antalt

A kommunikációs tenderek összértéke önmagában is eléri ezt a nagyságrendet, az autópálya-koncesszió esetében pedig ennél is sokkal több pénzről van szó.

Vermes Nikolett
2025. január 8. 06:06 Élet, Tech

Zárul az Ügyfélkapu, kitör a káosz?

Már csak egy hétig érhető el az alap Ügyfélkapu, érdemes váltani, amíg ez csak pár percbe kerül. A vállalkozóknak a könyvelői kapcsolatokra is figyelniük kell.

Stubnya Bence
2025. január 7. 13:29 Tech, Vállalat

Hasítanak a hibridek, és a kínai autógyártók ebben is meglátták az üzletet

Hibrid autókkal kerülnék ki az Európai Unió elektromos autókra kivetett vámjait a kínai gyártók, de a vásárlók is egyre inkább ilyen irányba mennének.