Az elmúlt húsz év lényegesebb társadalmi és gazdasági tendenciáit bemutató sorozatunk több cikkében foglalkoztunk demográfiai folyamatokkal. Ezek egyik legfontosabb tanulsága, hogy bizonyos, a népességcsökkenéshez vezető főbb trendekben érdemi változás történt a közelmúltban, a lakosság fogyását sikerült is lassítani, de megállítani egyelőre nem – igaz, a legutóbbi, a járvánnyal sújtott években már ismét gyors, sőt, az elmúlt húsz éves összehasonlításban kiemelkedő iramban fogyatkozott a magyarországi lakosság.
A halálozások száma, és ezáltal a természetes fogyás – vagyis az élve születések és a halálesetek számának különbsége*E tényezőkön kívül a népességszám változását több más tényező is befolyásolhatja, például a migráció. – ugyanis tavaly történelmi csúcsra ugrott, aminek oka a járvány, illetve annak kezelése lehet.
Nőtt a termékenység, fokozódott a házasodási kedv
A házasságkötés és a gyermekvállalás ösztönzése az Orbán-kormányok családpolitikájának kiemelt célja volt 2010 óta, amit többek között adókedvezményekkel és otthonteremtési támogatásokkal is igyekeztek elérni. Persze nehezen különíthető el egymástól a szakpolitika, illetve az elmúlt évtized közepén tapasztalt általános gazdasági konjunktúra és sok más tényező hatása, mindenesetre a magyar termékenységi arányszám*Az egy szülőképes korú nőre jutó gyermekek számát jelöli, megmutatva, hogy ha az adott év termékenységi adatai állandósulnának, akkor egy nő élete folyamán átlagosan hány gyermeknek adna életet. Hosszú távon a termékenységi ráta 2,1-es szinten tartása biztosítaná egy társadalom adott méretének újratermelődését, vagyis 2,1 fölötti mutató mellett nem kell számolni természetes népességfogyással (a népesség méretét a termékenységi rátán kívül a halálozási arányok, a kivándorlás-bevándorlás mérlege is befolyásolja). 2011-ben süllyedt történelmi mélypontra (1,23-as érték), majd növekedni kezdett, és 2020-ra elérte az 1,56-os szintet, amihez hasonlót utoljára a kilencvenes évek közepén tapasztalhattunk.
A válsággal a kivándorlók, a járvánnyal az öngyilkosságok száma nőtt
Az unió 2004-es bővítése, a 2008-as válság elnyúló hatásai, majd a német és az osztrák munkaerőpiac 2011-es megnyitása mind a kivándorlást erősítő tényezők voltak a vizsgált időszakban, nemcsak Magyarországon, hanem az összes régiós államban. Ennek következtében nem sokkal a 2010-es kormányváltás után az egyik legforróbb témává vált a kivándorlás, aminek valódi mértéke legalább annyira vitatott kérdés, mint a jelenség fékezésére hivatott szakpolitikai lépések. A felmérések tükrében annyi biztosan állítható, hogy a 2010-es évek első felében jelentősen többen hagyták el az országot, mint a megelőző időszakban.
A tehetséges, jól képzett munkaerő fokozódó fogyatkozásával járó tendencia aztán vélhetően a válságból való kilábalásnak, majd az ezt követő fellendülésnek köszönhetően mérséklődött, sőt a kivándoroltak lassú visszaáramlása is elkezdődött. A közelmúltban több olyan esemény történt, ami a kivándoroltak bizonytalan, kiszolgáltatott helyzetére hívja fel a figyelmet, mint például a Brexit és a járvánnyal kapcsolatos korlátozások.
A koronavírus terjedését megelőző lezárások az öngyilkosságok számára is hatással voltak: az évtizedeken átívelő stagnáló-csökkenő tendencia után hirtelen emelkedés következett 2020-ban. A világviszonylatban hagyományosan rossz magyarországi öngyilkossági adatok ugyan a népesedés szempontjából közvetlenül kevésbé relevánsak, a társadalom mentális állapotát azonban jól jellemzik, ami egyáltalán nem közömbös például a fentebb ismertetett termékenységi mutatóra nézve.
Az élettartam nem tolódott ki érdemben
A demográfiai kilátások mellett a testi-lelki jóllétet szintén kifejező mutatóként tekinthetünk a születéskor várható élettartamra. A 2020-ban született magyar gyermekek három évvel és nagyjából egy hónappal hosszabb életre számíthattak, mint a 2002-ben világra jött csecsemők. Ez jelentős növekedésnek tűnhet, csakhogy az uniós tagállamok többségében ennél is nagyobbat javultak az életkilátások, ráadásul húsz éve már eleve nagy lemaradást mutatott a magyar adat nemzetközi összevetésben.
A fenti ábrán jól látszik továbbá a járvány hatása is, az adott évi halálozási rátán – ami 2020-ban kiugró szintű volt – alapuló számítás eredménye szerint a várható élettartam 2020-ban leromlott. Igaz, ez Európa-szerte jellemző tendencia, ami remélhetőleg eltűnik a járványhullámok enyhülésével, elmúlásával.
Ha a várható élettartamban nem is, a munkával töltött évek számában sikerült érdemeben közelebb kerülni az uniós átlaghoz: a kétezres évek elején a 15 éves magyarok átlagosan 28 aktív évnek néztek elébe a munkaerőpiacon, akik viszont az elmúlt évtized végén léptek ebbe az életkorba, már 34 évnyi munkára számíthattak. Ezzel együtt Magyarországon is egyre későbbre tolódnak az olyan, demográfiai szempontból jelentős életesemények, mint a házasságkötés és az első gyermek születése.
Ezekkel a tendenciákkal kapcsolatban érdemes figyelembe venni, hogy a jobbára gyermekvállaláshoz és házassághoz kötött anyagi ösztönzők hosszú távú hatásaira egyelőre aligha következtethetünk. Noha látszanak olyan fejlemények, amelyek akár a szakpolitika sikerének is betudhatók, például a termékenységi rátát és a házasságkötések számát nézve (bár eközben az élve születések száma a 2008-as válság előtti szintig nem kapaszkodott vissza), kérdés, hogy a lakosság hozzáállásán sikerült-e változtatni, vagy a támogatásokban érdekeltek csak előrébb hozták az egyébként későbbre tervezett családalapítást.
Nem kedvez a hatások és a további tendenciák hosszabb távú megítélésének a járvány sem, amelynek szomorú következményei több fontos demográfiai mutató tükrében is megmutatkoznak, de ezek átmeneti jellegében legalább van okunk bizakodni.
