Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2022. március 26. 12:34 Adat, Élet

Soha nem jegyeztek fel olyan gyors népességcsökkenést Magyarországon, mint a járvány alatt

Ez itt az Elmúlt 20 év, a G7 választások előtti tematikus sorozata, ahol egy-egy kiválasztott jelenség, ágazat 2002 utáni alakulását, sorsát mutatjuk be néhány mutatón, ábrán keresztül. A sorozatról itt lehet bővebben olvasni.

Az elmúlt két esztendőben 110 ezerrel haladta meg a halálozások száma az élve születésekét Magyarországon, azaz ennyi volt a természetes fogyás. Húszéves időtávot nézve ez a megszokott nagyjából másfélszerese: azaz normál esetben három év alatt csökken ennyivel a népesség.

A korábbinál jóval nagyobb esés hátterében a halálozások számának megugrása áll. A még nem teljesen végleges adat szerint

2021-ben Magyarországon 155 ezer ember veszítette életét, ami évszázados csúcs.

A KSH kimutatásában elérhető adatok szerint utoljára a XX. század legelején, az 1920-as években haltak meg ennél is többen egyetlen év alatt Magyarországon. (Valójában valószínűleg a második világháború éveiben, ám azokról nincsen külön információ az adatsorban.)

Akkor azonban az élve születések száma a jelenlegi nagyjából háromszorosa volt, így folyamatosan nőtt az ország népessége. Ebben még a nyolcvanas évek elején történt fordulat, azóta a halálozások száma minden évben meghaladta a születésekét.

Méghozzá ahogy haladtunk előre az időben, egyre többel. Az elmúlt 20 évben a születések és halálozások száma közötti különbség növekedése ugyan lelassult, de nem állt meg. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy a 2008-as válságot követő recesszió újabb látványos esést hozott a születésszámban.

A 2010-es kormányváltást követően az Orbán-kabinet egyik fontos politikai jelszava lett a családtámogatás, amellyel nem titkoltan a gyerekvállalást is próbálta ösztönözni, ez azonban nem vezetett átütő eredményre. Ugyan a 2010-es években inkább stagnálás, sőt az utóbbi néhány esztendőben enyhe emelkedés volt jellemző, ez nem lassította érdemben a népességfogyást.

Sőt, a halálozások számának már említett drasztikus emelkedése miatt még gyorsult is a folyamat. A tavalyi 62 ezres természetes fogyás történelmi csúcs, korábban legfeljebb a második világháború éveiben fordult elő, hogy ennyivel esett Magyarország népessége a születések és halálozások miatt egyetlen esztendő alatt.*A KSH 1900-ig visszatekintő adatsorából ez nem derül ki egyértelműen, mivel a hivatal nem közöl a második világháború minden évéről adatokat. Az adatsorból az látszik, hogy 1941-ben nőtt a népesség, majd 1941 és 1949 között összesen 111 ezerrel csökkent, miközben a következő években 80-90 ezer között volt a természetes szaporodás.

A halálozások megugrása teljesen egyértelműen a koronavírus-járvány következménye. A KSH heti adatokat is közöl az elhunytak számáról, és ebből az látszik, hogy 1970 óta a húsz legtöbb halálesetet hozó hétből 13 az elmúlt két évben volt*1970 óta több mint 2700 hét telt el..

A járvány lefutása után ugyanakkor lehet esély arra, hogy ha kis mértékben is, de lassuljon a népesség fogyása. A pandémia előtt a halálesetek száma inkább ereszkedett, így ha ehhez stagnáló, enyhén növekvő születésszám társul, akkor a természetes fogyás is kisebb lesz.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFolyamatosan a lakosságra tolja az állam az egészségügy finanszírozásának nagy részétA magyar egészségügyet kiemelkedően nagy arányban finanszírozza magánbiztosítón keresztül vagy gyógyszerért, ellátásáért közvetlenül fizetve a lakosság.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy hatalmas korrupciógyanús tétel volt a magyar egészségügy legnagyobb fejlesztése az elmúlt 20 évbenHazánk volt az egyetlen régiós ország, ahol 2002 és 2019 között csökkent az állami egészségügyi kiadások GDP-hez viszonyított aránya. Aztán jöttek a lélegeztetőgépek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTovább dolgoznak, később szülnek és házasodnak a magyarokA főbb életesemények egyre későbbre tolódnak, ami általános európai tendencia, de közben egyre hosszabb ideig is dolgozunk az életünk során, ami Magyarországon különösen éles változás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Élet demográfia elmúlt 20 év halálozás népességcsökkenés születés Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2023. december 2. 15:41 Adat, Vállalat

Lefeleződött a diósgyőri stadion megtérülési ideje, már csak 262 év

Újabb öt évig a diósgyőri futballcsapatot fenntartó cég üzemeltetheti a 2018-ban átadott, 13 milliárd forintból felújított miskolci stadiont.

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 17:47 Adat, Élet

Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon viszont kevesebb mint 63 százaléka dolgozik

A nemek közötti foglalkoztatási különbség Magyarországon átlagosan 9 százalékpontos, ami sokkal inkább az észak-déli, mintsem gazdasági alapú megosztottságra rímel.

Fontos

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Hajdu Miklós
2023. december 3. 15:38 Vállalat

A Volkswagent már megfogták az európai autóipar új kihívói

Az élesedő piaci versenyben a Volkswagen már az elektromos autók gyártására átállított üzemeit érintő megszorításokat kénytelen meglépni.

Stubnya Bence
2023. december 3. 13:17 Élet, Vállalat

A kiskereskedelmi dolgozók tizede maradhat otthon karácsonykor a boltzár miatt

Kevés dolgozót és boltot érint majd idén a karácsonyi boltzár, de árbevétel alapján népszerűbb kiskereskedelmi egységek zárnak be idén december 24-én.