Nem egy konkrét bérszintet jelölne ki, hanem a munkaadói és munkavállalói szervezetek helyi szintű egyezségeitől tenné függővé az egyes EU-tagállamokban a minimálbér szintjét az Európai Bizottság szerdán bemutatott új javaslata alapján.
Ahogy arról korábban is írtunk, az idén felállt új Európai Bizottság egyik fő ígérete valamilyen fajta európai minimálbér elfogadása volt.
A terv ugyanakkor a korai formájában hatalmas vihart kavart az északi tagállamokban, miközben a déli és keleti tagállamok alapvetően támogatták volna az irányt. A konfliktust az okozta, hogy Dánia, Svédország és Finnország is jelezte, hogy nem támogat olyan egész unióra vonatkozó szabályozást, ami veszélyezteti az ezekben az országokban hagyományosan elterjedt, iparági szintű kollektív szerződésekre alapuló rendszert.
A kollektív bérmegegyezéseknek több szintje van, lehetséges vállalati szinten, de szektoriális vagy regionális szinten is. A skandináv országokban a szektoriális egyeztetéseknek komoly hagyománya van. Ez ott egyben egy szakpolitikai célt, a legkisebb hatékonyságú cégek kiszorítását szolgálja, ahogy azt a Rehn-Meidner modell is leírja: eszerint a kamarák és szakszervezetek a minimálbér-emelésekkel ellehetetleníthetik azon vállalatok működését, amelyek a dolgozók kizsákmányolásával igyekeznek a piacon maradni.
A szerdán publikált új javaslat nem kötelezi az országokat se arra, hogy teljesen összehangolják a nemzeti rendszereiket, se arra, hogy valamiféle egységes minimálbért tegyenek kötelezővé. A javaslat fókusza a kollektív szerződések kiterjesztésén van. Az Euobserver cikke szerint egész konkrétan:
Arra vonatkozóan nincs iránymutatás, hogy a kollektív egyeztetéseknek milyen szinten kellene zajlaniuk.
Ahogy az a Eurofound friss blogposztjából is kiderül, Magyarország bőven a második csoportba tartozik az Európai Unió tagállamai között. Az alábbi ábrán a European Company Survey 2019-es kiadásának adatai alapján látszik, hogy az egyes tagállamokban mekkora a kollektív béregyeztetésben érintett munkavállalók aránya. Magyarországnál az EU tagállamai közül csak Lengyelországban és Észtországban alacsonyabb ez az arány, de általánosabban is az jellemző, hogy Románia és Szlovénia kivételével a posztszocialista régióban alacsony, Nyugat- és Észak-Európában pedig magas vagy közepes.
László Zoltán, a Vasas alelnöke a felmérés eredményeit kommentálva kérdésünkre azt mondta, hogy a tapasztalatai alapján a kollektív szerződés megléte esetén a bérek magasabbak, ám emellett az is nagyon fontos, hogy a kollektív szerződés mind a munkaadó, mind a munkavállaló irányába fontos garanciákat biztosíthat.
Erre példának azt hozta fel, hogy az olyan munkahelyeken, ahol nincs kollektív szerződés, a munkabér jóval nagyobb mértékben tartalmazhat nem garantált elemeket, például juttatást, pótlékokat. László szerint a járvány alatt nagyon látványosak voltak ennek a hátrányai, például hogy mivel a munkakeresési járadékot az alapbér alapján számítják, a munkájukat elvesztők közül azok rosszabbul jártak, akik a bérük nagy arányát kapták nem garantált elemek formájában. László a bérezési kérdések mellett a munkaegészségügyi szabályokat emelte ki, mint olyan területet, ahol a kollektív szerződések fontos garanciákat tudnak biztosítani a munkavállalóknak.
Ahogy az a Eurofound felmérése alapján is látszik, Magyarországon a kollektív szerződések szinte teljes mértékben csak vállalati szinten jellemzőek. Iparági vagy regionális megegyezésekre, amik például Ausztriában vagy Németországban dominálnak, Magyarországon szinte alig van példa.
László elmondása szerint egyébként változó, hogy a Magyarországon beruházó külföldi cégek milyen mértékben hozzák magukkal a hazai munkaügyi kultúra elemeit: a nagy német autóipari cégek például kivétel nélkül úgy érkeztek, hogy már előre érdeklődtek a kollektív szerződésről. László erről azt mondta, hogy a BMW Európai Üzemi Tanácsával*Ez egy érdekegyeztetési fórum, amiben benne van a topmenedzsment is. úgy kezdték meg a tárgyalásokat, hogy a beruházás még szinte el sem kezdődött. Számos esetben viszont a német cégek is elzárkóznak kollektív szerződés megkötésétől, az ázsiai cégek pedig gyakran kifejezetten agresszívan lépnek fel a szakszervezet-alapítási szándékkal szemben is, amire jó példa a Suzuki esete Magyarországon.
Emelett László a munkaerő-kölcsönzésben foglalkoztatottak helyzetére hívta fel a figyelmet. Sok olyan nagy ipari cég van ugyanis Magyarországon, ahol bár van kollektív szerződés, az a kölcsönzött munkaerőre nem vonatkozik. László szerint Ausztriában a regionális és ágazati szerződések előnye pontosan az, hogy egységesen vonatkozik mindenkire, ennek pedig az egészségügyi és bérszínvonalat érintő következményei miatt rengeteg előnye van össztársadalmi szinten is.
A magyar szakszervezetek alapvetően üdvözölték az Európai Bizottság javaslatát. Az egyik legnagyobb szakszervezeti konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség közleménye külön kiemelte, hogy a munkavállalói érdekképviseletek különösen jó eredménynek tartják, hogy a javaslat kiemeli a kollektív szerződések fontosságát. Más szakszervezetek is alapvetően pozitívan értékelték a tervet, bár kifogásolták, hogy a javaslat konkrét számot vagy arányt nem ír elő a minimálbér szintjével kapcsolatban.
Közélet
Fontos