Érdekes számok és összefüggések derülnek ki abból a vitából, amely Németországban folyik mostanában arról, hogy egyes szakszervezetek és politikusok a négynapos munkahét bevezetésében látják a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesésből való kilábalás egyik eszközét.
Ahogy a Die Welt cikke bemutatja, a felvetés abból indul ki, hogy a német gyárakba még mindig messze nem mentek vissza annyian dolgozni, mint ahányan a járvány előtt voltak, a részmunkaidős támogatás (kurzarbeit) következtében pedig nagyon sokan nem dolgozzák le a heti 40 órát. Ez várhatóan még jó ideig így marad, mivel a magyarnál sokkal kiterjedtebb és könnyebben igényelhető, 2008-ban már alkalmazott támogatási formát meghosszabbították. Mindez kiváló alkalomnak mutatkozik arra, hogy áttérjenek a négynapos munkahétre (amely számos korábbi tanulmány szerint akár növelheti is a hatékonyságot, ha jól alkalmazzák).
Csakhogy a Die Weltnek több gazdaságkutató intézet szakembere is azt mondta, hogy a négynapos munkahét miatt a munkaerő költségének növekedése olyan csapdát rejt, amibe nem kellene most belesétálni.
Az alábbi grafikon azt mutatja, hogy ha a német munkaerő egy órára vetített összesített költségét 100-nak vesszük, akkor az egyes európai országok adatai hogyan alakulnak.
Látszik, hogy Dániában a legmagasabb az összeg, és ha a sok szempontból kivételes helyzetben lévő Luxemburgot nem számoljuk, akkor Németország jelenleg az ötödik legdrágább állam.
Érdemes azonban megnézni a lista alját is, ahol az látszik, hogy a magyar érték 30 százalék, vagyis német szemszögből nézve az otthoninál ennyire olcsón jutnak még ma is munkaerőhöz nálunk a cégek. Ráadásul ez a különbség jelenleg az adatok szerint meglepő módon nem csökken, hanem nő. A német gazdaságkutatók mérései szerint ugyanis még idén, a koronavírus-járvánnyal sújtott évben is Németországban növekszik a legnagyobb ütemben a munkaerőköltség (azaz valamennyire biztosan ma is nyílik a német-magyar olló).
De hogy jön mindez a négynapos munkahéthez? A németek legfőbb dilemmája most az, hogy az ottani munkaerőköltség 23 százalékkal magasabb az uniós átlagnál, és a szakemberek úgy számolnak, hogy
ha átállnának a négynapos munkahétre, és az emiatt bekövetkező bércsökkenés 50 százalékát kompenzálnák, akkor 40 százalékkal kerülnének az európai átlag fölé.
Azzal ugyanis senki sem számol, hogy a négynapos munkahétnél a munkavállalók megtarthatnák a jelenlegi béreiket (100 százalékos kompenzáció), de az sem tűnik reálisnak, hogy a megszűnő munkanapra eső teljes bérről lemondjanak. Ezért készült 50 százalékos kompenzációval a számítás.
Csakhogy a 40 százalékos európai prémium már rengeteg lenne, mert a sokkal kisebb, más szerepben lévő Dánia szintjéhez közel emelné a német adatot, ez pedig versenyhátrányt okozna.
Emellett súlyos szerkezeti problémákkal is számolni kellene. Bár a négynapos munkahét egyfajta atipikus foglalkoztatási formaként jól jöhetne olyan ágazatokban, ahol nagy átalakulások zajlanak, máshol megoldhatatlan helyzeteket eredményezne. Elég csak a szolgáltatószektornak azokra a részeire gondolni, ahol állandóan biztosítani kell valamilyen szolgáltatást: ott az ötről négy napra való átálláshoz több alkalmazottra lenne szükség, és ez olykor lehetetlen, mert számos területen így is akut munkaerő hiánnyal küzdenek.
Ugyanez a logika mutatja, hogy ha Magyarországon játszanánk el a széleskörű négynapos munkahét gondolatával, akkor valószínűleg elmozdulnánk a némethez viszonyított jelenleg 30 százalékos költségszinttől. Az viszont már egy másik örökzöld vita témája, hogy ez okozna-e versenyhátrányt (és ha igen, akkor ezt hogyan lehetne ellensúlyozni), hiszen például a német autóiparnak leginkább kitett Szlovákia is 35 százalékon áll.
Világ
Fontos