Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. november 20. 10:04 Világ

Váratlan helyről kapott igazolást Trump kereskedelmi háborúja

Az amerikai elnök Kínával szembeni kereskedelmi izmozása időnként pillanatnyi ötletek által vezérelt intézkedések sorozatának tűnik, ám az EconPol Europe kutatói hálózat tanulmánya szerint nagyon is okosan válogatták össze a megvámolt tételeket.

Az Egyesült Államok eddig 250 milliárd dollár értékű kínai importra vetett ki vámot, ráadásul ezen belül 200 milliárd tarifája 10-ről 25 százalékra emelkedik január 1-től, ha addig nem születik áttörés az amerikai-kínai tárgyalásokon. Válaszként Kína eddig 110 milliárd dollárnyi amerikai importot vámolt meg, illetve teljesen leállította néhány amerikai agrártermék – például a szójabab – behozatalát, emlékeztet a Bloomberg.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚjabb lépés a totális kereskedelmi háború feléWashingtoni idő szerint vasárnap éjfélkor életbe léptek a 200 milliárd dollárnyi kínai importra vonatkozó új amerikai vámok. Kína azonnal válaszolt.

Az Econpol tanulmánya szerint eddig az amerikaiaknak sikerült úgy összeállítaniuk a megvámolandó kínai áruk listáját, hogy az ennek nyomán bekövetkező áremelkedés a lehető legkevésbé fájjon az amerikai fogyasztóknak. Ennek érdekében olyan termékek kerültek a célkeresztbe, amelyeket más forrásokból is be lehet szerezni, vagy a drágulásuk nyomán a vásárlók könnyen helyettesíthetik őket valamilyen hasonló áruval. Ez pedig azt jelenti, hogy ha egy kereskedő el akarja adni a Kínából származó termékeket, akkor csak kis mértékben emelheti az árukat.

Így állt elő az a helyzet, hogy a tanulmányt jegyző két kutató, Benedikt Zoller-Rydzek és Gabriel Felbermayr szerint az amerikai cégeknek és fogyasztóknak csak a vámok miatt jelentkező pluszköltségek 18 százalékát kell állniuk, a kínai termelőknek pedig a 82 százalékát.

Ami az eddigi sajtóhírek fényében még ennél is meglepőbb, hogy az európai kutatók szerint az amerikai vámok el fogják érni azt a célt, amelyet Donald Trump akar: az érintett termékkörökben harmadával csökken az Egyesült Államok kínai importja, a kereskedelmi mérleg hiánya pedig 17 százalékkal esik majd vissza. Ráadásul közben az amerikai kormány még 18,4 milliárd dollárral gazdagabb is lesz a befolyó vámbevételek miatt.

Igaz, az európai kutatók megjegyzik, hogy ha az amerikai vámokat olyan termékekre is kiterjesztik, amelyeket nehéz máshonnan beszerezni, illetve alternatív árukkal pótolni, akkor megváltozhat a pozitív összkép. Az elemzés ezzel együtt is figyelemre méltó, hiszen a kereskedelmi háború által szintén fenyegetett – de a súlyosabb csapásokat egyelőre megúszó – Európából támasztja alá több szempontból is Trump ellentmondásos kereskedelempolitikáját.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy sikert már elkönyvelhet Trump a kereskedelmi háborúbanAláírták az új szabadkereskedelmi egyezményt az Egyesült Államok és Dél-Korea között. Ez az első azóta, hogy Trump elkezdte a kereskedelmi háborúkat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Donald Trump egyesült államok kereskedelmi háború Kína vámok Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.