(A szerzők a Rajk Szakkollégium diákjai.)

2024 méltán terjedt el úgy a politikai közbeszédben, mint a választások éve. Mintegy 50 országban kétmilliárd szavazatot adtak le, amihez hasonlót még soha nem láthattunk. Ennek során kormányzó erők sora találkozott olyan kihívókkal, akik megkérdőjelezték azt a fajta kormányzási kultúrát, amely a nemzeti és nemzetek feletti intézmények tiszteletén és a nyitott gazdasági berendezkedésen alapult.

Ez persze nem teljesen új, a liberális elveket gyakran elvető populista választási stratégia már legalább egy évtizede erősen jelen van. Az új kihívók felbukkanását a London School of Economics egyik tanulmánya a kommunizmus bukásával magyarázza: a 90-es évek elején megszűnt a szabadpiac korábbi ellenpólusa, túlságosan magabiztossá téve a Nyugatot. A globalizáció hatása – különösen Kína és más feltörekvő gazdaságok belépése a világgazdaságba – jelentős munkahelyvesztést okozott a nyugati világban, amit populista politikusok (például Donald Trump) hatékonyan tudtak kihasználni globalizációellenes kampányaikban.

Az akkoriban főáramú neoliberális gazdaságpolitika a következő négy gazdaságpolitikai tényezőből állt: a teljes foglalkoztatás elhagyása az inflációs célkövetés javára, a vállalati részvényesi érték maximalizálása a növekedés helyett, a rugalmas munkaerőpiac előmozdítása és a szakszervezetek gyengítése. Mindez alacsony növekedést, befektetési rátát, termelékenységet, növekvő egyenlőtlenséget és bizonytalan munkahelyeket eredményezett, ami a 2008-as válság után még tovább súlyosbodott, elősegítve a populizmus terjedését.

A populizmus iránti igény a hatalomvesztés érzéséből is fakadt, amely nemcsak az átlagpolgárokat, hanem a politikai elit egy részét is érintette. A migráció, a terrorizmus, a termelés kiszervezése (offshoring), az adóelkerülés és a munkanélküliség kezelhetetlensége tovább erősítette ezt az érzést. A 2008-as pénzügyi válság és a nyugati külpolitikai kudarcok (például Irakban és Líbiában) pedig tovább csökkentették az emberek bizalmát a politikai és gazdasági elitekben.

A mostani évtized elején kibontakozó gazdasági válság – amelyet a koronavírus-járvány utóhatásai, az ellátási láncok akadozása, az energiaválság, az infláció és a geopolitikai feszültségek súlyosbítottak – termékeny táptalajt biztosított a populista politikai mozgalmak számára. Az emelkedő megélhetési költségek, a bérből élők egyre csökkenő reáljövedelme és a munkahelyi bizonytalanság sokakat arra késztetett, hogy az elitellenes, rendszerkritikus politikai vezetők felé forduljanak.

Olaszországban Giorgia Meloni pártja a gazdasági szuverenitás és a nemzeti érdekek védelmének ígéretével nyert támogatást, míg Franciaországban Marine Le Pen az elszabaduló árak és a munkásosztály problémáinak tematizálásával erősítette bázisát. Az Egyesült Államokban Donald Trump újra középpontba helyezte a globalizáció és a külföldi gazdasági versenytársak elleni fellépést, míg Latin-Amerikában – például Argentínában és Brazíliában – a gazdasági instabilitás populista vezetők megerősödéséhez vezetett. A folyamatos pénzügyi bizonytalanság és az egyre nagyobb társadalmi egyenlőtlenségek révén a populizmus továbbra is vonzó alternatívát kínál azok számára, akik úgy érzik, hogy a hagyományos politikai és gazdasági elitek nem képviselik az érdekeiket.

Ezen társadalmi traumákat tudta kihasználni megannyi populista politikus és párt tavaly, azonban két politikai történés nekünk, magyaroknak minden másnál meghatározóbb volt: Donald Trump, valamint Magyar Péter és a Tisza Párt felemelkedése.

E két szereplő között pedig több a hasonlóság, mint azt első látásra gondolnánk.

A magyar kormány a külpolitikában gyakorlatilag mindent Trump győzelmére tett fel, így adja magát, hogy Orbánt és Trumpot párhuzamba állítsuk egymással. Azonban alaposabb vizsgálat alá véve a kihívó szerepét – a hirtelen politikai felemelkedést, a gazdasági nehézségekre való építést, a one-man show jelleget, az eredeti politikai oldallal való szembefordulást, az elitből kiszakadó karaktert – azt láthatjuk, hogy a hazai Donald Trump nem Orbán Viktor, hanem sokkal inkább Magyar Péter. Trump populista frázisokkal vált másodszor is az Egyesült Államok elnökévé, példája pedig alapul szolgálhat az elitellenes Tisza Pártnak is.

A populizmus esszenciája

A populizmus fogalma sok éve velünk él. Modern politikai jelenségként szinte minden kontinens társadalmi-politikai diskurzusát átjárja, de fogalmi meghatározása és megjelenési formái rendkívül vitatottak. Lényegét tekintve a populizmus „a kiszolgáltatott nép” és „a korrupt elit” közötti megosztottságot aknázza ki, a politikai konfliktust pedig erkölcsi küzdelemként keretezi e két egységes csoport között. A populista elitellenesség és a „nép akaratának” képviselete gyakran nem hordoz jól kimunkált ideológiai elemeket, csupán retorikai stílusként vagy politikai stratégiaként jelenik meg, demokratikus kormányzásra gyakorolt hatásai – mint megújító erő vagy destabilizáló fenyegetés – továbbra is mélyen vitatottak.

Gondoljunk akár Donald Trump, akár Magyar Péter központi frázisaira: beszédeikben gyakran utalnak a „nép” és az „elit” közötti erkölcsi és politikai ellentétre, amely túlmutat a hagyományos bal-jobb ideológiai megosztottságon. A „népet” erényes, egységes entitásként ábrázolják, amelynek hiteles érdekeit az önérdekű politikai, média- és pénzügyi elit elárulta. Ez a világnézet a társadalmi problémák összetett kérdéseit egyszerűsíti le az erkölcsi romlottság és a népszuverenitás közötti küzdelem narratívájává, gyakran háttérbe szorítva az árnyalt szakpolitikai vitákat az érzelmi felhívások javára. Donald Trump „lecsapolni a mocsarat” retorikája a washingtoni bennfenteseket és a globalista intézményeket vette célba, de Orbán Viktor is hasonlóan fogalmazott a brüsszeli elittel kapcsolatban.

A szakirodalom ezáltal a populizmust „vékony központú ideológiának” tekinti, amely nem rendelkezik átfogó társadalmi-gazdasági programmal, hanem alkalmazkodik szélesebb ideológiákhoz, legyen az nacionalizmus, szocializmus vagy konzervativizmus. Ez az ideológiai rugalmasság lehetővé teszi a populisták számára, hogy különböző választói csoportokat szólítsanak meg, illetőleg a következetesség – azaz adott esetben következetlenség – miatt is kevésbé lehessenek számon kérhetőek. Például Magyar Péter kvázi baloldali populizmusa a NER-közeli felsőosztály életmódját bírálja, míg Orbán Viktor jobboldali populizmusa az Európai Unióval szembeni nemzeti szuverenitást hangsúlyozza. Magyar Péter a Fideszt, Orbán pedig a nemzetközi liberális világot választotta a legyőzendő elit szimbólumának – mindketten a magyar nép odalán szállva harcba.

Lehet Magyar Péter populistább, mint a Fidesz?

Nils Karlson svéd kutató szerint egy nyolcpontos listával lehet megítélni, hogy egy politikus populista-e. A Tisza Párt elnöke gyakorlatilag az összes pontnak megfelel:

1. Egy társadalmi válságot használ fel a kitörésre: ez volt 2024 egyik legkomolyabb botránya, a kegyelmi ügy.
2. Önmagát a néppel azonosítja: nem a zöldekhez, idősekhez vagy bármilyen konkrétabb csoporthoz szól, hanem a magyarokhoz. Egyik fő jelmondata is a „Nincs jobb, nincs bal, csak magyar.” Magyar Péter jól láthatóan elkezdte elvenni Orbánék magyarság narratíváját.
3. Mondanivalója dichotóm jellegű, amelyben vele szemben az elkorcsosult, urizáló elit áll: jól példázza ezt a Ludas Matyi alap, amit a „döbrögik” utáni korszak előkészítéseként hoztak létre.
4. Azonosította azokat a csoportokat, amelyek fenyegetést jelentenek a népre: ez egyszerre jelenti a NER-t és kisebb mértékben az EU-t, igaz, az euroszkepticizmus háttérbe szorult, miután a Tisza Párt képviselői csatlakoztak az Európai Néppárt frakciójához.
5. Démonizálja ellenfeleit, a médiát pedig hazugságok gyártásával vádolja – ilyen volt Dezső András vagy az ATV letámadása.
6. A közösségi médiát magabiztosan használja, a sajtó helyett ez jelenti a központi kommunikációs csatornát.
7. Racionális érvek helyett elsősorban az érzelmekre próbál hatni, gyakran összeesküvés-elméleteket használ: Magyar többször beszélt arról, hogy az „úgynevezett független sajtó jelentős része is a hatalomgyár és a status quo fenntartásában érdekelt”.
8. Nehezen megvalósítható szakpolitikák: a Tisza Párt februári kongresszusán bemutatott 21 pont, illetve az általános program – ahol egyszerre ígér lakossági adócsökkentéseket és többletkiadásokat – nehezen tűnik kivitelezhetően a jelenlegi gazdasági helyzetben.

Persze a fenti pontok a Fideszre is ráhúzhatóak. Azonban a Tisza Párt jobb pozícióból indul, egyrészt a borús gazdasági hangulat, másrészt a megnevezett leváltandó elit miatt. A kormány hosszú évek óta olyan liberális eliteket tesz felelőssé az ország problémái miatt, mint az EU, Soros György vagy a Biden-kormány. Azonban a lakosságnak lényegesen meghatározóbb a viszonya a magyar kormánnyal, és Magyar Péter ügyesen épített az elmúlt években egyre súlyosbodó szociális válságokra, gondoljunk csak a kórházak vagy a gyermekotthonok látogatására, vagy akár a MÁV helyzetének bemutatása. A kutatásokból arra következtethetünk, hogy a Tisza Párt ügyesen helyezte át az országban tapasztalható problémák okát a nemzetközi elitekről a NER-re.

A gazdasági sokkok és a politikai preferenciák átalakulása

A Magyarországot érő sorozatos belpolitikai botrányok és gazdasági problémák közepette könnyű szem elől téveszteni, mi hogyan tudta befolyásolni a pártok támogatottságát. Guido Tabellini olasz közgazdász évtizedek óta foglalkozik politikai gazdaságtannal, átfogó elemzései pontosan az ilyen, Magyarországon is tapasztalható komplex gazdaságpolitikai folyamatokba engednek bepillantást.

A tanulmányait Olaszországban és az Egyesült Államokban elvégző Tabllini előbb a Stanfordon, majd a Kaliforniai Egyetemen (UCLA) tanított. Olaszországba visszatérve dolgozott a Bocconi Egyetem rektoraként, majd az Európai Közgazdaságtudományi Társaság elnökeként. Idén a Rajk Szakkollégium neki ítélte a Neumann-díjat, amelynek átvételekor előadást is tartott a Corvinus Egyetemen.

Tabellini munkájának hála könnyebben érthetjük meg a populista politikai kihívók támogatottságát, különösen olyan helyzetben, amikor sorozatos gazdasági visszaesések sújtják az országot. Az nem újdonság, hogy a gazdasági visszaesés káros a regnáló politikai hatalomnak, az viszont sokkal kevésbé magától értetődő, hogyan hatnak a válságok különböző társadalmi csoportok politikai preferenciáira. Tabellini egyik cikkében modellezte és részletesen elemezte, hogy a gazdasági visszaesések hatására hogyan változik egy kormányzó párt és egy még kipróbálatlan populista párt támogatottsága különböző társadalmi csoportok körében.^*Bár az eredeti modellben a hatalmon lévő párt nem populista, a lényeg, hogy a két párttól más módon várható a társadalmi rend további fenntartása.

Ennek megértéséhez Tabellini az életszínvonalban vett referenciapontot és az attól való eltérést használja fel. Az alapján, hogy milyen körülmények között él valaki, illetve mit tart számára méltányos életszínvonalnak, mindenki elhelyezhető egy elégedettségi skálán. Tabellini értelmezésében ez könnyen fordítható át a politikai vezetéssel való elégedettségre, ugyanis az emberek saját helyzetükért gyakran a politikusokat teszik felelőssé, legyen a szituáció pozitív vagy negatív – a politikai preferenciák szoros összefüggésben vannak az életszínvonallal és az ezzel kapcsolatos referenciaponttal.

Egy már ismert politikai vezetés újbóli megválasztása esetén kisebb eséllyel és mértékben lehet számítani az életszínvonal megváltozására, mint abban az esetben, ha egy kipróbálatlan, bizonytalanságokkal járó, populista vezetést kap az ország. Utóbbi esetén az életszínvonal nagyobb mértékben változhat mind pozitív, mind negatív irányba. Bizonyos szavazók ezt a változást preferálnák még annak ellenére is, hogy magasabb a kockázata. De kik ezen szavazók, és hogyan áll ez összefüggésben a gazdasági sokkokkal?

Az alábbi ábrán láthatjuk, hogyan modellezte Tabellini a kormányzó és a kihívó párt megválasztásának hasznosságát az emberek számára attól függően, hogy mennyire elégedettek életszínvonalukkal. A vízszintes tengelyen 0 jelöli azokat az embereket, akik úgy érzik, hogy jelenlegi életszínvonaluk pontosan olyan, mint amit megérdemelnek. Tőlük balra haladva az elégedettség csökken, míg jobbra egyre inkább elégedett szavazókat találunk. A két politikai párt görbéjének a magassága pedig azt mutatja meg, hogy az adott párt megválasztása milyen várható hasznosságot nyújt majd.

A görbék formája és egymáshoz képest való elhelyezkedése bonyolultabb modellezés eredménye, ami megtalálható az eredeti cikkben, de elég annyit szem előtt tartani, hogy egy adott elégedettségű ember arra a pártra fog szavazni, amelytől magasabb hasznosságot vár. Ebben a tekintetben a t egy fordulópont: ettől balra az emberek már annyira elégedetlenek a helyzetükkel, hogy a radikális változás reményében attól sem riadnak vissza, hogy az életük még rosszabbra fordulhat. Ettől jobbra, különösen a 0 pontban inkább a kipróbált vezetést hajlamosak választani, mondván, egy új vezetés bizonytalansága nem kívánatos, nem kockáztatják a jólétet egy esetlegesen még jobbért – nekik erős preferenciájuk a jelenlegi párt. Tőlük még inkább jobbra találjuk azokat, akik úgy érzik, hogy jobban élnek, mint ahogy megérdemelnék. Az ebbe a csoportba tartozók nem szeretnék felrúgni a jelenlegi rendet, így inkább a kormányzó pártra szavaznak, de az sem érinti őket kifejezetten rosszul, ha kormányváltás történik, ezáltal valamennyivel csökken az életszínvonaluk. Nekik kevésbé erős preferenciáik vannak, mint a referenciapontjukban elhelyezkedőknek.

A pártok hasznossága, pártpreferenciák az életszínvonallal való elégedettség függvényében. Forrás: saját szerkesztés Guido Tabellini munkája alapján

A modell alapján egy gazdasági visszaesés mindenkit egyenlően befolyásolna a társadalomban, a jólét ugyanolyan módon csökken. Mivel a referenciapont magától csak időben lassan mozdul el, az emberek kevésbé lesznek elégedettek a helyzetükkel. Az egész ábra jobbra tolódik, beleértve a választóvonalat, a t helyét is. Aki előtte a kihívó pártot támogatta, a sokk következtében, a relatív életszínvonalának csökkenésével még inkább azt fogja támogatni. Ezzel szemben, a t pont jobb oldalán, a gyenge preferenciával rendelkező, eredetileg kormánypárti szavazók egy része a gazdasági sokk következtében átpártol a kihívó párthoz – így a negatív gazdasági sokk kedvez összességében a kihívónak. Ha a medián szavazó a t-től balra helyezkedik el, azaz több ember preferálja az új politikai vezetést, akkor kormányváltásra kerülhet sor.^*Bár a valóságban ez erősen függ a választási rendszertől is. 2014-ben a Fidesz 44,9 százalékos listás eredménnyel szerezte meg a mandátumok kétharmadát.

De nem csak gazdasági sokkok képesek megváltoztatni a referenciaponthoz való viszonyulást. A referenciapont maga is elmozdulhat hatékony politikai kommunikáció hatására. Ha a kihívó párt képes meggyőzni a szavazókat, hogy az életszínvonalunk sokkal magasabban is lehetne, úgy a referenciapont felfelé tolódik, elégedetlenné téve a választókat a jelenlegi helyzettel, átcsábítva számos szavazót. Ennek ellentéte, amikor a kormánypárt arról győzködi a választókat, hogy rendkívül jó helyzetben vannak, ezáltal lefelé tolva a referenciapontot, szert téve újabb szavazókra.

Tabellini modellje ugyan a valóság leegyszerűsített változata, amely csak egy bizonyos hatásmechanizmus leírására képes, ezen csatorna feltárása három fontos tanulsággal szolgál a magyar belpolitika, a Fidesz és a Tisza küzdelmének szempontjából:

1. Egy esetleges újabb gazdasági visszaesés rontja a hatalmon lévő párt politikai támogatottságát. Egy ilyen sokk a választásokig a Tisza számára kedvező, a Fidesz számára kedvezőtlen.
2. Gazdasági visszaesés során azok fogják elsőként átváltoztatni preferenciájukat a kihívó pártra, akik már eleve elégedetlenek voltak saját helyzetükkel. Az ő megszólításuk elsődleges mind a Fidesz, mind a Tisza szempontjából.
3. A kihívó párt érdeke, hogy a szavazók referenciapontja minél magasabbra kerüljön, a hatalmon lévő párt érdeke ezzel ellentétes. Várhatóan a következő bő egy évben kiforrott kommunikációs stratégiával áll elő mind a Tisza, mind pedig a Fidesz arra vonatkozóan, hogy meggyőzzék a szavazókat arról, hogy életszínvonaluk milyen rossz, illetve milyen jó.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Miniszterelnök úr, vége van lenyomta a Békemenet-csomagotA Tisza ráérzett, hogy a magyar politikában sokszor nem támogatók, hanem rajongók vannak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMég a szavazói se hisznek a gazdasági fellendülésben, és ezt már a kormány támogatottsága is megérziA Fidesz támogatottsága minden közvélemény-kutató szerint gyengült, a Tiszáé pedig nőtt az elmúlt hónapokban. Ez nem független attól, hogy a lakosság gazdasági hangulata is romlani kezdett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz életszínvonal tíz százalékát bukjuk a populizmussalMagasabb infláció, romló politikai és gazdasági intézmények, permanens egyenlőtlenség: a téma legátfogóbb kutatása szerint drága dolog a populizmus.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Donald Trump Fidesz Magyar Péter Orbán Viktor populizmus Tisza párt Olvasson tovább a kategóriában