A szerző a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az Ekonomi a G7 elemzői szeglete.
Az első napok tapasztalatai alapján beigazolódni látszik az az előzetes vélekedés, amely szerint dőreség lenne a piac teljes átalakulását várni az első lakásbiztosítási kampánytól. Mint ismert, március 1. és április 2. között minden lakásbiztosítással rendelkező ügyfél szabadon dönthet úgy, hogy a meglévő biztosítási szerződését felmondja – függetlenül attól, hogy az adott szerződésnek mikor van a rendes biztosítási évfordulója.
A lehetőséget 3,91 millió lakásbiztosítási szerződés esetében nyitotta meg a kormány. Az előzetesen megfogalmazott cél az volt, hogy az ügyfelek komolyabb figyelmet fordítsanak a családok legnagyobb vagyontárgyát jelentő ingatlanok és az azokban található ingó vagyontárgyak biztosítására.
A statisztikák szerint a piacon fellelhető lakásbiztosítások átlagos életkora hét év. Ez azt jelenti, hogy az emberek döntő többsége akkor foglalkozik a lakásbiztosításával, amikor új otthonba költözik és megköti a szerződését. Amikor ez megvan, rendszerint már nem foglalkozunk a lakásbiztosításunk értékállóságának szavatolásával: befizetjük a biztosítási díjakat, és jó esetben elfogadjuk azt, hogy a lakásbiztosításunkat évről évre az aktuális infláció mértékével indexálja a biztosító azért, hogy a benne foglalt biztosítási összegek és kártérítési mértékek lépést tartsanak a valóságos költségekkel.
Az indexálás azonban nem minden.
A 2010-es évek végén például, amikor az infláció szinte ismeretlen fogalom volt itthon, a lakásárak exponenciálisan növekedtek, ráadásul az építőipari boom miatt komoly szakemberhiány alakult ki, ami egekbe emelte a lakásfelújítással kapcsolatos munkák árát. Így hiába emelte az infláció mértékével megegyező mértékben a biztosítások díját és így a kártérítési összegeket a biztosító, azok egyre kevésbé jelentettek tényleges fedezetet a károk mértékére. Ez leginkább akkor mutatkozott meg, amikor kiderült, hogy egy tűzben megsemmisült konyhabútor pótlására vajmi kevés az az egyébként magas, 500 ezer forintos vagyontárgyankénti limit, amely egy-egy szerződésbe be van építve.
Nem jó ezzel szembesülni, de a helyzet kialakulásáért leginkább mi, fogyasztók vagyunk felelősek, mert nem foglalkoztunk a lakásbiztosításunk értékállóságával. Miközben az elmúlt évtizedben egyre több nagy értékű vagyontárgyat halmoztunk fel otthon, a fogyasztók elenyésző hányada akarta csak megjeleníteni az emelkedő vagyonértékeket a biztosításokban is. Akkor nyúltunk a biztosításunkhoz, amikor a szomszédunk elmesélte, hogy ő a hasonló méretű lakását több tízezer forinttal olcsóbban tudta biztosítani. A motivációt tehát alapvetően a pénztárcánk jelentette lakásbiztosításunk kezelésénél és nem a vagyontárgyak értéke.
A mostani lakásbiztosítási kampány is elsősorban a díjakról szól: hány ezer forintot lehet spórolni pusztán azzal, hogy megkeressük a számunkra legolcsóbb biztosítást kínáló szolgáltatót? A kampány abban nyújthat segítséget, hogy most, a koncentrált figyelem időszakában úgy van módunk több ezer forintot spórolni, hogy közben a biztosítási védelmünk növekszik, hiszen az új szerződésben szereplő fedezeti értékeket már hozzáigazíthatjuk a jelenlegi újrabeszerzési vagy újjáépítési értékekhez.
Mindezt úgy, hogy a díjakon a magasabb fedezet ellenére is spórolni lehet. A lakásbiztosítások díja jelenleg nagyon szór: ugyanazt a fővárosi családi házat 48 és 150 ezer forint közötti éves díjon biztosítanák az egymással versengő társaságok. Az összehasonlításban tehát nagyon gyorsan kibukik a díjkülönbség. Beszédes adat, hogy a Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint a piacon a kampány előtti időszakban élő lakásbiztosítások átlagdíja 53 ezer forint körül mozgott, miközben a biztosítások összehasonlítását végző internetes alkuszi portálokon megkötött szerződések éves átlagdíja valahol 30 és 40 ezer forint között mozgott. Miután szinte kizárt, hogy a portálokon csak kis értékű garzonokat és falusi vályogházakat biztosítanának, a komoly díjeltérés okát sokkal inkább a transzparenciában kell keresni.
A lakásbiztosítások eddig döntően nem az internetes összehasonlító portálokon köttettek: az internetes alkuszok részaránya a lakásbiztosítási kötésekből a mostani kampány előtt mindössze 2 százalékos volt. A szerződéseinket a legtöbb esetben valamelyik biztosító kijáró tanácsadójának segítségével kötöttük, ahol értelemszerűen egyetlen biztosító terméke, esetleg termékei „versenyeztek”.
Nem elhanyagolható az sem, hogy a jelenleg élő lakásbiztosítások közel ötöde hitelfedezeti biztosítékkal ellátott szerződés, azaz olyan lakásbiztosítás, amelyet lakáshitelünk fedezeteként kellett megkötnünk, hogy a bank pénze így is biztosítva legyen. Ezeket a biztosításokat szükséges rosszként kötöttük, a több milliós hitel árnyékában nem is nagyon figyeltük, hogy mekkora éves díjat kell fizetnünk. Azt még kevésbé, hogy az ilyen szerződések specialitása, hogy a bank döntően saját szemszögéből vizsgálta a kérdést: a 2000-es évek devizahitelboomjában sok olyan lakásbiztosítás köttetett, ahol a hitelintézet számára fontos ingatlanbiztosítás mellé lényegében csak szimbolikus értékű vagyontárgy-biztosítás került. Ezek miatt a szerződések miatt számít alulbiztosítottnak a házak, lakások jelentékeny része.
Ilyen környezetben indult március elején a lakásbiztosítási kampány, aminek az első nagyjából egy hete alapján azt mondhatjuk, hogy egyelőre nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A piacon pár ezer új szerződés köttetett, pedig a biztosítók döntő része – és persze az üzletági térnyerésben reménykedő internetes alkuszok – nagyon komolyan beleálltak a kampányba, ráadásul előzetes figyelemfelhívásokkal és médiatámogatással jelentkezett a kormány és a Magyar Nemzeti Bank is.
Az eddigi eredmény annak fényében rendkívüli csalódás, hogy előzetesen arról szóltak a hírek, hogy az ügyfelek többsége készült arra, hogy a kampányban lecseréli meglévő lakásbiztosítását. A félelem, hogy nem sikerül az áttörés, azon a tapasztalaton alapszik, amely a korábbi, 2013-ig létező, a mostani lakásbiztosítási kampányhoz hasonló kgfb-kampány tapasztalata volt, ahol az érdeklődés keretes volt: a kampány megnyitásakor jelentkezett számottevő igény, majd ezt követően az átszerződési időszak lejárta előtt pörgött fel még jobban a piac.
Vészharangot nem feltétlenül kell azonban még kongatni, hiszen most komplexebb kérdésről, saját magunk és vagyontárgyaink biztonságáról kell dönteni, nem arról, hogy az általunk okozott kárt melyik biztosító fizesse ki a velünk ütköző autó sofőrjének. A most még kiváró, esetleg csak tarifálgató ügyfelek még megjelenhetnek az átszerződők piacán a következő napokban. Egyelőre átlagosan minden tizedik tarifaszámításból lett szerződés az Insura internetes alkusz adatai szerint.
Ennek ellenére az bizonyos, hogy szinte biztosan nem valósulnak meg azok a számok, amelyek arról szóltak, hogy akár félmillió új szerződés is létrejöhet ebben a kampányban. (Pedig a teljes szerződéses állománynak ez is alig több, mint 10 százaléka lenne). Ebből a szempontból a mostani, piaci szinten többmilliárdos kampány nem éri el az eredményét.
De nem feltétlenül az átszerződők számában kell mérni a mostani kampány hasznát. Ha elfogadjuk, hogy a mostani időszak egy szemléletformáló kezdeményezés első állomása, akkor talán nem érezhetjük majd áprilisban sem ablakon kidobott pénznek azt az erőfeszítést, amelyet a kormányzat, a felügyelet és a biztosítási piac szereplői tettek a lakásbiztosítási kampány idején. Nézzük a tényeket.
Az első tapasztalatok alapján valósabbnak tűnik azoknak a véleménye, akik azt mondták, hogy a 2024-ben elindult lakásbiztosítási kampány valódi haszna két-három év múlva fog jelentkezni. Addigra elérhetjük, hogy a lakásállomány biztosítottsági szintje magasabb lesz, az ügyfelek tudatossága emelkedik – hozzászoknak ahhoz, hogy évről-évre a kampány idején érdemes áttekinteniük a biztosítók ajánlatait, amelyek révén egyre komplexebb módon tudják védeni tárgyaikat és így a biztosításra költött összegek ár-érték aránya számottevően emelkedik majd akkor is, ha nem feltétlenül csökkennek majd a díjak olyan komoly mértékben, mint amire most még lehetőség van.
Nézzük meg végül, hogy áll a verseny a biztosítók között. Az Insura biztosítási alkusz felmérése szerint a kampány első hetében az átkötő kevesek 10-60 százalékot tudtak spórolni korábbi lakásbiztosítási díjaikon. Bár az előzetes várakozások arról szóltak, hogy a nagy biztosítók komoly bajba kerülhetnek – a szerződések 82 százalékát az Alfa, az Allianz, a Generali és a Groupama biztosító kezelte a kampány előtt -, és természetesen a felmondott korábbi szerződésekben visszaköszön ez a komoly aránytalanság, az újonnan választott biztosítók között is ott találjuk a nagyokat. A korábbi biztosítást felmondók közül legtöbben a Köbe, az Alfa és a Generali biztosítót választották – ez a három társaság az új szerződések több mint felét vitte. Őket a Gránit és a Groupama biztosító követi.
Élet
Fontos