Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2024. január 23. 17:19 Világ

Talán sosem tudjuk meg, mit akart elérni a magyar kormány Svédország NATO-csatlakozásának akadályozásával

A török parlament már kedden jóváhagyhatja a svéd NATO-csatlakozást, ami után Erdogan elnök pár napon belül alá is írhatja a törvényjavaslatot, írta meg a Reuters. Így Magyarország lehet az utolsó ország, amelyik mintegy 20 hónap után végül ratifikálja Svédország tagságát. (Frissítés kedd este: a török parlament megszavazta a törvényt.)

Előzmények: Svédország és Finnország Ukrajna orosz inváziója után kérte csatlakozását a NATO-hoz, Törökország azonban feltételekhez kötötte ennek jóváhagyását. Finnország végül áprilisban beléphetett, de Svédország továbbra sem, mert kitartott a török és a magyar ellenkezés.

  • Magyarország ezalatt különböző okokra hivatkozott: ezek között volt, hogy svéd politikusok korábban sértegették Magyarországot, és a magyar külügyminiszter szerint a svédek a demokrácia rombolásával vádolják a magyar kormányt.
  • Decemberben a kormány azt az ígéretet tette, hogy nem Magyarország lesz az utolsó jóváhagyó.

Felülnézet: Svédország a török feltételek miatt megerősítette terrorizmusellenes törvényeit, és a NATO létrehozott egy terrorizmusellenes koordinátori posztot is.

  • Az is hozzájárulhatott a török enyhüléséhez, hogy az Egyesült Államok várhatóan jóváhagyja 40 darab amerikai F-16-os vadászrepülő eladását Törökországnak. 
  • Arról továbbra sem közöltek semmilyen konkrétumot kormányzati szereplők, hogy Magyarországnak mik voltak a konkrét feltételei, ha voltak egyáltalán.
  • Korábban a Fidesz egyik külpolitikusaként ismert Németh Zsolt elismerte, hogy folyamatosan egyeztetnek a törökökkel a svéd csatlakozás kérdésében.

Mi várható? A török jóváhagyásról szóló első értesülés megjelenésének másnapján Orbán Viktor meghívta a svéd miniszterelnököt; ha megvalósul, a találkozó egyik témája Svédország NATO-csatlakozása lesz. (Frissítés kedd este: a svéd kormány azt közölte, hogy nem látja értelmét a találkozónak.)

  • A magyar parlament a héten nem ülésezik – a mostani hírek előtt csak február közepére várták a tavaszi ülésszak kezdetét -, ezért könnyen elképzelhető, hogy a korábbi ígéretekkel szemben mégis Magyarország lesz az utolsó ország, amelyik ratifikálja a csatlakozást.
  • Mivel azonban a törökök számos fordulatot bemutattak már ebben az ügyben, biztosra csak akkor lehet venni a jóváhagyásukat, ha már Erdogan is aláírta a svéd csatlakozást jóváhagyó törvényt.

Töltsd ki olvasói felmérésünket, 5 percig tart és teljesen anonim!

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Magyarországot bíráló videó helyett sokkal inkább F-16-osokról szólhat a svéd NATO-tagság blokkolásaOrbán Viktor júniusban ígéretet tett arra, hogy nem fogjuk késleltetni a svédek NATO-csatlakozását, egy törökországi vadászgépbeszerzés mégis bekavart.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar kormánymédia alapján nehéz lenne megérteni, mi történik éppen SvédországbanBevándorlógettók, vérbosszú és gengszterrap: a svéd hadsereget is bevetnék az elszabadult bandaháborúk megállítására.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Magyarország NATO Orbán Viktor recep tayyip erdogan Törökország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 9. 15:47 Adat, Élet

Durván az olcsó élelmiszerek felé lökte az infláció a bevásárlásokat

A vásárlások értéke jóval nagyobb mértékben csökkent tavaly is, mint a volumen, vagyis nagyon nagy arányú volt a lefelé vásárlás.

Hajdu Miklós
2024. május 9. 13:33 Vállalat

A mostani miniválság mutatja, miért veszélyes az akkugyáraknak való kiszolgáltatottság

A hazai ipar és gazdaság erősen megérzi az akkumulátorok iránti kereslet mostani, enyhe gyengélkedését is, ami figyelmeztető jel a jövőre nézve.

Stubnya Bence
2024. május 9. 10:06 Adat

Uniós élmezőnyben van az összes magyar régió az autók számának növekedése alapján

Csak román régiók hagyták le a magyarokat a lakosságarányos autók számának bővülésében. A legszegényebb magyar régiókban volt a legnagyobb növekedés.