A Friedrich Ebert Stiftung és a Policy Solutions frissen megjelent kutatása szerint a magyar lakosság a közfinanszírozott egészségügyi ellátást tartja  messze a legrosszabb minőségű közszolgáltatásnak, és az általános problématérképen is az egészségügy helyzetét látja – a megélhetési költségek növekedése és az alacsony fizetések mögött – a harmadik legsúlyosabb társadalmi problémának.

Mindez nem meglepő, de a megértés kedvéért hozzá kell tenni, hogy ugyanez a társadalom azt, hogy az oktatás színvonala alacsony, a harmadik legkevésbé fontos problémának tekinti – annak ellenére, hogy hónapok óta országos méretű polgári engedetlenségi akciók zajlanak a közoktatás helyzete miatt. (A G7 Holnap előző sorozata épp arról szólt, hogy milyennek kellene lennie a Jó iskolának.)

Ha objektív mérőszámokat (például várható élettartam, elkerülhető megbegtegedések és halálozások száma) nézünk, a magyar egészségügy ezt az érzékelést messzemenőkig visszaigazolja: egy 2019-es kutatás szerint az EU közel 250 régiója közül Budapest és Nyugat-Dunántúl kivételével valamennyi régió a húsz legalacsonyabb várható élettartamot produkáló régió között van. A nők az unióban nálunk élik meg a legkisebb eséllyel a 65 éves kort, és a férfiak esetében is csak Romániát előzzük ebből a szempontból. Ugyanez a kutatás egymillió főre tette azon magyarok számát, akik az elmúlt 20 évben úgy vesztették életüket, hogy megfelelő ellátás mellett meg lehetett volna őket menteni. Óriásiak az iskolázottsággal összefüggésben a különbségek: a diplomás magyar férfiak átlagosan 11 évvel tovább élnek, mint az alacsony iskolai végzettségűek, ami ebben az összevetésben az egyik legnagyobb különbség az EU-ban. 

Összefoglalóan a helyzet egyértelműnek tűnik: az állami egészségügyre keveset költ az állam, és a költést is rossz hatékonysággal használjuk fel, magyarán

az állam rossz színvonalon szolgáltat, és ezt az emberek így is látják.

Ami az elmúlt évek legszembetűnőbb változása, hogy a magyarok évről évre egyre több pénzt hagynak a magánegészségügyben – mert a várólisták egyre hosszabbak, az emberek nem jutnak ellátáshoz, vagy már egyszerűen meg sem kísérelnek bekerülni az állami ellátásba. Ugyanakkor a költések nagy része eseti alapú, közvetlen zsebből történő kiadás, mivel hazánkban fejletlen az egészségbiztosítási és az önkéntes egészségpénztári piac, és a magánegészségügy szabályozási környezete sem transzparens, és itt is hiányzik az egységes minőségbiztosítás.

Az egészségügyi szektorban tehát úgy kellene sürgősen újragombolni az állami ellátás szervezését és finanszírozását, hogy egyúttal megteremtődjön a magánegészségügy működésének,

az állami és a magánszektor együttműködésének is a világos és társadalmilag hasznos keretrendszere.

A G7 Holnap új sorozatában arra kértük a szerzőket, hogy az „Állami + magán”-szimbiózisnak az optimalizációja szempontjából gondolják végig az egészségügyben szükséges legfontosabb változtatásokat. Míg a korábbi sorozatokban a felkért szerzők dedikáltan egy-egy részszemponthoz fűzték hozzá a véleményüket, és a sorozat egésze adta ki az áttekintést, most a köz- és a magánegészségügy különböző szegmenseiből kértünk fel szakértőket – akik más perspektívából és motivációkkal látják ugyanazt a kérdést.

A problématérkép felrajzolására és a sorozat elindítására dr Rékassy Balázs orvost, egészségügyi szakközgazdászt kértük fel.

EÜ: Állami + magán. Hétfőn kezdünk!

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Állami+magán Bogár Zsolt egészségbiztosítás egészségügy egészségügyi ellátás G7 Holnap magánegészségügy várólista