Hírlevél feliratkozás
Dr. Rékassy Balázs
Orvos, egészségügyi szakmenedzser, egészségpolitikai szakértő. A SOTE Általános Orvosi Karán végzett 1992-ben, aztán Londonban tanult. Dolgozott az alapellátásban, állami egészségügyi intézmény vezetésében, minisztériumban, világbanki népegészségügyi programban, felső vezetőként a gyógyszeripar számos területén. Nevéhez fűződik az első szolgáltatást finanszírozó magán egészségbiztosítás-egészségpénztár megteremtése, illetve az Irányított Betegellátási Modellkísérlet indítása. Jelenleg a Fővárosi Önkormányzat mellett nemzetközi egészségbiztosító és számos nagyvállalat egészségügyi tanácsadója. Fő kutatási területe a magánegészségügy növekedése, a magán egészségbiztosítás és a hazai egészségügy reformjának lehetőségei.

Kevés embernek van ötmilliója csípőprotézisre egy ledolgozott élet után

2022. december 5. 15:07

A sorozatban egészségügyi szakembereket kérdezünk arról, hogy mitől tudna jól együttműködni a magán- és közfinanszírozott ellátás.

Gyakran vagyok vendég egy stúdióban, ahol, ha korábban érkezem, szívesen beszélgetek a portás bácsival, aki vidékről bejárva egészíti ki nyugdíját a portáskodással. Pár hónappal ezelőtt arról panaszkodott, hogy „baj van az asszonnyal, mert annyira fáj a lába, hogy nem tud már hátra menni az udvarba megetetni a tyúkokat, nehezére esik neki a gyüvés-menés”.

Végül elmentek a háziorvoshoz, aki adott beutalót a reumatológushoz, ahonnan kaptak időpontot. Miután ezt kivárták, a reumatológus továbbküldte az asszonyt az ortopédiára, ahol megint vártak pár hetet, majd a járóbeteg-szakrendelésen dolgozó ortopédus elküldte őket képalkotó vizsgálatra, illetve a kórházi ortopédushoz, műtéti előjegyzést megbeszélni. Közben hetek, hónapok teltek el, és a beteg életminősége fokozatosan, de jelentősen romlott.

Végül a kórházi, operáló ortopédus mondta ki a döntést, hogy a néninek csípőprotézis-műtétre van szüksége. Igen ám, de csak két év múlvára kapott volna műtéti időpontot. Amikor az orvos látta a néni elkeseredését, felajánlotta, hogy itt van egy magánklinika, ahol ő is dolgozik, és ott egy hónapon belül meg tudják műteni. Igaz, hogy 2,5 millió forintba kerül a műtét. Úgy döntött a bácsi és a néni, hogy minden megtakarított pénzüket befizetik a magánkórház recepcióján, azért cserébe, hogy a néni járni tudjon, és hátra tudjon menni az udvarba, megetetni a tyúkokat.

Ami jó hír: a műtét jól sikerült. De sokáig nem örülhettek, mert kiderült, hogy a másik csípőjét is műteni kellene. A bácsinak és a néninek nincs összesen ötmillió forint megtakarítása, hogy miután egész életükben dolgoztak és végig fizették a járulékukat, még erre is költsenek.

Mi is ennek a történetnek a tanulsága?  A jóléti társadalmak egyik fontos képessége, értéke és erénye

a társadalmi szolidaritáson, kockázatközösségen alapuló, biztosítás típusú közfinanszírozott egészségügyi ellátás.

Ezen rendszerek alapvető társadalmi értékek, megtartásuk közérdek. Ahogy a néni önálló életvitelének helyreállítása nemcsak az ő érdeke, hanem az egész társadalomé, hiszen ez azt is jelenti, hogy megmarad munkaképes polgárnak, és nem, vagy csak jóval később vagy kevésbé kényszerül a közellátást igénybe venni.

És jött a nagyvállalkozói tőke

Mit tapasztalunk a hazai egészségügyi ellátás terén? Bizonytalan, a rendszerben elveszett, tanácstalan betegek ezrei keringenek össze-vissza, a szolgáltatási színvonal pedig kiszámíthatatlan: valaki lehet maximálisan elégedett, mert jó kezekbe kerül, és emberséges és szakmailag is kiváló ellátást kap, míg lehet pechje is, és nem vagy nem megfelelő színvonalú ellátáshoz jut csak hozzá.

Sajnos a jóléti rendszerek (oktatás, szociális ellátások, ezen belül az egészségügy) reformjával senki se foglalkozott igazán az elmúlt évtizedekben, mert a gazdasági növekedés hajszolása (illetve a saját politikai klientúra kiszolgálása) előbbre való volt a hosszútávú jóléti befektetéseknél. Miközben épp a rohamosan fejlődő társadalmak példája mutatja, hogy

a lakosság egészségnövelésébe, oktatásába való befektetés teszi versenyképesebbé az országot.

Itthon az orvosok és az egészségügyi dolgozók évtizedeken keresztül nem voltak megbecsülve (az egészségügyi szakdolgozók még ma se), a kórházak, rendelők valós költségeit pedig a legtöbb esetben nem térítette meg az állam a valós értékén, így azok állapota egyre romlott. Ezért érthető volt, hogy erre a piaci résre hamar betüremkedett a magánellátás. Ehhez hozzájárult, hogy minden modernizációs átszervezés, amely a 70-es években kialakított kórházcentrikus ellátást átalakította volna, elvérzett a politikai helyi érdekek és a politikai kockázatok miatt.

Közben a betegek részéről igény volt, és ma is igény van rá, hogy odafigyeljenek rájuk, nyugodt körülmények között tudjanak kommunikálni az orvosokkal, a változó igényeiknek megfelelő minőségű szolgáltatásokat kapjanak, egyéni döntéseket hozhassanak, illetve az orvosok részéről is érthető volt, hogy a magánellátás vonzó lett, hiszen pluszjövedelmet és nyugodtabb munkakörülményeket biztosított számukra.

Ez a lényegében a 90-es évek óta folyamatosan fejlődő trend, a magánellátás megerősödése, új szintet lépett, amikor az orvosszakmai vállalkozások mellett körübelül 5-10 éve megjelentek a nagy befektetők.

Ahogy 10-20 évvel ezelőtt elvárás volt, hogy minden nagyvállalkozónak saját borászata legyen,

ma már nincs olyan valamire menő nagyvállalkozó, akinek ne lenne magánklinikája vagy magánkórháza.

Először hiúságból, sznobériából és saját és családjuk egészségének biztosítása céljából szálltak be erre a piacra, de ma már kőkemény üzletből: a cél a piac növelése, a profitelvárás teljesítése, az egy betegre számított bevétel maximalizálása.

Profit és/vagy gyógyítás

A magánegészségügy egyik alapkonfliktusa az orvosi eskü és a közért tenni akaró jó szándékú gondolkodásmód, illetve a gazdasági érdek/profit közti ellentét. Az orvosegyetemen belénk ivódott szellemiség: a köz boldogságáért, az egyén jólétéért, egészségéért való tenni akarás óhatatlanul kerül szembe a befektetői érdekekkel, amely egy betegtől minél nagyobb bevételt, és a teljes klinikától minél nagyobb profitot vár el.

A főként a Covid okozta kapacitásszűkülés a közfinanszírozott ellátórendszeren belül elhozta az elmúlt években a magánellátás soha nem látott virágzását. Komoly, milliárdos befektetésekkel és súlyos tízmilliós nagyságrendű havi költségekkel olyan magánklinikák jöttek létre, amelyek azokat a pácienseket szolgálják ki, akik az állami ellátás keretein belül nem jutnak ellátáshoz – vagy épp azt vélelmezik, hogy nem jutnának hozzá, és ezért már nem is próbálkoznak az állami ellátásban. A magánellátás ma már hatalmas piac,

egyes szolgáltatók több mint 200 százalékos növekedést könyvelhetnek el,

és ma már nem ismeretlen itt sem a várólista.

A magánszolgáltatók egyik legnagyobb problémája mára szintén a megfelelő szakemberek hiánya lett: egymástól, illetve leginkább az állami ellátásból szívják el a jól képzett, megfelelő betegkörrel rendelkező munkaerőt.

A betegek eddig a legutóbb harminc éve kifestett kórházban, a kiszuperált széken ülve várták, hogy behívva az orvosiba a borítékot a főorvos zsebébe dugják, jobb bánásmódot és ellátást remélve. Most ugyanezek a betegek az elegáns irodaházban működő gyönyörű magánklinika kasszájába fizetik be az 5-10-szer nagyobb összegeket, ugyanannak a doktornak a szakmai véleményét hallgatva.

A magánegészségügy korlátai

Közben hiába fejlődik a magánellátás, nem tud jól funkcionáló közfinanszírozott ellátás nélkül működni. A hazai magánellátást a profit vezérli, így vannak és lesznek is olyan szolgáltatások, amelyeket a magánellátás nem tud és nem is akar nyújtani, mert nem lehet gazdaságosan fenntartani, vagy egyszerűen nincsen rá fizetőképes kereslet.

Egy sürgősségi osztályt, traumatológiát nagyon sok szakember és géppark közös, jól szervezett munkája tud jó minőségben, az év minden napján 0-24 órában működtetni. De ugyanez igaz az onkológiai megbetegedések kezelésére, melyet komplex diagnosztika előz meg, és a kezeléshez drága, több millió forintba kerülő gyógyszerek, precíziós terápiás eszközök (például sugár, műtét) szükségesek. Ezt magánellátásban nyújtani megfelelő pénzügyi fedezet hiányában lehetetlen.

De vehetjük a spektrum másik végét, az egyszerű, kis műszerigényű, de rendszeres odafigyelést, gyakori orvos-beteg találkozást igénylő eseteket. A lakosság nagy százaléka szenved valamilyen krónikus betegségben (például magas vérnyomás, cukorbetegség, szorongás, depresszió, egyéb krónikus betegségek), amelyek állandó orvosi követés mellett szinten tarthatóak, és állapotromlásuk megelőzhető. Ugyanez a helyzet azokkal, akiknél magas a felsorolt megbetegedések valamelyikének a rizikófaktora. Pedig megelőzéssel, kis odafigyeléssel elkerülhetőek olyan komoly egészségkárosodást okozó, Magyarországon igen gyakori megbetegedések, mint az infarktus, agyvérzés, mély depresszió, illetve végső soron az idő előtti korai halálozás, amelyben sajnos vezetők vagyunk.

A beteg általi eseti fizetésre berendezkedett, epizódcentrikus magán betegellátás ezeket a feladatokat nem tudja magára vállalni, hiszen a társadalom nagy része nem tudná megengedni magának, hogy negyed- vagy félévente fizetős magánklinikát keressen fel a gondozása, karbantartása miatt. Arról nem is beszélve, hogy a háziorvoslás az egyetlen orvosi tevékenység, amely jogszabály alapján nem is végezhető magánellátásként.

A megoldás a magán- és a közfinanszírozott ellátások harmonikus együttélése lenne,

amelyben az állam méri és epidemiológiai adatok alapján ismeri egy adott régió lakosságának az egészségügyi szükségleteit. Ezen felül az egyéni és társadalmi egészségnyereség-számítások figyelembevételével tudja, hogy nagyságrendileg milyen és mennyi egészségügyi szolgáltatásra van szükség. Majd ezek alapján reális áron egészségügyi szolgáltatásokat vásárol annak érdekében, hogy hatékonyan ki tudja szolgálni az adott lakosság egészségügyi ellátással kapcsolatos szükségleteit.

Az állam szervezze az ellátást!

És teszi mindezt helyi döntéshozók és szolgáltatók bevonásával, attól függetlenül, hogy ki milyen tulajdonosi háttérrel rendelkezik. Nemzetközi gyakorlatban megszokott, hogy egy magántulajdonú egészségügyi szolgáltató jobb és hatékonyabb ellátást tud nyújtani egy-egy bizonyos területen, mint az állam. De fordítva is igaz: van olyan terület, amelyben a helyi önkormányzatok, állam, egyházak biztosítják az ellátást, mert a magánnak nincs tudása, szakértelme, vagy egyszerűen nem éri meg neki.

A lényeg az átlátható működés, a helyi lakosság érdekeit figyelembe vevő minőségi, több szintű, hatékony betegellátás.

Az ilyen rendszerekben nem mindent az állam akar nyújtani és szolgáltatni, hanem az állam ellátásszervezőként, a szolgáltatás megvásárlójaként, a lakosság érdekeit képviselve jelenik meg. Ezen kívül ő felel a minőségellenőrzésért, a szolgáltatások teljesítésének kontrolljáért, a betegérdekek képviseletéért. De a magán és a köz különböző formái egymás mellett élve, egymást kiegészítve nyújtanak különböző egészségügyi szolgáltatásokat.

Ehhez képest nálunk éles szembenállás alakult ki az állami- és a magánszolgáltatások között. Az állam tudatosan próbálja szétválasztani a köz- és magánellátást, amely versenyből könnyen a magán kerülhet ki győztesként és a lakosság igazi vesztesként.

A megoldás az lehet, hogy az állam

    1. több pénzt szán az egészségügyre. A hazai bruttó össztermék (GDP) 5-5,5 százalékát költjük közfinanszírozott egészségügyre, miközben jobb egészségi állapotú lakossággal rendelkező országok átlag 8 százalékot költenek közpénzből. (Plusz az emberek szélesebb köre rendelkezik magán kiegészítő biztosításokkal, amelyek a költségporlasztás és -megosztás kiváló szereplői.)
    2. növeli a megelőzésre, alapellátásra szánt kiadásokat. A mai kor megoldásai nem a drága kórházi ellátásokat helyezik előtérbe, hanem a korai megelőzést és a folyamatos gondozást. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Covid utáni javaslata is azt ajánlja, hogy a kormányok fordítsanak plusz 1 százaléknyi GDP-közkiadást az alapellátás megerősítésére.
    3. átalakítja a finanszírozást. Motiváljuk az egészségügyi ellátórendszert (elsősorban az alapellátást) és magát a lakosságot, hogy legyen érdeke a lakosság, illetve saját maga egészségben tartása. Aki nem jár szűrővizsgálatokra, vagy egészségkárosító életmódot folytat, jobban hozzá kell járuljon az ellátórendszer fenntartásához.
    4. az intézményeinket valós költségalapon fizeti meg. Minden évben átlag 56 milliárd forint adósságot termelnek a kórházak. Ez 1-1,5 havi összfinanszírozás átlaga. A kórházaknak egyrészt nem erős érdekük a gazdaságos működés, másrészt nem is tudnának így működni, mert a legtöbb esetben olyan a finanszírozásuk, hogy az egyes beavatkozásokért járó összeg nem fedezi a valós költségeket. További szempont, hogy szinte lehetetlen gazdaságosan működtetni és fenntartani ennyi – sok esetben elavult – kórházat, ilyen kevés egészségügyi szakdolgozóval és orvossal.
    5. fejleszti az objektív, adatalapú szakmai döntéshozatalt. Ha tudjuk, mi egy adott közösség ellátási szükséglete, megfelelő szolgáltatások vásárlásával hatékonyan ki tudjuk azt szolgálni.
    6. versenyképesebbé teszi a közfinanszírozott ellátást. A legtöbb orvos szeret jó szakmai közösségben, élete végéig tartó tanulásban, szakmai kihívások és sikerélmények mellett dolgozni. Az ilyen jellegű csapatmunkára az állami ellátás komplexitásánál fogva sokkal inkább alkalmas. Ha a megfelelő bérezés (ez már megvan) megfelelő motivációval és jó hatékonysággal működő rendszerrel (ami nincs) találkozik, akkor sokkal jobb ellátásra is képes a jelen ellátórendszer.
    7. lehetővé teszi, hogy a parlament létrehozhasson felügyeleti hatóságot, amely valódi jogosultságokkal rendelkezik, védi az ellátásbiztonságot és a betegjogokat. Az egészségügyi és szociális ellátórendszer felett kell, hogy legyen egy olyan ellenőrző felügyelet, amely megköveteli, hogy a lakosság ne maradjon ellátatlanul, ne tehesse meg az állam, hogy bizonyos szolgáltatásokat nem biztosít. (Például ne történhessen meg, hogy teljes szülészeti ellátás szűnik meg Kalocsán, tüdőgyógyászati ügyelet Budapesten az Uzsoki Kórházban, vagy hogy olyan időtávban kapnak az emberek orvoshoz időpontot, amely már komoly egészségkárosodást okozhat számukra.)

A mostani reformintézkedések alapvető célja jó, a megvalósítás nem lesz könnyű. Egyrészről fel kell fogni, hogy csak sokkal karcsúbb ellátórendszer tartható fent ennyi pénzből, másrészről a kormány rendkívül vékony jégen táncol: az orvostársadalom átvezénylésével, a munkakörülmények romlásával, a romló szervezettséggel, a betegek ellátásának egyre nehezebb megszervezésével, a kollégák leterheltségével és motiválatlanságával a frusztráltság, belső feszültség egyre nő. Ennek eredményeképpen még többen választhatják a magánellátásban való munkát. Ez végső soron csökkenti a lakosság ellátását, és még több lesz az út szélén, ellátatlanul hagyott magyar. A súlyosabb, előrehaladott betegségek pedig exponenciálisan növekvő terhet raknak a betegekre és a családokra, ami senkinek sem jó.

A G7 Holnap „Állami+magán” sorozatának szerkesztője Bogár Zsolt és Simon Andrea.

G7 Holnap

Dr. Rékassy Balázs
2023. január 18. 15:03 Élet, Közélet

Az egészségügy állapota nem felel meg az ország fejlettségi szintjének

Csak a kiszámíthatatlanság biztos: lehet, hogy jár egy ellátás, de nem biztos, hogy jut is. Ez pedig számos ember életébe kerül nap mint nap.

Kiss Anikó
2022. december 22. 17:33 Élet, Közélet

Az egészségértés életeket ment, mégsem erről szólnak az orvosi vizitek

Hívhatjuk páciensnek vagy betegnek az alanyt, a feladat ugyanaz: értse a diagnózist, a terápiát és azt, hogy mit tehet saját maga a gyógyulása érdekében.

Dr. Velkey György János
2022. december 21. 15:03 Élet, Közélet

Védenie kell az államnak az egészségügyi közellátást

A magánellátásban dolgozó orvosok kötelező közellátási feladata nem látszik túlzónak, illeszkedik a korábbi döntésekhez, ehhez hasonló megoldások más országokban is vannak.

Fontos

Jandó Zoltán
2023. január 26. 17:40 Közélet

Finomhangolja a kormány a napelemes tiltást, párhuzamosan működhet a két paksi erőmű

Elképzelhető, hogy újra épülhetnek szélerőművek is Magyarországon, legalábbis a kormány napirenden tartja a témát - rövid interjú Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkárral.

Stubnya Bence
2023. január 26. 12:40 Világ

A hideg miatt hétfőn és kedden is rezsikedvezmény járt Angliában a csúcsidős áramspórolásért

Egy hidegbetörés miatt három szénerőművet is készenlétbe állítottak, de végül nem volt rájuk szükség. 3 millió fontot osztanak ki a spórolásért a résztvevőknek.

Váczi István
2023. január 26. 11:05 Támogatói tartalom, Vállalat

Vége a 30 békeévnek, alaposan átalakul a világkereskedelem

Az előttünk álló években lassabban nő majd a világgazdaságnál a nemzetközi kereskedelem, miközben jelentősen megváltoznak az áruforgalom uralkodó irányai – derül ki a Boston Consulting Group nemzetközi tanácsadó cég friss tanulmányából.