Hírlevél feliratkozás
Dr. Rékassy Balázs
Orvos, egészségügyi szakmenedzser, egészségpolitikai szakértő. A SOTE Általános Orvosi Karán végzett 1992-ben, aztán Londonban tanult. Dolgozott az alapellátásban, állami egészségügyi intézmény vezetésében, minisztériumban, világbanki népegészségügyi programban, felső vezetőként a gyógyszeripar számos területén. Nevéhez fűződik az első szolgáltatást finanszírozó magán egészségbiztosítás-egészségpénztár megteremtése, illetve az Irányított Betegellátási Modellkísérlet indítása. Jelenleg a Fővárosi Önkormányzat mellett nemzetközi egészségbiztosító és számos nagyvállalat egészségügyi tanácsadója. Fő kutatási területe a magánegészségügy növekedése, a magán egészségbiztosítás és a hazai egészségügy reformjának lehetőségei.

Az egészségügy állapota nem felel meg az ország fejlettségi szintjének

2023. január 18. 15:03

A G7 Állami+magán címmel fórumot biztosított egy egészségügyről szóló sorozatnak, amelyben jómagam és a hazai egészségügy számos meghatározó képviselője írta le meglátásait, véleményét különböző nézőpontból az állami és a magánegészségügy együttéléséről. És annak ellenére, hogy más-más területet képviselünk (közfinanszírozott állami kórházak, egészségpénztárak és egészségbiztosítók, magánklinikák és klinikai hálózatok, egészségügyi prevenció), mind hasonló következtetéseket fogalmaztunk meg.

Egyetértettünk, hogy a

hazai egészségügy állapota nem felel meg az ország fejlettségi szintjének, az elvárható társadalmi normáknak,

és hogy a magyarok egészségi állapota az egyén, a család, a helyi közösségek és az egész társadalom szintjén is jóval nagyobb odafigyelést indokolna. Ugyanakkor abban is konszenzus volt, hogy az ellátórendszer problémáinak a megoldásáért a legtöbbet az állam tehet a megfelelő hosszútávú stratégia kialakításával és megvalósításával.

Bármennyire is azt gondoljuk, hogy fontosabb az anyagi jólét, mint az egészség, egy komolyabb betegség esetén rádöbbenünk, hogy az egészség mindennél fontosabb. Ez a társadalom szintjén is érvényes: hiába gondoljuk, hogy előrébb való a gazdaság fejlődése (legyen szó magasabb GDP-növekedésről vagy állami befektetésekről, például egy telefonszolgáltató megvásárlásáról), rá kell jöjjünk, hogy a társadalom jóléte, egészsége az, ami hosszú távon igazán számít. Egy beteg társadalom gyógyítása pénzbe kerül, az egészséges társadalom viszont erőforrásokat szabadít fel, és a fejlődés, a versenyképesség alapját jelenti.

Beletenni, amit bele kell

A testi-lelki egyensúly megtartása, az egészség megőrzése vagy a gyógyulási esélyek javítása érdekében nem szabad leépülni hagyni a jóléti és közszolgáltatásokat, ezen belül is kiemelten a közfinanszírozott egészségügyi ellátást. Hazánk nemzetközi összehasonlításban az egészséggel és egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatos mutatókat nézve szinte minden szempontból tragikusan áll. Mi „produkáljuk” az egyik legtöbb – a rendszer rossz működésének tulajdonítható – elveszett egészséges életévet. 

Ezen folyamatok megváltoztatása nem érthető el egy vagy két politikai ciklus alatt, de első lépésként fontos lenne, hogy legalább megfelelő források álljanak rendelkezésre, illetve legyen stratégiánk, közös megvitatott szakpolitikai elképzelésünk arra, hogy milyen fenntartható rendszert szeretnénk létrehozni.

Jobb- vagy baloldali egészségpolitika nem létezik. Egy egészségpolitikai irány kell, amely lehetővé teszi az esélyegyenlőséget támogató, hatékony, a társadalom és a beteg érdekeit előterébe helyező ellátórendszer felépítését. Ez mindenkinek az érdeke, nem lehet mellékes feladat.

Ha ebből indulunk ki, akkor az egészségügyi költségvetés rendberakása az egyik első fontos lépés: míg a modern, mintaértékű országok GDP-jüknek nagyságrendileg tíz százalékát költik egészségügyi ellátásokra, nálunk ez jóval kevesebb, körülbelül hét százalék. Növelni kell az egészségügyre fordítandó közkiadásokat, és pluszban

szükség van kiegészítő egészségbiztosításra és az egészségpénztári megtakarítások erősítésére.

Ahogy egyik szerzőnk, Lancz Róbert is írja cikkében, nem a németek által egy lakosra elköltött 4500 euró éves egészségügyi kiadás elérése lenne a cél, hanem, hogy legalább mi is a nemzetközi standardoknak megfelelő GDP-arányt (százalékot) költsük egészségügyre.

Itthon egy ember egészségügyi ellátására éves szinten körülbelül 1500 eurót fordítunk, és ennek az összegnek csak a kétharmadát biztosítja az állam. Egyharmadát a lakosság zsebből kénytelen fedezni. A cél kettős: egyrészt az állami forrásokat kellene növelni (körülbelül a GDP-nk még plusz két százalékát kellene egészségügyi ellátásokra fordítani), másrészt a privát megtakarítási formákat támogatni.

Elsőre talán meglepő, de számos biztosítási- illetve egészségpénztári szakértő, illetve szolgáltató (Schaub Erika, Váradi Péter, Babai László) komoly érveket sorakoztat fel amellett, hogy a magán egészségügyi megtakarítások erősödése nemcsak a gazdagoknak nyújtana előnyöket, hanem az ellátórendszer számára jelentene pluszforrást. A résztvevők számának növekedésével csökkennének az egy főre eső költségek, a biztosítás még több szolgáltatást fedhetne le. A pluszforrások megjelenése az egész társadalom ellátását, a közkiadások hatékonyabb felhasználását is segítené.

Babai László és Velkey György teljesen más nézőpontból, de – helyesen – amellett érvelnek, hogy amennyiben elterjednek a kiegészítő biztosítások, és

az egyéni igényekre reagáló szolgáltatói piac versenyében a közintézmények, kórházak szakrendelők is részt vehetnek,

akkor ez a közfinanszírozott egészségügyi intézmények számára is pluszforrást és -motivációt jelenthet. Nőhet a versenyképességük és általában az ellátási színvonal.

Mint említettem, a fejlett országok általánosságban a GDP-jük 10 százalékát költik egészségügyi ellátásra. Ennek az összetétele nagyjából az alábbiak szerint alakul: 8 százalék jön az államtól (amely ezt adókból vagy járulékokból fedezi), egy százalék a magán kiegészítő biztosításokból, egy százalék pedig az egyének közvetlen befizetéseiből.   

Ezzel szemben nálunk a GDP 7,5 százalékának felel meg a teljes egészségügyi költések aránya, amiből az állam 5,5 százalékot vállal csak magára. Hiányzik a magánbiztosítási láb, amely nemcsak a jobbmódúak differenciált igényeit hivatott kielégíteni, hanem segít a már említett egy főre eső „költségporlasztásban”, és hozzájárul a jobb minőségű szolgáltatások fejlődéséhez, fenntartásához. Az alacsony állami hozzájárulást jelenleg a lakosság kénytelen zsebből ellensúlyozni, ezért magas (körülbelül a GDP-nk két százaléka, 900 milliárd forint) a közvetlen lakossági kiadási oldal. Ez nemcsak megfizethetetlen terhet jelent sokaknak, hanem a hatékonyságot is rontja, és jelentős társadalmi igazságtalanságot teremt.

A szakértők többsége egyetért abban, hogy az állam feladata kettős: az állami egészségügyre szánt kiadások növelése (bérek, fejlesztések, modernizáció, a lakosság egészségi állapotát érdemben befolyásoló szolgáltatások biztosítása), illetve a változó igényeknek megfelelő, kiegészítő magán egészségbiztosítások megerősítése, amelyek további pluszforrást jelentenek a rendszer számára, és a magán és a közellátásra is választékbővítő hatással volnának.

Az egyén szerepe

Az egészségügy megerősítésében kiemelt szerepe van az államnak, de komoly felelősség hárul az egyénre és a helyi közösségekre is. A lelki és testi egészségmegőrzés, a prevenció a leghatékonyabb befektetések közé tartozik, amely az egyénhez kapcsolódik, de az államnak is van támogató, közvetett szerepe.

Ahogy Kiss Anikó is írja, az egészségértés-egészségtudatosság rengeteget segíthetne abban, hogy Magyarországon az uniós átlaghoz képest ne kétszer annyian haljanak meg megelőzhető betegségekben. Ha a politika nem ellenségképek gyártásával, hanem például egészségkommunikációval foglalkozna hasonló elánnal, akkor egy jóval egészségesebb, szolidárisabb, egymásra odafigyelő társadalom is felépíthető lenne. Számos jó példa van arra, hogyan lehet ezzel a témával közösségeket megmozgatni, családokra és egyénekre pozitívan hatni. El kell juttatni az emberekhez, milyen módszerekkel tudjuk saját egészségünket hosszútávon megőrizni, illetve esetleges saját betegségünket helyesen karban tartani, és megfelelő életminőséget biztosítani magunk számára.

Ebben az alapellátásnak, a háziorvosi rendszernek is kiemelt szerepe lenne, hiszen a háziorvos és a csapata hosszútávon követi a pácienst, ismerheti a családot, és preventív és gondozási szemlélettel támogatóan léphet fel az egyén egészségi állapotának javítása érdekében. A helyes irány az állam részéről

a háziorvosi rendszer preventív szemléletű finanszírozásának, motivációjának serkentése.

Ahogy a magánegészségügy prominens szereplői is leírták a cikkeikben, számukra is fontos, hogy legyen egy jól működő, kiszámítható, elérhető, minden ellátást széles körben biztosító közfinanszírozott egészségügy, csakis ebben az esetben tudnak ők is érvényesülni.

Ha a magánegészségügyi járóbeteg-ellátást felkereső betegnél komolyabb megbetegedést diagnosztizálnak, nem megengedhető, hogy a pénztárcája határozza meg a további sorsát: időben megoldást biztosít-e a rendszer, vagy elveszve kering a páciens a partvonalon.

Egészségbiztosítás nélkül még a magánegészségügy sem képes költséges, komplex krónikus ellátások biztosítására, széles tömegek kiszolgálására. Ahogy Hegedűs Zsolt nagyon helyesen említi, ha nincs egységes szabályozás és ellenőrzés, akkor nincs megfelelő minőség, és nem érvényesül a beteg joga a biztonságos ellátáshoz.

Ez a helyzet kezd nálunk kialakulni: elvileg jár. Lehet, hogy van, de lehet, hogy nincs. Sőt, az is lehet, hogy jó minőségben jár, és hozzá is jutunk a közellátásban, de az is lehet, hogy még a magánellátásban sincs, vagy rossz minőségű.

Egy biztos: a kiszámíthatatlanság.

Viszont a közellátás megvédése, erősítése a magánellátással szembeni éles humánerőforrás-versenyben az állam feladata. Ez a társadalom érdeke. Erről Velkey György írta, hogy megfelelő motivációkkal, pozitív ösztönzőkkel, életpályamodellel az államnak segítenie kell az egészségügyi dolgozók közellátásban maradását, hatékony munkavégzését.

Ahogy Hegedűs Zsolt a gyakorló etikus orvos szemszögéből írja: az egészségügy igazi csapatmunka, nemcsak az orvosokat kell benne megfizetni, hanem olyan rendszert kell kiépíteni, amely a saját hibáiból képes tanulni, folyton fejlődik, és megtalálja minden résztvevőnek a saját motivációs szempontjait:

  • az egészséges egyént meggyőzi, hogy odafigyeljen a saját egészségére, és rendszeresen járjon szűrővizsgálatokra;
  • a betegeket ráveszi, hogy legyenek motiváltak, és tegyenek meg mindent a saját betegségük értésében és menedzselésében;
  • a rendszerben dolgozókat motiválja, hogy igazi kollegiális csapatként a beteg köré szerveződve mindent megtegyenek a betegségek megelőzése, gyógyítása és a rehabilitáció érdekében;
  • az intézményvezetőket arra sarkallja, hogy hatékony és tanuló, támogató munkavégzésre alkalmas körülményeket, valamint megfelelő pozitív ösztönzőket teremtsenek a munkatársaik számára;
  • és végül, de nem utolsósorban a hazai döntéshozókkal is megérteti, hogy ők is bármikor lehetnek betegek, és lehet olyan betegségük, amelyet egyik kedves magánorvos barátjuk sem tud kezelni, gyógyítani.

Addig marad az egészségügyben egyre terjedő gyakorlat: lehet, hogy jár, de nem biztos, hogy jut is. Ez pedig számos ember életébe kerül nap mint nap!

Dr. Rékassy Balázs a G7 Holnap „Állami+magán” sorozatának szakmai konzulense. Szerkesztők: Bogár Zsolt és Simon Andrea.

G7 Holnap

Lukács András
2023. augusztus 22. 17:01 Élet

A lényegről kellene beszélni akkor is, amikor a közlekedésről beszélünk

A létünket veszélyeztető klíma- és környezeti válsághoz való alkalmazkodáshoz a városi közlekedést is alapvetően át kell alakítani.

Bogár Zsolt
2023. augusztus 9. 16:23 Élet

Varázsolj kis cilinderből nagy nyulat!

Klímasemlegesség, e-mobilitás, kapacitásszegény infastruktúra - ezek a városi közlekedés problémái.

Vargha Márton
2023. július 25. 16:22 Élet

Klubtagságival lehessen közlekedni a városban!

A sofőr nélküli autók korában a város nyújtotta szolgáltatássá alakulhat a közlekedés, amelyért használatarányos klubtagsági díjat kell fizetni. Bár mindez távolinak tűnhet, ideje lenne rá felkészülni.

Fontos

Török Zoltán
2024. május 25. 05:07 Adat

Nagyot ugrott a pannon puma, de mire mentünk vele?

A régión belül különösen Magyarország és Szlovákia vált külföldi multik alacsony hozzáadott értékű termelőegységeinek lerakatává az uniós tagság 20 éve alatt.

Hajdu Miklós
2024. május 24. 13:41 Adat, Világ

Kolozsváron metrót építenek annyi pénzből, amennyiért a Déli Körvasutat fejlesztik Budapesten

Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy a budapesti vasútfelújítás nem is érinti a vonal teljes hosszát, akkor olcsóbbra jön ki a kolozsvári metróépítés kilométerenkénti költsége.

Stubnya Bence
2024. május 24. 10:23 Adat, Élet

A fiatalok több mint fele legszívesebben elköltözne Magyarországról

Csak a ciprusi fiatalok között vannak vannak többen a magyaroknál a külföldre költözést tervezők az Európai Unió tagországainak mezőnyében.