Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. április 13. 11:23 Világ

Trump mégis csatlakozna a kereskedelmi paktumhoz, amiből az első dolga volt kilépni

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön ismét meggondolta magát egy fontos ügyben. Mégiscsak nyitott rá, hogy az Egyesült Államok csatlakozzon a Csendes-óceáni Partnerséghez (TPP). Ez az a szabadkereskedelmi megállapodás, amibe Barack Obama beleegyezett, Trump viszont beiktatása után kiléptette a tárgyalásokból az USA-t. 

Republikánus szenátorok szerint Trump felkérte legközelebbi gazdasági tanácsadóit, hogy vizsgálják meg a csatlakozási lehetőségeket. Igaz, később Trump tisztázta, kizárólag akkor lépne be az egyezménybe, ha az a korábbinál “jelentősen kedvezőbb” feltételeket biztosítana az USA-nak – írja a Reuters.

A Transz-Csendes-óceáni partnerséget alapvetően azért találták ki, hogy az megszüntesse a Csendes-óceáni térség országai közötti kereskedelmi korlátokat, és így ellensúlyozza Kína növekvő gazdasági szerepét. Trump 2017 elején lépett ki a tárgyalásokból, arra hivatkozva, hogy az egyezmény amerikai munkahelyeket veszélyeztetne.

Ám már Trump lépése előtt is erősen kérdéses volt az USA részvétele, mivel a Kongresszus is ellenezte azt. Az USA 2008-ban kezdett el tárgyalni a szabadkereskedelmi egyezményről, azonban az Obama-kormány 2016-ban feladta, hogy átnyomja próbálkozásait a törvényhozáson.

A másik 11 tagállam*Ausztrália, Brunei, Chile, az Egyesült Államok, Japán, Kanada, Malajzia, Mexikó, Peru, Szingapúr, Új-Zéland és Vietnam ugyanakkor az USA kilépése után idén márciusban egyezségre jutott, többek között úgy, hogy kihagyta a beruházásokról, a közbeszerzésekről és a szellemi tulajdonról szóló fejezeteket, amelyekhez Washington korábban ragaszkodott. A másik tizenegy ország, beleértve a fontos szövetséges Japánt, nyitva hagyta a kaput az USA előtt, ám egy esetleges amerikai csatlakozási szándék esetén teljesen újra kellene tárgyalni a feltételeket. Az országok vezetői egyelőre szkeptikusak Trump kijelentésével szemben, és hiszik, ha látják a csatlakozási szándékot.

Nagy a nyomás az amerikai elnökön, mivel a nemzetközi közösség és amerikai mezőgazdasági szektor is erősen ellenzi a Kínával szemben indított kétoldalú kereskedelmi háborúját. Az amerikai farmerek lobbiznak az ellen, hogy az USA behozatali vámot vezessen be a kínai termékekre, mivel az erre várható kínai válaszlépés nagy csapást mérne az amerikai mezőgazdasági exportra, főleg az amerikai szójakivitelre. Trump tegnap egyébként éppen optimistán beszélt a Kínával folyó tárgyalásokról, aminek eredményeképp szerinte lehet, hogy nem vezetnek be újabb szigorításokat egymással szemben – írja a Bloomberg.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Donald Trump kereskedelem tpp usa Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.