Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2024. november 22. 15:11 Élet, Pénz

Alig érdekel valakit a 3+3 millió forint otthonfelújítási ingyenpénz

Eddig kevesebb mint 500 támogatási szerződést kötöttek meg a júliusban indult Otthonfelújítási programban (OFP), és 4000 körül van a beadott pályázatok száma – hangzott el a Magyar Energiahatékonysági Intézet sajtóbeszélgetésén.

Miért fontos ez? Az OFP a szakértők szerint kiváló lehetőséget ad arra, hogy jelentős állami támogatással csökkenthető legyen a régebben épült családi házak rezsiköltsége, de az érdeklődés a számok szerint alaposan elmarad a várakozásoktól.

Számokban: az OFP kerete összesen 20 ezer családi ház energetikai korszerűsítésére lenne elég, vagyis több mint 15 ezer pályázat befogadására lenne még lehetőség. Jelenleg még az 1990 előtt épült házakra lehet pályázni, de januártól már a 2007 előttiekre is, ez azt jelenti, hogy több mint 1,5 millió háztartás gondolkodhatna el rajta.

  • Egy háztartás legfeljebb hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat, amihez hárommillió forint kamatmentes hitel társul, és kell hozzá még egymillió forint önerő is.

Alulnézet: az így összerakható hétmillió forintból tipikusan el lehet végezni a padlásszigetelést és/vagy a homlokzati szigetelést, esetleg a fűtéskorszerűsítést.

  • Legalább 30 százalékos energiaigény-csökkenést kell elérni, de a gyakorlatban ennél jóval többet is el lehet – hangsúlyozta Boldizsár Ildikó, a Rezsinullázó Kft. tulajdonos-ügyvezetője, azaz jelentősen csökkenthetők a rezsiköltségek (így több pénz marad a háztartásnál például arra, hogy a kamatmentes kölcsön részleteit törlessze).

Felülnézet: a konstrukció nagyon kedvező, de a pályázat elkészítése szükségszerűen elég bonyolult, mert minden ház egyedi felmérést-tervezést igényel, ez is lehet a viszonylagos érdektelenség egyik oka. A szakértők tanácsadók bevonását javasolják, vannak olyan integrátor cégek is, amelyek a projektet a felméréstől a kivitelezésig végigviszik.

Mi várható? A program feltételei januártól módosulnak, 1990 helyett az összes 2007 előtt épült házra lehet majd pályázni, de gázkazánt például már nem lehet belőle finanszírozni. Nehézség azonban, hogy épp a tanácsadók és kivitelezők központi adatbázisát szüntetik meg, ahonnan a laikus pályázók eddig elindulhattak a tervezéssel.

  • Emellett indul el az 5000 fő alatti települések számára egy új program januártól, és bár ennek célja hasonló, a feltételei sokban különbözi fognak az OFP-től.

Tágabb kontextus: Magyarországon a 2,5 millió családi háznak legalább a fele biztosan energetikai felújításra szorulna, a 20 ezer házra elegendő OFP ezért inkább csak tesztprogramnak tekinthető, ennek fényében különösen elkeserítőek az eddigi szerződésszámok.

  • A keret felhasználására és az OFP beindulására azért is nagy szükség lenne a szakmai szervezetek szerint, hogy meggyőzze a döntéshozókat, hosszabb távon is érdemes folytatni és kiszélesíteni egy ehhez hasonló programot.
  • Amíg a rezsicsökkentés a jelenlegi formában életben van, addig a háztartások nem látják a valós költségeket, és az nem ösztönzi őket az energetikai korszerűsítésre. Ebben a helyzetben még inkább igaz, hogy állami segítség nélkül nem várható érdemi előrelépés ezen a téren.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSok buktatót és csapdát kell elkerülnie, aki az otthonfelújítási milliókra pályázikNagy a rohanás az 1990 előtt épült családi házak felújítását segítő programnál, ami túlárazásokhoz és átgondolatlan korszerűsítési döntésekhez vezethet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Pénz energia korszerűsítés ofp otthonfelújítás szigetelés támogatás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

G7.hu
2025. március 14. 15:08 Élet

Bucsky Péter, a G7 újságírója kapta a Tarnói Gizella-díjat

A G7 külső munkatársa, Bucsky Péter nyerte el a Tarnói Gizella emlékére alapított, a gazdasági újságírás kiemelkedő teljesítményeiért járó jutalmat.

Torontáli Zoltán
2025. március 13. 06:04 Élet

Uniós pénzből jól megtolták az eddig tetszhalott magyar állami élelmiszervédjegyet

Elvileg öt éve létezik a Kiváló Minőségű Élelmiszer minősítés, de egyelőre alig van mögötte tartalom, jelenleg 150 terméken használhatják a védjegyet.

Torontáli Zoltán
2025. március 11. 06:03 Élet, Vállalat

Az lett a veszte a falusi kisboltosnak, hogy felvette az állami támogatást

Mérgező egyveleg lett az állami ingyenpénzből, az árstopból és a rezsicsökkentésből, vagyis a sorozatos állami piactorzításból.

Fontos

Bucsky Péter
2025. március 16. 06:06 Adat, Vállalat

Száznál is több hulladékos vállalkozás került süllyesztőbe a Mohu megjelenése óta

Jelentősen nőtt a felszámolások és végelszámolások száma a hulladékos ágazatban, amióta a Mol leányvállalatánál futnak össze a szálak.

Pecze Kristóf
2025. március 15. 19:00 Pénz

Jó befektetéseket is találni az államcsődök kontinensén

2025 nagy dobása lehet a latin-amerikai kötvények felülteljesítése, de csak erős idegzetű és hosszú távra befektetők fontolják meg ezt a lehetőséget.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. március 15. 06:09 Pénz, Világ

A háború sem olcsó, de a béke többe kerül

Legalábbis akkor, ha Európa magára marad, és egyedül kell szembenéznie a magát az ukrajnai háború után győztesnek érző Oroszország fenyegetésével.