Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. április 4. 12:40 Közélet, Vállalat

Csak vesztesen jöhetünk ki egy kínai-amerikai kereskedelmi háborúból

Nagyon messzinek tűnik Magyarországról nézve, hogy az Egyesült Államok és Kína vámok kivetésével bünteti egymást, és éppen kereskedelmi háborúba keveredik, de nagyon is érdemes odafigyelni az eseményekre. Azok ugyanis előbb-utóbb be fognak gyűrűzni a mindennapjainkba, ha a világ két legnagyobb gazdasága közötti nemzetközi helyzet ilyen gyorsan fokozódik.

Az első lövéseket március elején Donald Trump amerikai elnök adta le, amikor 25 százalékos extra vám kivetését javasolta a Kínából érkező acél- és alumíniumipari termékekre. Ez egy hasonló kínai válaszlépést váltott ki, amely főleg amerikai élelmiszerekre vonatkozott (szakértők arra gyanakodtak, hogy a kíniak okosan szembe akarják állítani a republikánusok bázisába tartozó gazdákat az elnökkel).

A következő ütközet akkor nyílt meg, amikor az amerikaiak közzétették azt a körülbelül 1300 árut tartalmazó listát, amelyekre kiterjesztenék a vámot. Ezen a kereskedelmi műholdaktól kezdve a mosogatógépekig rengeteg árufajta szerepel, és az előttünk álló két hónapban folytatják le róla a társadalmi, illetve szakmai egyeztetéseket. Kína erre szintén 25 százalékos vám kivetését helyezte kilátásba 106 amerikai termékcsoportra, köztük olyan fontos árukra, mint a szója, a járművek, különböző vegyi alapanyagok vagy bizonyos repülőgépek.

Félő, hogy ezek csak az első pengeváltások egy nagyobb csatában, amelynek amerikai részről egyrészt az a célja, hogy protekcionista megoldásokkal a hazai ipart próbálja segíteni a kínai import ellenében, másrészt viszont kísérlet arra, hogy a technológiai fejlődésben ne engedje meg Kína előretörését. Trump és stábja arra hivatkozik, hogy a kínai cégek állami segítséggel fejlődnek, nem tartanak be bizonyos szabadalmi játékszabályokat, szabadalmakat lopnak, egyszóval nem tisztességes módon érik el a sikereiket.

Trump megszállott módon ellenzi, hogy az Egyesült Államoknak nagy kereskedelmi deficitje legyen gyakorlatilag bárkivel szemben, és már többször nyíltan jelezte, hogy ennek lefaragása érdekében hajlandó belemenni kereskedelmi háborúkba is. Ezeket szerinte könnyű megnyerni.

Ami viszont igazi törés az Egyesült Államok utóbbi évtizedekben megszokott politikájához képest, hogy Trump semmiképpen sem a Kereskedelmi Világszervezett (WTO) előtt szeretné rendezni a problémát. Pedig ezt a szervezetet éppen az USA nyomására hozták létre, hogy legyen egy szabályalapú intézmény, ahol rendezni lehet a kereskedelmi vitákat, és ami rábírja az egyes országokat a tisztességes kereskedelmi gyakorlatokra.

A másik oldalon viszont Kína egyértelműen nem akarja hagyni, hogy a technológiai iparágakban megpróbálják háttérbe szorítani. Szakértők szerint egyébként ez még az amerikai vámokkal sem fog sikerülni.

Számunkra mindez azért fontos, mert ha komoly harc alakul ki, akkor a világgazdasági növekedés minden előrejelzés szerint lassulni fog. A Wood Mackenzie becslése szerint a következő négy évben a növekedés üteme 2,9 százalék helyett 2,2 lehet. Ez pedig többek között a befektetések visszafogásához vezethet, ami az olyan kis és nyitott kelet-európai gazdaságokban, mint Magyarország, szintén visszafoghatja a növekedést.

 

Hogy mekkora lehet nálunk a baj, arra egy szakértő csak azt mondta, annak megítéléshez Trump fejébe kellene látnunk, ez azonban nem könnyű dolog.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTörékeny a világkereskedelem, és ez nekünk nem jó hírMost épp úgy tűnhet, minden rendben, pedig mély szerkezeti bajok vannak, és Trump elnök is bekavarhat a világkereskedelemnek - amitől a magyar GDP 90 százaléka függ.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat Donald Trump kereskedelmi háború Kína vám Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.