Általában véve a gazdasági szankciók hatékonysága, és különösen az ukrajnai inváziója miatt Oroszországra kivetett nyugati szankciók értelme régi, és vélhetően soha véget nem érő vita tárgya. 

Mint korábban az orosz szankciók kapcsán írtunk róla, a politikatudomány minimum szkeptikus a gazdasági szankciók sikerességét, azaz azt illetően, hogy pusztán kereskedelmi és pénzügyi korlátozásokkal ki lehet-e kényszeríteni az orosz fegyverletételt. 

Ugyanakkor a szankciók nemcsak a végkimenetel szempontjából érdekesek, hanem erős befolyást gyakorolhatnak az ukrajnai (vagy bármelyik más) konfliktus lefolyására és a szankcionált agresszor háborús magatartására is. Ebben a kérdésben nyújt a maga nemében érdekes kontextust Erik Sand, az amerikai haditengerészeti egyetem tanára, aki egy 2020-as folyóiratcikkében, egy idén márciusi kommentárjában, valamint egy, a cikkeken alapuló júniusi podcastban azt vizsgálta, hogy milyen hatással van a háborúban álló hatalmak stratégiai döntéseire a gazdasági elszigetelésük. 

Sand szemszögéből nem az a kérdés, hogy a szankciók hatására az oroszok (vagy mások) leteszik-e a fegyvert, hanem hogy a szankciók hogyan változtatják a szankcionált hatalmak háborús stratégiai opcióit és döntéseit. Németország első világháborús magatartásán alapuló kutatása szerint az elszigetelés jellemzően csökkenti az agresszor stratégiai opcióit, és emiatt rizikósabb döntésekhez vezet, amely döntések a háború eszkalációját vonják maguk után. 

A fent linkelt podcastban mindenesetre azt is kifejtette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök rezsimje még nem tart ott, ahol a német birodalom 1916-ban volt, és a kereskedelem és globalizáció jellegének átalakulása miatt a mostani szankciók is máshogy hatnak majd, mint az első világháborús példa.

Hosszabb háború esetén fontosabbak a szankciók

Sand elmélete szerint a rizikósabb döntéshozatalhoz vezető mechanizmus két csatornán keresztül  tud működésbe lépni. Az egyik a szankciók közvetlen hatása: a szankciók jellemzően áruhiányhoz, ellátási gondokhoz, és emiatt a hadsereg rendelkezésére álló erőforrások csökkenéséhez vezetnek. Ebben a helyzet a hadsereg – a rendelkezésére álló erőforrások növelése végett – érdekeltebb lesz a háború folytatásában és további területek elfoglalásában, hogy ezáltal növelje a rendelkezésére álló erőforrások mértékét. 

Ez Oroszországgal már most is kézzelfogható: bár az orosz gazdaság messze nem omlott össze, a kereskedelmi korlátozások hatását jelzi, hogy az orosz autóipar már visszatért a szovjet időkbe, a nyugati szoftverek nélkül az ipar más területei sem képesek működni, és az orosz import összeomlása alapján egyelőre Kínától sem remélhetnek segítséget az informatikai és ipari termékek importja terén. Ez idővel az orosz katonai kapacitásokat is el fogja érni modern nyugati és ázsiai csipek és alkatrészek nélkül az orosz irányított rakétáktól kezdve a Kamazokig. Sand például kiemelte, hogy a háború előrehaladtával az oroszok egyre kevesebb irányított rakétát használnak, és egyre inkább áttértek a “buta” tüzérségi módszerekre. Nyílt kérdés, hogy ez mennyiben egy stratégiai döntés, és mennyiben köthető az alkatrész-utánpótláshoz, de a jelen helyzetben egyre nehezebb lesz pótolni az orosz veszteségeket. 

A másik csatorna, hogy a szankciók, illetve az azok által előidézett áruhiány a háborúban álló ország belpolitikai viszonyaira is hatással van, és jellemzően gyengíti a hatalmon lévő rezsim támogatottságát és a politikai stabilitást. Ebben a helyzetben Sand szerint a rezsim számára reálisabbá válik a “győzelem vagy halál” taktikája,

azaz abban látják túlélésük zálogát, hogy a szankciók okozta gazdasági gondokat harctéri győzelmekkel (és az ebből fakadó potenciális pszichológiai és anyagi javakkal) palástolják.

Sand ezt az első és második világháborús Németország példáján vezette le. Szerinte az első világháborús brit gazdasági blokád nagy szerepet játszott benne, hogy 1916-1917-ben a német vezetés fokozza a háború intenzitását, és korlátlan tengeralattjáró-háborút indítson az antant ellen. A német vezetés tudta, hogy ez rizikós, mert az amerikai kormány korábban figyelmeztette őket, hogy ha korlátlan tengeralattjáró-háborút hirdetnek, az Egyesült Államok is beszáll a világháborúba. Sand értelmezése szerint a német vezetés ekkorra sarokba szorult, amihez nagyban hozzájárult, hogy a németekre kivetett brit kereskedelmi blokád áruhiányt okozott, ami akadályozta a hadsereg ellátását, és a hátországban is rendszeres éhséglázadásokat okozott. 

Sand szerint az ukrajnai orosz konfliktusban egyelőre nem jelentkeznek ezek a hatások. Putyin nem eszkalál, hanem csökkentette az orosz célokat, Ukrajna kezdeti, totális bekerítése helyett most már csak az évek óta részben megszállt keleti és déli területekre összpontosít. Ugyanakkor az Egyesült Államok – az ukrajnai inváziót illetően kivételesen szavahihetőnek bizonyuló – hírszerzése szerint továbbra is Ukrajna nagy részének elfoglalása a cél, és emiatt a háború hosszú ideig húzódhat. 

Másfelől a gazdasági szankciók sem ütöttek még be igazán: az áruhiány egyelőre mérsékelt, éhséglázadás nem fenyeget Oroszországban, és az olaj- és gázbevételek miatt az ország pénzügyi beborulása sem következett be. Eleve kétséges és sokat vitatott tétel az is, hogy Putyinnak komolyabb belpolitikai kockázatokkal kellene szembenéznie akár a nép, akár az oligarchák részéről. 

Sand szerint ennek a fényében az a kérdés, hogy hogyan fog kinézni a helyzet egy vagy másfél év múlva, és egy potenciálisan sokkal rosszabb gazdasági helyzetben hogyan reagálna Putyin.

Más a globalizáció

Az oroszok ellen szól, hogy a kereskedelem jellege sokat változott az első világháború óta. Az első világháború előtt Németország a világ második legnagyobb kereskedelmi forgalmát bonyolította a brit birodalom mögött. Azonban ebben a korszakban a nemzetközi kereskedelmi forgalmat nagyrészt nyersanyagok és egyszerű ipari késztermékek tették ki, míg manapság jóval bonyolultabb nemzetközi termelési láncok működnek. Ez utóbbi Sand szerint könnyebbé teszi, hogy a gazdasági elszigetelés súlyos hiányhoz vezessen az egyebek mellett a harctéren is használt, összetettebb technológiai termékek terén, ahol már néhány alkatrész kereskedelmének elvágása is lehetetlenné teszi a termelést. 

Ezzel együtt is időbe telik, mire a szankciók komoly hatást fejthetnek ki, Sand szerint a korábbi példák esetében jellemzően évekbe telt, mire számottevően romlott az agresszor stratégiai környezete az áruhiány miatt. Az is hatással van a szankciók hatékonyságára, hogy az ukrajnai háború Oroszország részéről nem totális háború, az nem köti le Oroszország erőforrásainak teljességét.

Emiatt rövid távon kisebb hatással bírnak a szankciók a harctéri képességeikre, miután az oroszok képesek újabb erőforrásokat (embereket, fegyvereket) bevonni a harcokba. 

Hosszabb távon viszont az oroszok ellen szól, hogy Ukrajna mögött ott áll a gazdaságilag Oroszországnál sokkal erősebb Egyesült Államok, és az amerikaiaknál ugyan kevésbé lelkesen, de az Európai Unió is. A második világháborúban a Vlagyimir Putyin által gyakran hangoztatott szovjet kitartás fontos eleme volt a nyugati anyagi és tárgyi támogatás; e tekintetben a helyzet most fordított Moszkva számára. 

Sand kitért arra is, hogy a szankciók az azokat kivető államokban is belpolitikai kihívásokat okoznak, és e téren nem új a mostani helyzet, amikor a növekvő energiaárak és az évtizedes rekordokat döntő (bár messze nem csak a háborúhoz és a szankciókhoz köthető) infláció miatt politikailag problémásnak tűnik a hosszú távú fenntartása. Sőt, a márciusi kommentárjában azt is sikerült megjósolnia, hogy Oroszország erre rá fog játszani, és egyebek mellett a búzaexport korlátozásával és az ukrán búza világpiacra való kijutásának megakadályozásával fog reagálni. 

Mint Nicholas Lambert történész a Planning Armageddon: British Economic Warfare and the First World War című könyvében írta, annak idején a brit vezetés is azt remélte, hogy a Németországgal szembeni kereskedelmi blokád bevezetésével gyorsan véget ér a háború, de ez nem így lett. 

Ennek az egyik fontos oka az volt, hogy a brit kormány egyes szervei, valamint a kereskedelmi korlátozásokban ellenérdekelt Egyesült Államok is erősen ellenállt a szankciós politikának. 1915-ben például még a brit–amerikai kapcsolatok súlyos megromlásához vezetett, amikor a britek megpróbálták ellehetetleníteni az amerikai–német kereskedelmet (ekkortájt még a brit birodalom erősebb volt Amerikánál), és ugyan csökkentett módban, de 1916-ig a brit kereskedelem is folytatódott Németországgal. Most a nyugati világ jóval egységesebb a szankciós politikát illetően, cserébe Oroszországot nehéz lesz Németországhoz hasonlóan kiéheztetni. 

Erik Sand szerint mindenesetre túl korai még megmondani, hogy az orosz helyzet igazolja-e elméletét, vagy ellentmond-e annak. Egy hosszan elhúzódó konfliktus esetén, romló orosz helyzet mellett viszont még reális az első világháborús forgatókönyv szerinte. Arra viszont nem ad választ sem Sand, sem a szankciós szkepticizmus többi képviselője, hogy a gazdasági büntetőintézkedéseken kívül – a közvetlen NATO–orosz konfliktust kizárva –milyen opciókkal lehetne kikényszeríteni a háború végét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkInkább Oroszországnak fáj a tudományos együttműködések korlátozásaA Nyugatnak az orosz tudósok személyes hozzájárulása és néhány nyersanyag hiányozhat, Oroszországnak viszont a legmodernebb kutatási eszközök.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHogy lehetnek ilyen szedett-vedettek az orosz csapatok Ukrajnában?Az orosz hadsereg korszerű része nem nagy, a hatalmas része viszont nem modern - és még csak most kezdődik igazán a raktárak feltúrása a nagy veszteségek pótlása érdekében.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Kreml új kommunikációs taktikát alkalmaz, hogy fogást találjon a nyugati szankciókonEmberek milliói függnek az Oroszországból és Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékektől, ám ezek nem jutnak el hozzájuk az orosz blokádok miatt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet gazdasági szankció háború orosz-ukrán háború orosz-ukrán konfliktus Oroszország szankciók Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában