(A szerző a Concorde részvényelemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

Nem volt teljesen váratlan, a közvélemény egy részét mégis sokkolta Donald Trump bejelentése arról, hogy visszafordítja elődei klímapolitikai irányvonalát. A döntés világszerte vegyes reakciókat váltott ki: Európa hangos kritikával reagált, mások üdvözölték a deregulációt, és voltak, akik arra figyelmeztettek, hogy a négyévente gyökeresen változó szabályozási környezet elbizonytalanítja a hosszú távú beruházásokat.

És valóban, a klímacélok eltörlése és az ipart érintő döntések igen barbár lépéseknek tűnhetnek, amelyek sok évtizeddel vetik vissza az Egyesült Államokat. Ezek mögött azonban világos logika húzódik: Trump az Egyesült Államok újraiparosításra és stratégiai gyártókapacitásainak hazatelepítésére törekszik

egy egyre feszültebb geopolitikai korszakban, amikor a beszállítói láncok feletti kontroll kulcskérdés lehet.

Hogy a céljait valóban el tudja-e érni, már nagyobb kérdés.

A klímaváltozás elleni harcot csak Európa vette komolyan

A klímaváltozás és a fenntarthatóság kérdései évtizedek óta jelen vannak a politikai diskurzusban, A növekedés határai című tanulmány 1972-es publikációja ezen a téren mindenképpen korszakalkotó volt, mára a téma a közbeszéd része lett.

A tudományos közösség azonban hiába figyelmeztetett évtizedeken keresztül kitartóan a klímaváltozással és fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra, a politikai tehetetlenség, a gazdasági félelmek és az energiahordozóktól való függések miatt cselekvésre csak jóval később került sor.

Habár 2000-ben már Al Gore is ilyen jellegű célokkal kampányolt, bukása miatt az Obama adminisztrációig kellett várni arra, hogy Amerikában valós klímacélokat tűzzenek ki, valamint hogy támogatást kapjanak az elérésükhöz szükséges intézkedések.

És valójában utána is csak a retorikai szint maradt erősebb. A klímavédelmet az Obama- és a Biden-adminisztráció szavakban erősen támogatták, az ország valójában az energetika terén pragmatikus maradt, és az energiaszuverenitás végig elsőbbséget élvezett a karbonsemlegeséggel szemben, ahol az Egyesült Államok igen kis lépéseket tett a valóságban.

A nyugati világban egyedül Európa vette valóban komolyan a klímacélokat. Bevezette a CO2-kibocsátási kvóta- és kereskedelmi rendszert, masszívan támogatta a megújuló energiatermelést, fokozatosan csökkentette a szén szerepét. A magas fokú elkötelezettség komoly költségekkel járt: az energiaárak megnövekedtek, miközben az orosz energiaforrásoktól való függőség erős maradt. Az energiaintenzív iparágakat pedig kiszervezték Ázsiába, leginkább Kínába.

Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok riválisai, Oroszország és Kína teljesen más irányt vettek. Putyin hatalomra kerülésekor kijelentette, hogy Oroszországnak az energetikában dominanciára kell törekednie, amely megalapozhatja az ország nagyhatalmi státuszát.

A dominancia magában foglalta az erős jelenlétet az atomenergia, az olaj-, gáz-, és szénexport terén^*Kevésbé ismert, hogy Európa egy része nagyban függött az orosz széntől is.. Az energiahordozók feletti kontroll nemcsak gazdasági hasznot jelentett Oroszország számára, hanem geopolitikai eszközt is, hiszen ily módon erős politikai befolyást is szerzett.

Eközben Kína és később India példátlan gazdasági növekedést ért el többek között oly módon, hogy gazdaságát a szénre alapozta. Kína így vált a világ gyártóüzemévé, ahol az energiatermelés közel 70 százaléka máig szénalapú, és az ország a globális szénfogyasztás több mint feléért felel. A globális gyártási kapacitás döntő része, főleg a leginkább energiaintenzív tevékenységek Kínába települtek, és ezzel párhuzamosan leépültek az Egyesült Államokban és Európában.

Újra a biztonság lett a legfontosabb

A problémákat leginkább a 2022-ben kirobbant orosz-ukrán háború hozta a felszínre, amikor világossá vált, mennyire sebezhető és törékeny Európa energiarendszere. Hirtelen világszerte a politikai agenda tetejére került az energiabiztonság, ennek pedig a klímacélok látták kárát. Azóta Európa újraindított több szénerőművet, valamint földharcot vív más fogyasztókkal a cseppfolyósított földgázért.

És előtérbe került az ipar kérdése is. A második világháborúban az Egyesült Államok közel 300 ezer repülőgépet gyártott le, illetve sok tízezer tankot, sok száz hadihajót és közel száz repülőgép-hordozót. Ma viszont azt látjuk, hogy Európa és az Egyesült Államok ipara annyira leépült, hogy kihívást jelent évi 1 millió tüzérségi lövedék legyártása Ukrajna számára. Az amerikai és európai hajógyártás állapota is lesújtó, pedig ez döntő tényező lehet egy esetleges konfliktus esetén Kínával szemben, ahova minden ilyen gyártókapacitást kiszervezett a világ.

Ebben a kontextusban tért vissza Donald Trump a Fehér Házba egy második ciklusra, hogy új alapokra helyezze az amerikai energia- és iparstratégiát. A klímavédelmi célok egyértelműen lekerülnek a napirendről, és

prioritássá válik az energiabiztonság és a gyártási kapacitások visszaszervezése az Egyesült Államokba.

Az új adminisztráció egyik fő célkitűzése az olaj- és gáztermelés további növelése, hogy az Egyesült Államok energiadominanciát építhessen ki. Az energiaipar támogatása a gazdasági célokon túl növelhetné az ország politikai befolyását is az LNG révén.

Az energetikai ambíciókat segíti, hogy a körülmények is teljesen megváltoztak az Egyesült Államokban. Míg az USA sokáig egy energiaéhes óriás volt, amely nagymértékben függött a külföldi importtól, az utóbbi 25 évben végbement nem konvencionális olaj- és fö

ldgázforradalomnak köszönhetően jelentősen csökkent az importfüggőség, és ezáltal az energiaárak, mindez pedig érdemben növelte az ország geopolitikai mozgásterét.

Azt, hogy az energiahordozók exportja geopolitikai fegyverként is használható, jól mutatja, hogy az amerikai LNG már most szorítja ki az orosz gázt Európából, csökkentve ezzel az orosz befolyást, és Európa, mint gazdasági versenytárs versenyképességét.

Globális energiadominancia a cél

Donald Trump már hivatalba lépésének első napján látványos irányváltást hirdetett az amerikai energiapolitikában. Ahogyan kampányában megígérte, azonnali hatállyal kiléptette az Egyesült Államokat a Párizsi Klímaegyezményből, amelyet szerinte egyoldalúan az amerikai ipar kárára fogadtak el. Emellett nemzeti energia-veszélyhelyzetet hirdetett, és létrehozta az „Energia Dominancia Tanácsot”, amelynek célja, hogy javaslatokkal lássa el az elnököt ahhoz, hogy az Egyesült Államok globális energiadominanciát építhessen ki.

Trump adminisztrációja közel 70 olyan intézkedést vont vissza, amelyeket még a Biden-kormányzat indított el, és amelyek elsősorban a megújuló energia támogatását és a klímavédelmet szolgálták. A legnagyobb hatású döntés a 370 milliárd dolláros támogatási kerettel rendelkező Infláció Csökkentési Törvény (IRA) visszavonása volt, amely a megújuló energia, az elektromobilitás és az alacsony kibocsátású technológiák ösztönzésére irányult – még azoknak a projekteknek a támogatását is leállították, amelyek már jóváhagyást kaptak.

Trump feloldotta az új LNG-terminálok építésére vonatkozó tilalmat, és jelentősen meggyorsította az olyan energetikai infrastruktúrák engedélyezési folyamatát, mint a csővezetékek vagy az elektromos hálózatok bővítése. A szövetségi földek könnyebben elérhetővé váltak a kőolaj- és földgázkitermelés számára, Alaszka partjainál pedig hamarosan újraindulhatott az olajkutatás. Ugyanakkor a megújuló energiaforrásokat érintő összes támogatást és kedvezményt megszüntették – ideértve a szövetségi földek bérbeadását offshore szélerőmű farmok számára, és a megújulókra irányuló tudományos kutatások pénzügyi támogatását is.

Ezen lépések célja egyértelmű: az Egyesült Államok tovább erősítené energiaszuverenitását, elsődlegesen a palaolaj- és palagáztermelésre építve.

A növekvő energiaexport kedvezően hatna a kereskedelmi mérlegre, amely egyre nagyobb figyelmet kap a kormány részéről. A kormányzat abban is bízik, hogy a kitermelés növelése tovább csökkentheti az amerikai energiaárakat. Az olcsó energia ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy újra lehessen éleszteni az ország feldolgozó iparát és gyártását, különösen az energiaigényes nehézipari ágazatokat, mint például a vegyipart, vagy az acél- és alumíniumgyártást.

Ezek az iparágak kiemelten fontosak lehetnek háborús vagy feszült geopolitikai helyzetekben, amikor egy államnak rövid időn belül képesnek kell lennie nagy mennyiségű hadianyagot legyártani anélkül, hogy külső beszállítókra támaszkodjon – márpedig a jelenlegi geopolitikai feszültségek mellett egy esetleges konfliktus kirobbanása reális forgatókönyv.

Plasztikus példája volt a beszállítói láncok sérülékenységének, amikor a nyugati blokk azért nem tudott megfelelő mennyiségű tüzérségi gránátot gyártani, mert Kína a markában tartja a beszállítási láncot és inkább az oroszoknak szállított. Biden akkor egy újságírónak azt mondta, hogy az Egyesült Államok átmenetileg kifutott az exportálható tüzérségi lőszerből. Trump igen élesen kritizálta ezt a helyzetet a közösségi médiában, és az ország történelmi mélypontjának nevezte.

Az újraiparosításhoz nem biztos hogy elég

Mindezek a folyamatok ugyan hozzájárulhatnak Amerika újraiparosításához is, de önmagában nem biztos, hogy elegendőek. A teljes értéklánc „hazahozatala” Kínából nehézkes, nem véletlenül nőtt meg ennyire az amerikai érdeklődés bizonyos kritikus nyersanyagok iránt.

További probléma a képzett munkaerő hiánya, és annak magas költsége. És még tovább bonyolítja a képet a beruházások költsége és időigénye, hiszen egy-egy beruházás akár 3-5 évet is igénybe vehet. Ráadásul a cégek ennyire ingatag politikai széljárás mellett nem feltétlen hajlandóak ekkor fába vágni a fejszéjüket.

És persze kérdés mindennek a társadalmi támogatottsága is. A Trump-adminisztráció abban reménykedik, hogy az alacsony energiaárak, például a hőn áhított hordónénti 50 dolláros olajár nagyban mérsékelni tudja az inflációt, és hozzájárulhat a kormány politikai támogatottságának javításához.

Bár az intézkedések mögött világos gazdasági és geopolitikai célok és logika húzódik meg,

a valóság természetesen sokkal bonyolultabb, és semmi sem garantálja, hogy a kívánt eredmények bekövetkeznek.

Klímacélok: Európában nincs hátraarc

Amint egyre biztosabbá vált Donald Trump győzelme és az általa kampányidőszakban is hangozatott klímapolitikai irányváltás, Európa is bejelentette: felülvizsgálja saját zöld politikáját és fenntarthatósági célkitűzéseit. Ez reményt keltett a vállalati szféra és a politikai döntéshozók egy részében, akik abban bíztak, hogy az EU érdemben enyhíteni fog a klímaszabályokon. A fordulat azonban végül elmaradt. A felülvizsgálat inkább szimbolikus volt, mint érdemi, és bár történtek kisebb módosítások, az Európai Unió alapvetően változatlanul kiáll a zöldpolitikai céljai mellett.

A legjelentősebb enyhítés az volt, hogy a kisvállalkozások néhány évig mentesülnek az ESG-jelentéstételi kötelezettségek alól. Emellett néhány céldátumot pár évvel eltoltak. Ezen változások így inkább finomhangolásnak tekinthetőek, mint radikális enyhítésnek. Az Európai Bizottság és több tagállam vezetése kommunikációjában hangsúlyozta: Trump fordulata csak még elszántabbá tette az EU-t abban, hogy kitartson a klímapolitikai céljai mellett és pozitív példát mutasson Amerikának és a világnak. Az üzenet egyértelmű: Európa nem hátrál meg.

Ennek oka nem csupán ideológiai, hanem stratégiai is. Ha az EU elismerné, hogy túlambicionálta a klímacélokat, az szabályozási bizonytalanságot és bizalomvesztést okozna. A vállalatok – különösen a beruházásokat tervezők – azt mondanák: „várjunk inkább négy évet, addig úgyis új irány jön.” Ez a hozzáállás bénítóan hatna a beruházási aktivitásra is. Így hát – bármilyen nehézségek is merülnek fel – az EU továbbra is teljes sebességgel halad előre a zöld átállás útján.

Ennek ára azonban egyre súlyosabb. A versenyképesség tovább romlik,

az ipari termelés zsugorodik, a nehézipari kapacitások pedig fokozatosan tűnnek el Európából.

Az EU igyekszik kompenzálni a versenyhátrányt a karbonvám-mechanizmus (CBAM) bevezetésével, amely 2026-tól fokozatosan lép életbe. Ez azonban – a várakozások szerint – hatalmas inflációs nyomást generál majd, és láncreakció-szerű zavarokat okozhat az ellátási láncokban, különösen az energiaintenzív szektorokban.

A társadalmi, politikai következmények már most érezhetők. Franciaországban, Németországban és az Egyesült Királyságban is példátlan népszerűségnek örvendenek a radikális, rendszerkritikus pártok, amelyek szembe mennek a zöld agendával.

Más utat választott az USA és az EU

Az Egyesült Államok tehát meghozta a döntést: kockázatos, de a jelenlegi globális környezetben elkerülhetetlennek tűnő lépést tett ipari és gyártási kapacitásainak újraélesztésére. A cél világos: felkészülni egy olyan korszakra, ahol a globalizált ellátási láncok megbízhatósága többé nem vehető biztosra, és ahol a termelési kapacitás – mint azt a múlt konfliktusaiban is láttuk – döntő tényező lehet. Nem a zéró kibocsátású stratégiák, hanem a stratégiai autonómia válik létfontosságúvá.

Európa ezzel szemben más utat választott: még nehezebb körülmények között is ragaszkodik a zöld átálláshoz, vállalva annak minden gazdasági és társadalmi kockázatát. Mindezt egy olyan korszakban, amikor a korábban elképzelhetetlen forgatókönyvek – mint egy globális háború – már nem tartoznak a valószínűtlen kategóriába.

Egy dolog biztos: zavaros és kiszámíthatatlan idők jönnek. És ahogy mondani szokás: a változás biztos, de az előrelépés már korántsem az.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTrump sokallja az olajárat, de tényleg magas lenne?Történelmi összevetésben egyáltalán nem magas a jelenlegi árszint, és kicsi az esélye, hogy Trump elérje, hogy nőjön a kínálat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFüstbe megy az első klímacél, és fordulat kellene, hogy ne kövesse a másodikEgyre inkább illúzió a másfél fokos felmelegedés, a vállalások és beruházási tervek inkább 2,5-3 fokot adnak ki, ami drámai következményekkel járhat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPutyin rántotta ki a kést, Trump adhatja meg a kegyelemdöfést a nemzetközi rendnekA hódító háborúknak 1945-ben leáldozott, ám az orosz után az amerikai elnök is elkezdte aláásni a világrend egyik legalapvetőbb jogelvét – amelyet annak idején pont Amerika vezetett be.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA 30-as éveket idézi a nagyhatalmak terjeszkedési vágya, de azért nem biztos a katasztrófaEgy elmélet szerint Trump, Putyin és Hszi hódítási vágyát a világgazdasági és -politikai blokkosodás motiválja, ami a második világháborúhoz előtti helyzethez hasonlít.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ amerikai egyesült államok Donald Trump ellátási láncok Európai Unió geopolitika Kína klímaváltozás Olvasson tovább a kategóriában