Ugyan a 2020-as amerikai elnökválasztás előtt mutatkozott némi esély arra, hogy véget ér vagy legalábbis enyhül a kereskedelmi háborúzás népszerűsége a világban, a közelmúlt eseményei alapján ennek inkább az ellenkezője történt: 

• Joe Biden amerikai elnök akkor még azzal kampányolt, hogy elődje, Donald Trump javarészt kínai termékekre kivetett büntetővámjait az amerikai emberek fizetik meg a magasabb árakon keresztül, de a vámokat azóta sem törölte el, sőt. Ugyan a két politikus kereskedelmi stratégiája között jelentős eltérések vannak, a vámháborút ma már mindketten pártolják: Biden májusban a választás közeledtével egyes termékcsoportokban tovább emelte a tarifákat, miközben a felmérésekben enyhén vezető Trump még ennél is nagyobb vámemeléssel kampányol.
• Az Európai Unió, ha nem is ennyire nagy vehemenciával, de szintén elkezdte üldözni a kínai vállalatokat, és a várakozások szerint július elején ideiglenes védővámot vethet ki a kínai gyártmányú elektromos autókra. Az utóbbi hónapokban szélturbinagyártók és vasúti cégek is az Európai Bizottság célkeresztjébe kerültek.
• Törökország június elején 40 százalékos védővámot vetett ki a kínai autókra a fizetési mérleg és a hazai autógyártás védelme érdekében.
• Ugyan a nyugati világban nem kapott nagy sajtót, de májusban Brazília, Mexikó és Chile is jelentősen emelte a kínai acélimportra kivetett vámokat, ami jelzi, hogy a protekcionizmus még azokban a fejlődő országokban is dívik, amelyeket napjainkban Kína potenciális politikai és gazdasági partnereinek szokás tartani.
• Kína eközben informális szankciókkal bünteti a neki nem tetsző magatartást folytató gazdaságokat Litvániától Ausztrálián át a Fülöp-szigetekig. Újabban pedig a kettős felhasználású – azaz a polgári mellett katonai eszközökben is használt – alapanyagok és alkatrészek (például repülőgépipari alkatrészek, motorok, gázturbinák, vagy a kiemelkedően magas minőségű, védőfelszerelésekben használt polietilén) exportjának korlátozásával próbálja kicsit visszafogni az ukrajnai háború miatt aktivizálódó nyugati hadiipart, és természetesen az EU-val szemben is megtorlást ígér.
• A megújulóenergia-termelés kulcsfontosságú nyersanyagait birtokló fejlődő országok államosítással, kartellezéssel és exportkorlátozással próbálnak minél több pénzt kisajtolni a szektorból.

Ez csak néhány epizód, amely jelzi, hogy a második világháborútól a 2008-as válságig tartó globális kereskedelmi liberalizáció időszakának leáldozott. A Kereskedelmi Világszervezet adatai szerint 2009-ben mindössze a globális áruforgalom 0,6 százalékára vonatkozott valamilyen importkorlátozó intézkedés, ez az arány azonban mára 10 százalékra nőtt, és lassan, de töretlenül növekszik.

Szintén markáns emelkedést mutatnak 2015 óta a gazdaságpolitikai bizonytalanságot és geopolitikai kockázatokat számszerűsíteni próbáló mutatók. Ezek alapján egyesek szerint a helyzet túlmutat egyes nagy gazdaságok közti érdekellentéteken, és az eddigi világgazdasági szabályoktól és elvektől való tágabb, rendszerszintű elfordulás állhat mögötte.

Ez sok minden más mellett a magyar kormány külpolitikai stratégiája mögött álló érveket is megkérdőjelezi: a kelet és nyugat közti közvetítést hirdető „konnektivitást” vélhetően egyre nehezebb lesz fenntartani egy olyan világban, ahol meginognak a nemzetközi gazdasági szabályok, és nagyobb szerepet kapnak a biztonsági megfontolások.

Minden pillér omladozik

Helen Milner és Erik Voeten, a Princeton és a Georgetown Egyetem professzorai, a nemzetközi politikai gazdaságtan kutatásának veteránjai mindezt úgy foglalták össze, hogy a világban egyre komolyabb bizonytalanság és kétely uralkodik a nemzetközi rend alapvető elveivel, szabályaival, normáival és döntéshozatali mechanizmusaival kapcsolatban. Azaz az eddigi szabályok elfogadottsága és következésképpen betarthatósága jelentősen csökkent, miközben egyelőre nem látszik, hogy milyen alternatív elvek és normák mentén tudna kialakulni egy új, stabil rend.

A jelenségre számos potenciális magyarázat van. A talán leggyakrabban emlegetett ezek közül az Egyesült Államok globális hatalmának és befolyásának relatív gyengülése: a jelenlegi nemzetközi rend elvi és gyakorlati alapjait – amelyek között van a szabad kereskedelem, piacosítás és magántulajdon, pénzügyi liberalizáció, emberi jogok, demokratizáció, a nemzetközi szerződések és multilaterális szervezetek – a második világháború után jelentős részt az Egyesült Államok rakta le, és a rendet működtető globális intézményekben is meghatározó szerepet játszott –még akkor is, ha ez nem minden esetben érvényesült, illetve nem mindig volt konstruktív. 

Az Egyesült Államok elkötelezettsége a rendszer iránt azonban az utóbbi szűk tíz évben erősen megingott, sőt egyes értékelések szerint ma már inkább a saját maga által épített rend lebontásában érdekelt, mint annak fenntartásában.

A rend fennmaradásával kapcsolatos bizonytalanságot az is fokozza, hogy a hatalom globális eloszlásának változását elég nehéz megbecsülni, és a jövőbeli hatalmi viszonyokra vonatkozó várakozások gyakran tévesek, illetve folyamatosan változnak: az Egyesült Államok hanyatlása már az 1970-es évek óta téma, de Amerika csak nem akar összeomlani; Kína felemelkedésének üteme az utóbbi években erősen lelassult, a fejlődő világ évtizedek óta várt feltörése pedig továbbra sem jött el. Az sem világos, hogy hogyan nézne ki egy olyan rend, ahol Kína és a fejlődő világ érdekei jobban érvényesülnek: mint a latin-amerikai vámemelés jelzi, számos területen ezek a gazdaságok is ellenérdekeltek, és a nyugati dominancia és a liberális elvek szelektív elutasításán túl nem sok közös pontot tudnak megfogalmazni.

Milner és Voeten szerint ugyanakkor annak alapvető normái más területeken is támadás alatt állnak. A demokratikus berendezkedés hagyományosan erős összefüggést mutat a gazdasági nyitottsággal, a nemzetközi szabályok szerződéses lefektetésével, a kihívások intézményi kereteken belül való kezelésével és a viták és viszályok tárgyalásos rendezésével. A 2010-es évektől kezdve ugyanakkor a világban a demokrácia minőségének romlása, illetve a demokratikus kormányzati formák visszaszorulása volt a jellemző. Ez az eddigi rend iránti elkötelezettséget is csökkentette: mind az államok között, mind a demokráciákon belül jelentősen nőtt a rend liberális elvi alapjait elutasító és megkérdőjelező szereplők befolyása, Kínától Trumpig.

A jelenlegi rend harmadik pillérét adó nemzetközi intézmények befolyása is csökken. Egyrészt ezek közül egyre több munkája kiüresedik, és a formális szervezetek parttalan vitái miatt egyre gyakrabban ad-hoc és informális keretek között, részleges nemzetközi részvétellel kell megpróbálni rendezni a világ bajait, a klímaváltozástól a multinacionális vállalatok adóztatásának szabályaiig. Mindemellett Milner és Voeten szerint az is jellemző, hogy az újabb, kínai bábáskodás alatt megszülető nemzetközi intézmények és kezdeményezések nem vallják az eddig rend liberális normáit, vagy pont azok ellenében jönnek létre, ahogy például a kínai Övezet és út kezdeményezés és hasonló programok a Világbanknak és a Nemzetközi Valutaalapnak próbálnak alternatívát kínálni, mérsékelt sikerrel.

Az okoktól függetlenül nő az instabilitás

Ezen jelenségek okait illetően számos elmélet kering.

• Egyes magyarázatok szerint a rend megingása ahhoz köthető, hogy a globalizáció hasznának eloszlása egyenlőtlenné vált, miután a folyamat fő haszonélvezői a globális elit és az ázsiai alsóbb jövedelmi rétegek, miközben a nyugati középosztály relatív vesztese.
• Egy kapcsolódó, az amerikai és európai politikában egyre népszerűbb elmélet szerint Kína gazdaságpolitikai és hatalmi struktúrája összeegyeztethetetlenné vált a jelenlegi renddel: a belső piacát erősen védő, exportőreit erősen támogató államkapitalista modell nem illeszthető be a liberális nyugati normák mentén működő rendbe.
• Egy megint másik, az előzőeknek nem ellentmondó magyarázat szerint a fő ellentét nem gazdasági, hanem geopolitikai jellegű, és pusztán a nagyhatalmi politika jellegéből fakad: a feltörekvő és a status quo hatalmak között kódolva vannak a nézeteltérések, és miután ezek része pusztán diplomáciai eszközökkel feloldhatatlan, gyakran kenyértöréshez vezet a hatalmi viszonyok átalakulása.

Az okoktól függetlenül Milner és Voeten szerint az instabilitás a jelen helyzetben növekedni fog. Ugyan tagadhatatlanul részrehajló volt a nyugati világgal szemben, az eddigi rend relatíve konzisztens és világos szabályok és elvek mentén működött. Mint a fenti példák jelzik, ez napjainkban megbomlott, az alkufolyamatok egyre gyakrabban kudarcba fulladnak, és jobb híján mindenki megy a maga feje után. Ez növeli a kiszámíthatatlanságot, a nemzetközi kereskedelem és befektetések kockázatát, valamint a konfliktusok esélyét is: egy olyan világban, ahol nehezebb megegyezni a tárgyalóasztalnál, kifizetődőbb módszerré válhat a zsarolás és az erőalkalmazás.

A növekvő bizonytalanság a globalizáció végét még messze nem hozta el. A gazdasági globalizáció, vagyis az áruk és a tőke nemzetközi áramlása GDP-arányosan csak mérsékelten csökkent, és a felszínen érzékelt lassulás mögött sem feltétlenül a gazdasági fundamentumok változása áll.

A nemzetközi befektetések értékének lassulása mögött például gyakran adójogi változások állnak: miután az elmúlt tíz évben nehezedett és drágult a multinacionális vállalatok globális adóoptimalizációja, ma már sokkal kevesebb pénz folyik keresztül Hollandiában, Luxemburgban vagy Írországban regisztrált projektvállalatokon. Ez a statisztikákban a befektetések csökkentéseként jelenik meg, de valójában ezek az összegek eddig sem produktív befektetéseket finanszíroztak, hanem adózási okokból vándoroltak országról országra.

Hasonló jelenség, hogy a kereskedelmet korlátozó intézkedések hatása – az Oroszországra kivetett szankcióktól az amerikai–kínai kereskedelmi háborúig – ugyan tagadhatatlanul átformálták a kereskedelmi forgalom irányát, de nem hoztak mélyebb strukturális változás: az Egyesült Államok még mindig rengeteg tartós fogyasztói cikket importál, csak újabban nem Kínából, hanem Mexikóból és Vietnámból – ahol jellemzően kínai alkatrészeket szerelnek össze; Oroszország még mindig rengeteg olajat exportál, csak nem Európába, hanem Indiába és Kínába. 

Kockázatos a zavarosban halászás

Ennek ellenére a kereskedelmi és befektetési forgalmak alakulásából az is látszik, hogy a geopolitikai megfontolások egyre komolyabban befolyásolják, ki kivel üzletel, és a bizonytalanság időszakában a politikailag és ideológiailag közelebbi országok közti üzleti kapcsolatok erősödnek. Az is jellemző, hogy a vállalati szféra diverzifikációval és globális működési területeinek lehatárolásával reagál a növekvő kockázatokra, azaz például kínai és nyugati leányvállalataikat leválasztják egymásról a szankciók elkerülése érdekében. A Kínába irányuló külföldi befektetések tavaly három évtizedes mélypontra estek vissza, nagyrészt a profit kimenekítése miatt, ami jelzi, hogy a kockázatfedezés gőzerővel zajlik. 

Azaz a kereskedelmi és befektetési globalizációnak nincs vége, de a szabályok egyre kiszámíthatatlanabbak, és egyre gyakrabban vesznek hirtelen, előre nem látható kanyarokat. Ez a magyar kormány külgazdasági stratégiája szempontjából is érdekes jelenség. Ebben manapság kiemelt szerepet játszik az ázsiai, főleg kínai akkumulátor- és autóipari beruházások bevonzása, illetve tágabb értelemben a „kelet” és „nyugat” közti gazdasági közvetítői szerep. Ugyanakkor az autóiparra különösen igaz, hogy a gyors technológiai változások, a magas tőkeigény és a kicentizett globális ellátási láncok kombinációja miatt rendkívül érzékeny a kereskedelmi bizonytalanságra, a geopolitikai feszültségekre és a kereslet ingadozására – amint azt az elmúlt bő négy év autóipari hullámvasútja is megmutatta.

Az autóipar hazai gazdasági szerepét a politikai és a sajtó is hajlamos erősen túlbecsülni, miközben a magyar export hozzáadott értékét, illetve az életszínvonal-növekedéshez való hozzájárulását nézve messze nem ezen áll vagy bukik az ország jövője. Ezzel együtt a multinacionális vállalatokon keresztül való újraiparosításba vetett hit és azon belül is egyetlen kiemelt ágazat agyontámogatása élesen ellentmond annak, amit az ilyen, instabil és bizonytalan helyzetben a régi üzleti bölcsességből következne.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarország üdvözli, az Európai Bizottság egyre inkább üldözi a kínai cégeketAz európai politikai hangulat már egyértelműen a kínai kapcsolatok újragondolásának irányába mutat, miközben a magyar kormány a 2010-es években ragadt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÉpp akkor szorítaná ki a kínai beszállítókat az EU, amikor elkezdődnek a magyar szélenergia-fejlesztésekA szabályozás átalakításával hozná helyzetbe az európai szélturbinagyártókat a kínai versenytársakkal szemben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRövid távon Magyarország is jól járt a kínai–amerikai kereskedelmi háborúvalAz amerikai piacról védővámokkal kiárazott kínai termékek helyét harmadik országok exportja vette át, hazánk is a relatív nyertesek között van. Kérdés, hogy hosszabb távon is így marad-e.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ amerikai védővámok egyesült államok geopolitika kereskedelmi háború Kína vámemelés világgazdaság Olvasson tovább a kategóriában