Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2023. november 9. 11:30 Világ

Akkuipart és uniós pénzeket érintő korrupcióba bukott bele az egyik legrégebb óta hatalmon lévő EU-s vezető

Korrupciós botrányba bukott bele a portugál miniszterelnök, António Costa, aki az egyik legtöbb ideje hivatalban lévő vezető volt az EU-ban, 2015 óta kétszer választottak újra. Costa kedden mondott le, miután a rendőrség házkutatást tartott nála és több minisztériumban, valamint letartóztatott legalább öt embert, köztük a kabinetfőnökét.

  • Costa azt mondta, a lelkiismerete tiszta, és kész mindenben együttműködni a nyomozó hatóságokkal. Az ellenzék a kormány lemondását követeli.

Előzmények: már 2019-ben felmerült a gyanú, hogy a kormány célzottan, cégekre szabva írt ki koncessziókat. A kormánynak idén nem ez az első korrupciós ügye, az állami légitársaság botránya miatt több miniszter és államtitkár is lemondott.

Alulnézet: az érintett projektek Portugália dekarbonizációs céljaihoz és uniós pénzekhez kapcsolódnak. Két koncesszió az ország északi részén létesítendő lítiumbányákra vonatkozik, egy koncesszió zöld hidrogén termelésére, a harmadik érintett projekt pedig egy adatközpont, amely egy amerikai és egy brit befektetési alaphoz köthető.

Tágabb kontextus: a szocialista Costa 2015 óta kormányzott, eleinte baloldali pártok koalícióját vezetve, később kisebbségi kormány miniszterelnökeként. Pártja 2022-ben meglepetést okozva abszolút többséget szerezve nyerte meg a választásokat.

  • A kormányzása alatt a korábban gyengélkedő portugál gazdaság növekedni tudott, a portugál GDP idén messze az uniós átlag felett, várhatóan 2 százalék körül bővülhet, írja az Economist.

Mi várható? Az elnök elfogadta Costa lemondását, most arról kell döntenie hogy feloszlatja-e a parlamentet és választásokat ír ki, vagy pedig lehetővé teszi a parlamenti többséggel rendelkező szocialistáknak, hogy új kormányt alakítsanak.

  • Costa azt mondta, a vizsgálatok eredményétől függetlenül nem tervez újra indulni a miniszterelnöki posztért.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ akkumulátoripar korrupció lítium Portugália Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Nagy Zsolt
2023. december 1. 15:27 Világ

A hírolvasóért zajló verseny egyik legnagyobb vesztese maga a hírolvasó lesz

A figyelem egyre szélsőségesebb ingerekkel kelthető csak fel, de ennek ára van a hétköznapokban.

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.

Debreczeni Anna
2023. november 29. 09:57 Világ

Olajüzleteket kötnének a klímacsúcson a kiszivárgott iratok szerint

Az Egyesült Arab Emírségek a házigazdája a COP28-nak, de nem feltétlen a klímaválsággal foglalkozna Szultan Ahmed al-Dzsaber.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.

Nagy Zsolt
2023. december 2. 04:34 Közélet, Podcast

Minden élőlényben ott ketyeg egy belső óra, de mi a sajátunkat egy évszázada elállítottuk

A G7 Mentés másként című podcastjának vendége Dr. Preubl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 18:19 Közélet

Nem volt teljesen váratlan az Országos Meteorológiai Szolgálat megszüntetése

Többször is átalakítást ígért a kormány: most megszünteti a szervezetet és egy állami Zrt.-re bízza az időjárás-jelentéseket.