Elfojtották az orosz aknák az ukrán támadást, de van jó hír is számukra

A nagyjából egy hónapja megindított ukrán támadást megelőző hónapokban sokan kinevették az orosz védelmi előkészületeket, mondván, a lövészárkok az űrből is látszódnak, könnyű lesz kisöpörni belőlük a katonákat tüzérségi és rakétacsapásokkal. A katonai jártassággal vagy ehhez kapcsolódó képzettséggel rendelkező szakértők persze figyelmeztettek, hogy ez egyáltalán nem ilyen egyszerű, mert például az aknamezőket nem lehet azonosítani műholdakról.

Az offenzíva kezdete óta bebizonyosodott az utóbbiak igaza, mert bár több oka van annak, hogy az ukránok lassan haladnak, a helyszíni beszámolók leggyakrabban visszatérő elemei az aknák. Aki kicsit is érdeklődik az ukrajnai háború iránt, biztosan látta a megsemmisített vagy feladott, nyugatról kapott ukrán Leopard 2-es tankok és Bradley lövészpáncélosok képeit – ezek mozgását szintén aknák tették lehetetlenné, miközben a közelükben lévő aknamentesítő páncélosokat ugyancsak hátrahagyták az ukránok az ellenséges tűzben.

A történtek ráadásul nem érhettek senkit meglepetésként. Amikor az oroszok a Doneck megyei Vuhledarnál elszenvedték téli offenzívájuk leglátványosabb kudarcát, azt legfőképpen szintén az aknák okozták. Hiába számolták fel támadásuk előtt az oroszok az aknamezők egy részét, az ukránok a távolsági aknaszóróikkal képesek voltak azokat újratelepíteni. Ezeket a fegyvereket úgy kell elképzelni, mint a rakéta-sorozatvetőiket, csak rakéták helyett aknákat röpítenek el sok kilométeres távolságra, ahol azok aztán meglapulva várják, hogy működésbe hozza őket egy katona vagy jármű.

És persze nem csak Vuhledarnál alkalmaztak aknákat az ukránok, hanem mindenfelé a fronton. Amikor a Washington Post tudósítója felkeresett egy ukrán egységet Zaporizzsja megyében, az éppen azzal volt elfoglalva, hogy átjárókat nyisson csapatai számára a saját aknamezőkön át (a cikk az ukrán támadás megindítása előtt mindössze két nappal jelent meg).

A cikk nem véletlenül forgott akörül, hogy vajon az ukránok képesek lesznek-e jobban megbirkózni a rendkívül kiterjedt ellenséges aknamezőkkel, mint az oroszok. A válasz egyelőre az, hogy nem igazán.

Ennek egyik oka, hogy nincs elég aknamentesítő eszközük. Mik ezek? Az ukrajnai háborúban alapvetően az alábbi három módszert alkalmazzák a hadviselő felek aknamentesítésre a fronton (a cikk nyitóképén látható egyéni aknakeresőket csak a hátországban használják, mert ezekkel csak lassan és védtelenül lehet dolgozni):

A kellően intenzív tüzérségi tűz elvileg képes felszámolni egy aknamezőt (felrobbantja az aknákat), bár sosem vezet száz százalékos eredményre, ráadásul egyértelművé teszi a támadási irányt. De az ukránok számára nagyobb baj, hogy nincs elegendő tüzérségi lövedékük.
Távolsági aknamentesítés: az ukrán hadsereg kapott az Egyesült Államoktól M58 típusú aknamentesítőket, illetve használhatja az oroszoktól zsákmányolt UR-77-es Meteoritokat is. Bár ezek egészen másképpen néznek ki (az előbbi tulajdonképpen egy utánfutó, az utóbbi egy lánctalpakon haladó páncélos), a működési elvük ugyanaz: olyan kábeltöltetet lőnek ki (mintha csak egy hosszú kötél lenne), amely földet érve felrobban, a lökéshullám pedig elpusztítja az aknákat egy 6-8 méterszer 90-100 méteres területen. Ezzel az a probléma, hogy a legtöbb aknamező esetében több töltet kilövésére is szükség van, miközben ezek a korlátozott hatótávolságú eszközök kiváló célpontot nyújtanak az ellenséges tüzérség számára.
Hasonló a helyzet a cséphadarószerű aknamentesítők eszközökkel és tolólapokkal, amelyeket tankok vagy műszaki páncélosok elejére lehet szerelni. Ez azért nagy probléma, mert a mindenütt jelenlévő drónokkal még azelőtt észreveszi az ellenség az aknamentesítésre készülő csapatokat, hogy bármit is csinálnának.

A nyugati hadseregek válasza erre doktrínájuk szerint a tüzérségi és légi fölény, amellyel szétrombolják vagy legalábbis passzivitásra kényszerítik azokat az ellenséges erőket, amelyek zavarhatnák az aknamentesítést végső csapatokat. Az ukránok egyik baja – amelyet Valerij Zaluzsnij főparancsnok is elpanaszolt nemrég a Washington Postnak –, hogy sem légi, sem tüzérségi fölénnyel nem rendelkeznek. A légierőt tekintve az oroszok vannak fölényben, amelyet igyekszik semlegesíteni az ukrán légvédelem, hol több, hol kevesebb sikerrel. A tüzérségnek a már említett lőszerhiány okozza a legtöbb gondot, Zsaluzsnij szerint az oroszok esetenként tízszer annyi gránátot lőnek ki, mint az ő csapatai.

Mivel az ellenséget nem sikerül kiiktatni, veszélyek egész sora leselkedik az aknamentesítéssel próbálkozó ukrán katonákra, ahogyan azt nemrég egy ukrán tartalékos tiszt bemutatta.

🧵Thread

In light of the ongoing discussions surrounding the counter-offensive, we need to revisit the topic of mines due to its utmost importance. As I have previously emphasized, the extensive deployment of mines by Russian forces remains a significant threat to our troops. pic.twitter.com/iNGKSJcu6K

— Tatarigami_UA (@Tatarigami_UA) June 28, 2023

Jól kialakított fedezékekben az oroszok erős tüzérségi tüzet is képesek átvészelni, az irányított kézi páncéltörő rakétáikkal együtt, amelyek aztán kiiktathatják az aknamentesítő járműveket vagy az olyan páncélosokat, amelyeknek sikerült túljutniuk az aknazáron – ha az aknamentesített sáv keskeny, akár egyetlen mozgásképtelenné vált jármű is megakaszthatja az előrejutást. Emellett az oroszoknak mobil páncéltörő egységeik is vannak, ezek gyorsan a helyszínre érkezve hasonló hatást fejthetnek ki.

A szintén irányított páncéltörő rakétákkal felszerelt harci helikopterek is jelentősebb pusztítást okoztak az ukránok soraiban, főleg éjszaka és az offenzíva első hetében. Az ukrán jelentések szerint azóta jó párat lelőttek, de bizonyíték erről csak elvétve jelent meg. Valószínűleg inkább az óvatosabb ukrán taktika miatt van kevesebb jó célpont az orosz helikopterek számára.

Kamikaze drónokat szintén alkalmaznak az oroszok az aknamezőket megközelítő és azokon fennakadt ukrán erők ellen, a különösen hatékony Lancetekről korábban külön cikket is írtunk. Igazán hatékony megoldás azóta sem született ellenük.

Pontosabban nehéz okosabbat mondani annál, mint amit a már idézett ukrán tartalékos tiszt írt, miszerint a veszélyeket csak a légvédelmi, elektronikai harcászati, utász, műszaki, tüzérségi és felderítő erők nagyon szoros együttműködésével lehet elfogadható szintre csökkenteni. Ez nehéz feladat, hiszen az ukrán hadsereg jelenlegi állományának nem kis része csak párhetes, jobb esetben pár hónapos kiképzésben részesült, valós harctéri tapasztalatot pedig csak épp mostanában szerez.

Így az oroszok által kikényszerített óvatosabb ukrán megközelítés mellett nehéz lesz olyan áttörést elérni, amely megbontaná az orosz harcrendet, gyors előrehaladást téve lehetővé. Visszajutottunk tehát oda, amiért az oroszok több mint fél éve nagy erőkkel fejlesztik ukrajnai védelmi rendszerüket, jelentős részben az aknákra támaszkodva.

Ennek fényében szinte az a csoda, hogy az ukránok annyi előrehaladást tudtak elérni, mint amennyit regisztrálhattunk – kilenc faluról és 160 négyzetkilométer visszafoglalt területről van szó egyelőre, és ennek egy része nem is a fő támadási irányt jelentő délen van, hanem keleten, Bahmut körül.

A fentiek miatt mindenesetre – az orosz tüzérség szisztematikus gyérítése és a lőszerutánpótlás akadályozása mellett – különösen fontosak lehetnek az orosz távolsági aknatelepítő rendszerek veszteségei. Ezekből az Oryx blog eddig az ellentámadás során hármat jegyzett fel: két Zil-131 UMZ-t és egyet a kifejezetten korszerűnek számító Zemljegyelije rendszerből, amelyet nemrég Rácz András biztonságpolitikai szakértő is kiemelt a Telexnek nyilatkozva.

Bár ennyi veszteség nyilván nem fogja ellehetetleníteni a további orosz védelmi erőfeszítéseket, minden ilyen eredmény jó hír az ukránoknak, és közelebb viheti őket ahhoz, hogy legalább kisebb körzetekben megtörjék az orosz védelmet.